Elköltöztetnék a hajléktalanszállót

Elköltöztetnék a hajléktalanszállót

68

Megvásárolná a Goscom Rt. Akác utca 1. szám alatt található épületét Csíkszereda város önkormányzata, ahová az elképzelések szerint a jelenleg a Gyermek sétányon található hajléktalanszállót költöztetnék. A döntés ezúttal elvi beleegyezés volt a tanácsosok részéről abba, hogy a város megvegye az épületet, azonban a vásárlási feltételekről egy ebből a célból összeálló bizottság tárgyal majd.
A vasúton túl, az Akác utcában található ingatlan értékesítése azért vált szükségessé a közművek számára, mert az utóbbi időben egyre alacsonyabb számú személyzettel dolgoznak, ami nem indokolja a hatalmas épület fenntartását. A Goscom már el is kezdte az irodák költöztetését.
A kétrészes épület értékét 197 ezer euróra becsülik, a tulajdonoscseréről, a végső árról, valamint a vásárlási feltételekről háromtagú városházi bizottság tárgyal majd a Goscommal.
A pénteki várositanács-ülést követően Füleki Zoltán alpolgármester úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a tervek szerint az újonnan megvásárolt épületbe költöztetnék át a városi hajléktalanszállót, természetesen ehhez az épületegyüttes átalakításra is szükség lesz. Továbbra is a Gyermek sétányban maradnának azonban a szociális lakások, valamint az étkezde.
Az alpolgármester megjegyezte, hogy a hajléktalanszálló „kilakoltatására” azért van szükség, mert „nem egészséges”, hogy az a városközpont közelében, olyan felújított lakónegyedben található, ahol kisgyermekes családok élnek.

Márk Boglárka

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.