Első helyen Hollandia

Külföldi beruházások

15

A külföldi közvetlen befekteté­sekre (ISD) vonatkozó tanulmányt hozott nyilvánosságra a minap a Román Nemzeti Bank (BNR). Azt közösen dolgozták ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szakértőivel.

money and chart

Egy igen terjedelmes számadatokban gazdag tanulmányról van szó, amely sok és részben meglepő tényeket is tartalmaz. A befektetők toplistáját 2017. december 31-én Hollandia foglalta el, a teljes ISD-nek 25,9 százalékát vallhatja magáénak, abszolút számban kifejezve ez több mint 19,6 milliárd eurót jelent. A második helyre Németország került 9,7 milliárd eurós befektetéssel, de részaránya 13,2 százalékról 12,8 százalékra csökkent. A harmadik helyre közel 9,6 milliárd euróval Ausztria került, részaránya 11,9 százalékról 12,6 százalékra növekedve. Egyébként a szóban forgó három ország együttesen az ISD-nek az 51,3 százalékát „birtokolta”. Az ISD egyenlege a múlt esztendő végén elérte a 75,8 milliárd eurós szintet, ami 8,2 százalékkal haladta meg a megelőző esztendő végén jegyzett értéket. Ebből a pénzösszegből 52,7 milliárd eurót jelentettek a saját tőkék, beleértve a visszaforgatott nyereséget is, és 23,1 milliárd eurót a külföldi befektetőtől kapott nettó kölcsönök. Még egy érdekes számadat: akárcsak 2016-ban, az elmúlt esztendőben is 31 olyan ország volt, amelyek esetében a romániai beruházások értéke meghaladta a 100 millió eurót. Az ISD teljes egyenlegének 45,7 százaléka ingatlanbefektetésekben testesül meg, ami a beruházások stabilitásának a fokát is tükrözi. Továbbá az összbefektetéseknek 30,9 százaléka feldolgozóiparba „folyt bele”, 16,5 százaléka az építkezési és az ingatlanügyleti szektorba és 15,9 százaléka kereskedelembe. A zöldmezős befektetések döntőhányada, nevezetesen 60,1 százaléka, Bukarest-Ilfov régióba érkezett. E tekintetben is a toplistát Hollandia vezette, s azt követte Németország. Érdemes utalni arra is, hogy a külföldi tőkéjű hazai cégek igen fontos szerepet játszanak Románia külkereskedelmében is, így például a javak exportjában a részesedésük elérte a 73,4 százalékot. Régiós, illetve megyénkénti lebontásban is fellelhetők a külföldi befektetésekre vonatkozó adatok: Hargita megye esetében például az ISD értéke 110 millió euró körül volt.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.