Előrelépés kórházbővítés és útfelújítás terén

Megyei tanácsülés

145

Hargita Megye Tanácsa tegnapi ülésén jóváhagyta a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház második emeletének átrendezését, illetve az épület C szárnyának bővítését. A megyét vezető testület ugyanakkor több megyei út – földcsuszamlás által megrongált szakaszának – felújítását előkészítő szakértői tanulmányt is elfogadott, azonban kérdéses, hogy találnak-e majd kivitelezőt, aki elvégzi a munkát.

Megtartotta első idei rendes ülését a testület. Fontos döntések születtek Fotó: László F. Csaba

A megyét vezető testület előbb a megyei sürgősségi kórház bővítéséről döntött. A tanácsülésen jelen volt Konrád Judit kórházmenedzser, aki elmondta, új, korszerű laboratóriumot szeretnének működtetni a bővítés után. Mint kifejtette: hamarosan lejár a kórház szerződése a laboratóriumi vizsgálatokat végző külső beszállító céggel, ezért az egészségügyi intézménynek égető szüksége van arra, hogy áprilistól már működjön saját, korszerűen felszerelt laboratóriuma. Hozzáfűzte: laboratórium nélkül egyetlen kórház sem működhet, legfeljebb a között választhatnak, hogy saját laboratóriumot működtetnek-e vagy kiszervezik azt külső cégnek.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök ugyanakkor elmondta: a laboratórium működtetéséhez szükség van munkaerő átcsoportosításra is, később a szükséges berendezéseket is beszerzik. A végeredmény pedig hatékonyabb egészségügyi ellátás lesz.
A megyei tanács ezt követően elfogadta azt a szakértői tanulmányt is, amely a megye földcsuszamlás által megrongált útjainak felújítását készíti elő. Borboly Csaba elmondta: sajnos egy teljes évet kellett várni a szucsávai cég szakértői tanulmányára, amely a szakértői vélemény mellett az újraépítés módszerét is leírja. A tanulmányból kiderült, hogy a földcsuszamlásokat a mélyben zajló földmozgások okozták. Az elöljáró hozzáfűzte: most az az elsődleges feladata a megyének, hogy találjon megfelelő kivitelezőt, ugyanis ha nem épülnek meg ezek az útszakaszok, akkor egyes települések – a teljesség igénye nélkül: Énlaka, Etéd, Kőrispatak, Siklód, Küsmöd – elszigetelődhetnek.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek