Emlékezzünk az aradi vértanúkra!: Fehér virággal rótták le kegyeletüket az udvarhelyiek

15

Szinte percre pontosan a megemlékezés idejére hagyott alább a zuhogó eső, és száznál is többen gyűltek össze tegnap a Márton Áron téren, az aradi vértanúk emléknapjára szervezett eseményen. Ebből az alkalomból ismét kortárs időszakos emlékhellyé vált a „Patkó”.

A polgármesteri hivatal által szervezett megemlékezés déli 12 órakor kezdődött. A 170 évvel ezelőtt kivégzett áldozatok hősök voltak, a mi hőseink – jelentette ki Gálfi Árpád polgármester, majd azt mondta, hogy okulnunk kell a múltból, miközben ma is olyan időket élünk, amikor a hatalmon lévők úgy tesznek, mintha nem értenék a kor szavát. A sorsunk rajtunk múlik – hangsúlyozta a városvezető.
Pár éve kortárs kültéri installációk próbálják a ma emberéhez, a fiatalokhoz is közelebb vinni a múlt üzenetét. Ezúttal a Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész által vasból készült alkotáson 13 szablya, 13 rés, mint egy-egy seb, és a 13 vértanú neve is látható. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója arról beszélt, hogy a hagyománytisztelő, figurális ábrázolásokon túlmenően a kortárs alkotások esetében az a fontos: hogy legyen üzenetük, adjanak lehetőséget, hogy saját gondolatainkon átszűrve éljük át, ami egykor történt, szóljon a lelkünkhöz. A Márton Áron tér, a „Patkó” egy újabb minimal-art stílusú alkotásnak köszönhetően egy időre időszakos emlékhellyé vált. Közepén ott van az élettelen anyagból készült installáció, amely az őszi esőkben vélhetően rozsdás lesz, a rozsda lefolyik, mintegy élő testté válik a szobor. Sérülékenységében is továbbgondolható az alkotás, és – ha eléggé nyitott – bevonja a nézőt ebbe a folyamatba.
Az installációnál róhatták le kegyeletüket az aradi vértanúk előtt egy-egy szál fehér virággal a jelenlévők – még élőbbé téve azt. A rozsdázó fémet a megemlékezés végére fehér virágok lepték be. Az esemény hangulatát három marosvásárhelyi fiatalnak, a Plugor Sándor Művészeti Líceum ének szakos diákjainak fellépése tette emelkedettebbé, Fehér Katalin, Kerezsi Csanád Róbert és Gerebenes Ede megzenésített verseket adott elő.
A nemzeti gyásznap alkalmából tegnap délután Sára Sándor 80 huszár című filmjét is vetítették, az éppen zajló Filmtettfeszt részeként.

Megemlékezés a megyeszékhelyen

Csíkszeredában idén is a Mikó-vár előtt róhatták le tiszteletüket az aradi vértanúkra emlékezők. A hősök portréját szombat délután kihelyezték a Vár térre, és már ekkor megjelentek az első mécsesek.

Asztalos Ágnes

Kortárs művészet, időszakos emlékhely a Patkóban. Főhajtás az aradi vértanúk előtt

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek