Elvesztettük, de nem győztek le

Megmérettettünk és híjával találtattunk Úzvölgyében

2 309

Mintegy háromezer románnal találta szembe magát a félezret sem számláló tiltakozó magyarság tegnap Úzvölgyében, ahová békés, de határozott megmozdulásra indultunk. A világi és egyházi vezetők által is mozgósított románok azonban jobban akarták a temetőt, mint mi a védelmét, a karhatalmi erők pedig rosszul mérték fel a helyzetet, és édeskevésnek bizonyultak a rend fenntartásához. A románok erőszakosan, a székelykaput is összetörve nyomultak be a temetőbe, és felavatták a törvénytelen emlékművüket. Súlyos személyi sérülés tudomásunk szerint nem történt.

Kevés, mindössze néhány száz magyar sorakozott fel a temető bejárata és kerítése előtt. A tiltakozók transzparensekre nyomtatták a román emlékmű törvénytelenségét alátámasztó számos dokumentumot, nyakukba akasztott lapon nevesítették azon magyar honvédek nevét, akik sírja fölé ortodox betonkereszteket állítottak.

Világi vezetőink többször is arra figyelmeztették az élőláncot alkotó tiltakozókat, hogy ne engedjenek a provokációnak. Egyházi vezetőink nem igazán mutatták magukat, az alacsony létszám talán a kései szervezésnek és az egyházi mozgósítás ebből fakadó hiányának tulajdonítható.

A temetőtől 300-400 méternyi távolságra Bákó megye irányába csendőrök sorakoztak fel a megyei útra – még mindig Hargita megyei szakaszon –, ők tartották fel az eleinte lassan gyülekező, majd 17 óra előtt mintegy háromezresre bővülő román tömeget.

A románok első hulláma inkább nézett ki csőcseléknek, mint megemlékező tömegnek. Trikoló­rok sokasága alatt szotyizgattak manele beütésű nótára táncoltak, a néhány, valóban megemlékezőnek kinéző pedig művirágos koszorúkkal várta, hogy a csendőrök utat engedjenek nekik.

A Moldáv Köztársaságban született Constantin Codreanu PMP-s parlamenti képviselő érkezése törte meg a „csendet”. A temető előtt addig csak lézengő, a maga igazát civilizáltan védő románok ezzel politikai pártfogást is kaptak. A képviselő jópofizott, nyilatkozott, majd elindult nyomában a román „megemlékező sereg”.

A tiltakozó magyarok hangosan imádkozták az Üdvözlégyet, akkor sem halkultak el, amikor a románoktól már csak a foghíjasan felsorakozó csendőrség vagy csak a sánc választotta el őket. A provokációnak a magyargyűlölő rigmusok, trágár átkiabálások ellenére sem ültek fel.

A temető bejáratánál perceken belül dulakodás tört ki a karhatalmi erők és a bejutni akaró románok között. A csendőrök és a románok közti lökdösődés, káromkodás mintegy negyed órát tartott. A magyaroknál csak a rendfenntartók voltak kevesebben, amint a román felvonulók a temetőhöz érkeztek, máris elvesztették a kontrollt. Csupán egyes sorban álltak, mindössze néhány ponton futotta két-két karhatalmira, és könnyűszerrel meg lehetett kerülni őket.

Mintegy húsz perc telt el, amikor a székelykaput eltalálta egy kő, amely aztán a magyarok közé hullott. Értesüléseink szerint néhány kő könnyebb sérüléseket is okozott. Ekkor már tarthatatlan volt az állapot.

A tömegnek óriási löketet adott, amikor két román egyszer csak ott termett a temetőben. Oldalt vagy hátul mászva át a kerítésen egyikük – feltehetően egy kiskorú – a második világháborúban elesettek emlékművére mászva román zászlót kezdett lengetni, a másikuk pedig megcsókolta a román emlékművet, a kiskorúhoz visszatérőben pedig az „elvágjuk a nyakatokat” jelzéssel „biztatta” a magyarokat. A csendőrök az oldalsó kerítés mellől nézték a jelenetet.

A csendőrsorfalat megkerülve a temető nyugati oldalánál levő kerítésen egyre több román mászott be a sírhelyek közé, zászlókkal, magyargyűlölő rigmusokkal, obszcén gesztusokkal. Egyikük magyar szalagot is letépett néhány fakeresztről.

A beszivárgott románok zászlórudakkal kezdték ütni a kerítésen kívül álló magyarokat, majd elkezdték letépni a székelykapu léceit és azzal is püfölték a közelben állókat. Az élőlánc ekkor megszakadt, a karhatalmiak pedig több erő és jobb ötlet híján utat nyitottak a románoknak.

A megrongált székelykapun keresztül könnyedén betódultak a megemlékezni akaró ortodoxok. A magyarok a bejárattól balra levő oldalon gyülekeztek, ekkor már nyilvánvaló volt, hogy nincs mit tenni. A székelykaput körbeaggatták román zászlókkal. Egy csoport éppen arról beszélt, hogy ha ez „valami magyar kapu”, akkor úgysincs mit keressen itt.

Az „úgynevezett román parcellát” ellepték a románok. Bár hivatalosan nem avatás vagy szentelés történt, a jelen levő papok mégis avattak és szenteltek. A meggyalázott magyar sírhantokra hetekkel ezelőtt elszúrt „bot” keresztek mind egy szálig a földön hevertek. Néhány önérzetes román összegyűjtötte őket és a szentmártoniak fakeresztjeinek támasztották.

A papok szertartása után a szervező civilek vezetői szólaltak fel, sőt az EP-választás előtt „megvert” George Simion képviselőjelölt is. Dák örökségnek nevezték Úzvölgyét, sátánistának a kereszttől félő, ezért azokat zsákokkal eltakaró magyarokat, és azt is elmondták: a temető akár Dormánfalvához tartozik, akár Csíkszentmártonhoz, akkor is román föld.

Mint a szétvert had, úgy szállingózott el a magyar tiltakozók elkeseredett csoportja. A csatát elvesztettük, de a háborút még nem: egyes kijelentések szerint már ma helyrehozzák a szétvert bejáratot. Az Úzvölgyéért Kezdeményező Bizottság Aklosnál tartott megbeszélést hazafelé jövet. A részletekre visszatérünk.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek