Első helyen Románia

44

Az Európai Gépkocsigyártók Egyesülete (ACEA) az elmúlt hét végén hozta nyilvánosságra a januári eladásokra vonatkozó sajtóközleményét. Abban tulajdonképpen az európai országokban a január hónap folyamán forgalomba bejegyeztetett új személygépkocsik száma szerepel, lebontva országokra, valamint márkákra. Ezt azért szükséges nyomatékolni, mert egy adott hónapban realizált eladásszám és a forgalomba való bejegyeztetés időpontja között olyan eltérés is lehet, mármint a járgányszám tekintetében, amely esetenként meggondolkoztató. De ez van…

Az ACEA által közölt számsorokat tanulmányozva nagy meglepetésben volt részünk: a 2017-es esztendő januárjához viszonyítva a legnagyobb arányú növekedést Románia jegyezte, nevezetesen 66,4%-ost. Abszolút számban kifejezve ez azt jelenti, hogy míg a múlt esztendő januárjában országunkban 7059 új személygépkocsit jegyeztettek be forgalomba, az idei esztendő januárjában 11 744-et. A tulajdonképpeni meglepetést ez az arányszám jelentette, jelenthette, ugyanis fellapozva a múlt esztendei közleményeket, ilyen arányú növekedés európai viszonylatban egyetlenegyszer sem következett be. Azt eddig is tudtuk, hogy a márkakereskedések a forgalmazók által közölt, az eladásszámra vonatkozó számadatok nemigen klappolnak a forgalomba való bejegyeztetésre vonatkozó hivatalos statisztikák tartalmazta számadatokkal. Ezt többek között azzal próbálták megmagyarázni, hogy a megelőző hónap során értékesített járműveket, illetve azok egy részét nem íratják be forgalomba ugyanazon hónapban, meg azzal is, hogy egyes forgalmazók reexportálják az értékesítendő gépkocsikat. Tekintettel arra, hogy 2017 decemberének utolsó dekádjában jobbára munkaszüneti napok voltak, lehet, hogy ennek is megvolt a maga szerepe a januári bejegyeztetések megugrásában. Ezzel együtt és ezen túl mindenképp meggondolkoztató a dolgok ilyenszerű alakulása. Az is igaz viszont, hogy még voltak olyan uniós tagállamok, ahol a forgalomba való bejegyeztetések száma igen jelentős arányban megnövekedett 2017 januárjához viszonyítva. Így például Szlovákiában 48,8%-kal, Bulgáriában 36,8%-kal, Görögországban 37,5%-kal és Magyarországon 38,5%-kal. Amúgy vannak olyan piaci elemzők, akik szerint a januári piacbővülésben szerepe lehetett egyes új modellek megjelenésének, valamint a szokásosnál kedvezőbb, enyhébb téli időjárásnak. Mindezt nem „érezték meg” például Írországban, ahol 2017 azonos hónapjához viszonyítva 4,9%-os visszaesés következett be, vagy az Egyesült Királyságban, ahol éppenséggel 6,3%-os. Amúgy az eladás, illetve a forgalomba bejegyeztetések visszaesése tekintetében is született rekord: Norvégiában 29,5%-kal kevesebb új járgányt írattak be a forgalomba, mint 2017 januárjában. Egyébként uniós viszonylatban 7,1%-os piacbővülés következett be, európai viszonylatban pedig 6,8%-os.

A Kia lekörözve
Áttekintve a márkákra vonatkozó számsorokat, az derül ki, hogy újólag jól teljesített a Dacia: az elmúlt hónapban európai viszonylatban 17%-kal több Dacia márkájú gépkocsit jegyeztek be forgalomba, mint 2017 januárjában, szám szerint 39 513 egységet. Ez mindenképp örvendetes, annál is inkább, mert a piacbővülési arányszám tekintetében a toplista első felében helyezkedett el a Dacia márka. Amúgy a piacbővülési arányszám tekintetében igen kedvező eredményt ért el az Alfa Romeo, amely esetében 24,4%-os növekedésről tanúskodik a statisztika, vagy a Skoda és a Seat (20,6, illetve 19,7%). Az érdekesség kedvéért megjegyeznénk azt is, hogy a Dacia mint márka lekörözte a Renault-t, amely piacbővülése csak 6%-os volt. Ugyanakkor a statisztika szerint első ízben következett az be, hogy a Dacia eladásszáma meghaladta a Kia eladásszámát, lévén, hogy ez utóbbiból európai viszonylatban csak 37 230 új személygépkocsit írattak be a forgalomba, s ugyanakkor megközelítette a Nissant, amelyből 42 887 szerepel az ACEA statisztikájában. Amúgy a Nissan esetében 2017 januárjához viszonyítva 2%-os visszaesés következett be. Ebben az összefüggésben utalhatunk arra is, hogy a január hónap legnagyobb vesztesének a Lancia bizonyult 27,1%-os piaczsugorodással, valamint a Jaguar 8,1%-ossal, azt követve a Fiat 5,8%-kal.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.