Élő kötetek

29

A fenti címmel Forgách András íróval és Bazsányi Sándor irodalomkritikussal beszélget Murányi Sándor Olivér író szeptember 25-én, szerdán 17 órától a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban, szeptember 26-án, csütörtökön 20 órától pedig a székelyudvarhelyi Gondűző Étterem- és Szállodában.
FORGÁCH ANDRÁS (Budapest, 1952) író, dráma- és forgatókönyvíró, dramaturg, műfordító, egyetemi oktató. 1970–1976 között az ELTE BTK történelem–filozófia szakos hallgatója volt. 1976–1984 között számos színház dramaturgjaként dolgozott, 2010-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára dramaturg, 2015-től pedig forgatókönyvíró szakon. Számos színdarabját és fordítását mutatták be erdélyi magyar társulatok. Többek között Nagyváradon (ahol a saját darabját – A fiú – maga rendezte), Székelyudvarhelyen (Vásott kölykök), Sepsiszentgyörgyön (Halni jó!), illetve Kolozsváron, ahol most szeptemberben Wedekind: Lulu című színművéből készült fordítását mutatják be. Novellákat, esszéket, kritikákat, rajzokat publikál. Utoljára Nádas Péter Az élet sója és Az égi és földi szerelemről jelent meg az általa készített illusztrációkkal. Ismertebb könyvei: Zehuze (2007), 12 nő voltam (2013). Legutóbbi, eddig talán legsikeresebb műve, amelyet már eddig számos nyelvre lefordítottak és 16 országban kiadják, az Élő kötet nem marad, amelyik 2015-ben jelent meg a Jelenkor Kiadónál.
BAZSÁNYI SÁNDOR (Miskolc, 1969) irodalomkritikus, esztéta, a PPKE BTK Művészettudományi Intézetének oktatója. A kortárs irodalomról, a kora újkori és modern irodalomtörténetről, eszme- és filozófiatörténetről ír kritikákat, tanulmányokat, esszéket. Irodalomkritikáinak középpontjában gyakran áll az irónia szerepe és fogalma. Legutóbbi, Nádas Péter. A Bibliától a Világló részletekig című könyve a Jelenkor Kiadónál jelent meg 2018-ban.
Az izgalmasnak ígérkező beszélgetés elején a két meghívott megemlékezik az idén májusban elhunyt Térey János költőről és műfordítóról, akinek Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba című, utolsó kötetét is bemutatják a meghívottak. A rendezvény támogatói a Szépírók Társasága, a Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsa, valamint a Gondűző Étterem és Szálloda. A szerzők kötetei a helyszínen kedvezményesen megvásárolhatók, dedikálják őket. Mindenkit szeretettel várnak.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek