Emlékkönyv a pápalátogatásról: Sok apró csoda

18

Vasárnap a csíksomlyói kegytemplomban is bemutatták a Verbum Kiadó gondozásában megjelent Ferenc pápa Csíksomlyón című emlékkönyvet. A bemutatót Serbán Mária, a Verbum Kiadó munkatársa vezette, megszólaltatva a pápalátogatást előkészítő bizottság tagjait – akik írásaikkal is hozzájárultak a kiadvány megszületéséhez –, Tamás József segédpüspököt, Bodó Márta szerkesztőt, Péterfi Attila szervezőbizottsági tagot, Urbán Erik ferences tartományfőnököt, Bőjte Mihály ferences házfőnököt és Fábián Róbert történészt.

A Ferenc pápa Csíksomlyón című emlékkönyv tartalmazza azelőkészületekben résztvevők szervezési és lebonyolítási tapasztalatait, gazdagon illusztrálva a történelmi esemény legfontosabb pillanatait, hátrahagyva valamit az utókornak örök emlékként a szentatya idelátogatásáról.
Tamás József segédpüspök a bemutatón kiemelte, hogy boldogan emlékszik vissza a pápalátogatást követő római útra is, melyen a szervezők hálájukat fejezték ki Ferenc pápának az itt tett látogatásáért és átadták a róla írt emlékkönyvet.
– Csíksomlyón a pápa nem szólalt meg magyarul, de Rómába érkezésünkkor egy Isten hozottal fogadott, ami kárpótolt bennünket – hangsúlyozta Tamás József püspök.
A beszélgetés során Bodó Márta főszerkesztő elárulta, már a kezdetekkor megfogalmazódott benne, hogy jó volna dokumentálni ezt a történelmi eseményt, de akkor erre nem volt lehetőség. Később a Keresztény Kulturális Egyesület vezetője, Szőcs Csaba kérte fel a feladatra, hogy gyűjtse össze egy kiadványba Ferenc pápa látogatásának legfőbb történéseit.
– Akik itt ülünk, mindenki valamilyen emlékezéssel hozzájárult a könyv megjelenéséhez, melyben sok olyan, kulisszák mögött készült fotó is látható, mely eddig nem volt elérhető a nagyközönség számára, például a liturgia előkészítéséről vagy a tanulmányi házban történő találkozásokról, ahol Ferenc pápa közvetlenebb oldalát is megismerhettük – fogalmazott Bodó Márta főszerkesztő.
Urbán Erik ferences tartományfőnök a beszélgetésbe bekapcsolódva megjegyezte, hogy az esemény házigazdájaként az igeliturgia megszervezésével volt megbízva, amit paptestvéreivel együttműködve valósított meg.
– Az volt a kívánságom, hogy a liturgia igazán krisztusi legyen, össze is írtuk a paptestvérekkel, hogy kinek mit jelent, és ez szolgált alapul a liturgia levezetésében – részletezte a tartományfőnök. Mint mondta: aznap az előkészületekkor az esős időjárás is tükrözte a lelkiállapotunkat, de végül kisütött a nap, és olyan visszajelzést is kaptunk a hívektől, hogy az volt az egyik legszebb pillanat, amikor a ködben csak a csíksomlyói Mária-szobor látszott.
Bőjte Mihály, a csíksomlyói ferences kolostor elöljárója külön kiemelte, hogy a jegyzőkönyv egyik legértékesebb része a fedőlapon látható logó, a szentatya a csíksomlyói Szűz Mária képével, mely most már ennek a régiónak a logója lett. A kegyszobor szállítása körüli akadályok ellenére csodaként élte meg annak felállítását és a liturgikus bútorok kicsomagolását a hármas oltárnál.
Fábián Róbert, a szerkesztésben közreműködő történész arra emlékezett, hogy az időjárási viszontagságok miatt a pápát autóval szállították a marosvásárhelyi reptérről a Mária-kegyhelyre. Később meg is jegyezte a szentatya az újságíróknak: olyan szép tájak vannak Erdélyben, amilyeneket máshol még sosem látott!
Péterfi Attila szervezőbizottsági tag azt is megfogalmazta, hogy az előkészületek során sokszor voltak helyzetek, amikor csodával határos módon oldódtak meg a problémák. Kivételes dolog az is, hogy az az 1500 ember, aki részt vett a szervezésben, imádságos lelkülettel tette azt. Mint mondta: fontos lenne, hogy erőteljesebben képviseltessük magunkat nemcsak Bukarestben, de Rómában is, sokszor éreztük, hogy nagyon magunkra vagyunk utalva a szervezés során.
Bodó Márta megkérdezésünkre elmondta, hogy nagyon jó érzés volt megírni az emlékkönyvet, szinte nagyobb feladatnak érezte, mint magát a szervezői munkát.
– Nehéz volt az emlékeket felidézni, de hiszem, hogy egy olyan végeredményt tarthatunk a kezünkben, mely örökre megőrzi Ferenc pápa idelátogatásának emlékét. Nagy az érdeklődés a kiadvány iránt, még mielőtt piacra került volna, nagyon sokan kérdezték, hogyan lehetne hozzájutni, ahol jártunk, mindenütt lelkesedés és érdeklődés kísért. A könyv megvásárolható a Verbum Kiadó online webáruházában – foglalta össze Bodó Márta.

Barabás Emőke

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek