Előkerülnek a technikai-taktikai elemek is

A Sapientia ellen kezdi a szezont a Sportklub

31

Bő két hete jégen készül a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, amelynek létszáma folyamatosan növekszik. Érkeznek a légiósok és csatlakoznak a munkához azok a hazai játékosok is, akik eddig egyénileg készültek. Pénteken máris meccset játszanak a kék-fehérek.

A Sapientia ellen kezdi meg a felkészülést a Sportklub

Igencsak kezd intenzívvé válni a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának programja az elkövetkezendő időszakban, hiszen már két hete folyamatosan jégen készülnek Csíkkarcfalván, ahol pénteken 17.30 órától az első felkészülési mérkőzésükre is sor kerül a Sapientia ellen.
Jason Morgan vezetőedző lapunk érdeklődésére kifejtette, hogy az elmúlt két hétben a cél az volt, hogy a játékosokat, akik kezdetben 14-15-en voltak, folyamatosan visszaszoktassa a jéghez, persze emellett nem volt elhanyagolva az erőnlét sem, és kihasználva a Székelyföldi Jégkorong Akadémia által biztosított feltételeket mindezzel éltek is.
A hazai játékosok mellett ugyan­akkor sorban megérkeztek az első légiósok is: Maxim Sza­man­kov (kapus), illetve a négy kanadai játékos, Kurtis McLean, Evan Brophey, Josh Shalla, és Rod Pelley. A fennmaradó három orosz sportoló Andrej Ta­raktuhin (ő nem számít légiósnak), Vjacseszlav Belov, illetve Gyenisz Kuljas szeptember 2-án csatlakozik a kerethez.
A hazai jégkorongozók közül Láday Tamást pedig augusztus 24-re várja a szakmai stáb, miután lejárt az új-zélandi bajnokság, ahol a gyergyószentmiklósi születésű Kercsó Csaba által dirigált West Auckland Admirals csapatával ezüstérmet szerzett.
– A napi bő másfél órás jeges edzéseket felvezeti egy erőnléti tréning. Most már mondhatni van még egy légiós sorunk is, és fokozatosan a taktikai-technikai elemek is előkerülnek edzéseken, hogy a közelgő felkészülési mérkőzésekre összeállítsuk a megfelelő sorokat. A pénteki mérkőzés nagyon gyorsan jött, amelyen megpróbálunk egy új játékrendszert gyakorlatba ültetni, kipróbálni, és innen próbálkozunk majd építkezni a jövő hétvégi tornára. Egyben ezek a meccsek alkalmasak arra, hogy felmérjem a játékosaimat, élesebb helyzetben is megismerjem őket. Több hazai játékost már ismerek, hiszen voltam edzőjük, miként a légiósok között is van ilyen sportoló, akivel volt szerencsém találkozni vagy edzőként, vagy akár játékosként is. A sorok kialakítása mellett pedig a speciális játék is fontos lesz számomra – jegyezte meg Jason Morgan.
Érdeklődtünk a vezetőedzőnél arról is, hogy mennyire nehezíti meg a dolgát, hogy gyakorlatilag a három orosz sportoló a felkészülési mérkőzések után érkezik és élesben már csak az első hivatalos, szeptember 14-es Vasas elleni hazai találkozón láthatja játszani.
– Szerződésük szabályozza az ideérkezésüket, és hogy a munkát mikor kezdik meg. De egy egységes csoportról beszélünk, hiszen Taratukhin, illetve Belov ismerősként tér vissza a csapathoz és sokadik szezonjukat kezdik meg itt. Kivételt képez Kuljas, aki új játékos, ám meg vagyok győződve, hogy az eddigi évek során megszerzett tapasztalatával áthidalja a problémákat és könnyen belerázódik majd a közegbe és a munkába is – zárta le a kérdést a kanadai szakember.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek