Elkezdődhet a sportbázis fejlesztése

Nagycsütörtöki tanácsülés Udvarhelyen

302

Tizenöt városatya hozott 15 határozatot a székelyudvarhelyi ön­kormányzat március 29-i, rendes havi tanácsülésén. Területek koncesszióba adásáról, a város tulajdonában levő szoci­ális lakások bérbeadásáról, a közvilágítás karbantartásáról és ipari park létesítéséről is döntöttek.

Ülésezik a tanács. Fontos kérdések terítéken Fotó: Lőrincz Csaba

Nagycsütörtökön a harangok Rómába, az udvarhelyi önkormányzati képviselők pedig a tanácsülésre mentek. Az ülés rövid szakbizottsági megbeszéléssel indult, majd a polgármester, Gálfi Árpád vette át a szót. Az elöljáró köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a jól sikerült március 15-i ünnepség megszervezéséhez, ugyanakkor felrótta az RMDSZ-frakció tagjainak, hogy az ünnepi rendkívüli tanácsülésen – ahol arról döntöttek, hogy elindítsák annak jogi procedúráját, hogy a városi könyvtár felvegye Nyirő József nevét, illetve Csanády Györgyről, a székely himnusz szerzőjéről nevezzenek el egy parkot – egyedül Lőrincz Zsuzsánna volt jelen. A szövetségiek frakcióvezetője, Benedek Árpád Csaba úgy replikázott: Gálfi téved, mert ott voltak elejétől a végéig, testületileg az ünnepségen. A purpárlé után rátértek a lényegre, és vita nélkül, egyhangúan megszavazták a hibrid autókra kért 1514 lejes adókedvezményt az Autocar Trading cégnek, és azt a zonális rendezési tervet is, ami lehetővé teszi a Memorex Kft.-nek, hogy a saját területén, a Szombatfalvi utcában ipari parkot létesítsen.
A könyvtár, a múzeum és a művelődési ház vezetőtanácsába jelölt önkormányzati képviselők – Orbán Balázs, Bíró Edith, Ketesdi Imre – megszavazásánál viszont tartózkodott az RMDSZ-frakció, mivel sérelmezték, hogy mindhárom kulturális intézménynél koalíciós képviselőt jelöltek a tisztségre.
– Műfüves focipálya lesz vagy sportcsarnok a területen? – tette fel a kérdést az Iskolás Sport Klub vezetőjének a helyi lapban megjelent nyilatkozatára hivatkozva a tulipánosok frakcióvezetője, Benedek Árpád Csaba, amikor a város tulajdonában levő területnek a 15 évre szóló koncesszióba adásáról kellett határozni. A koalíciós Hajdó Csaba úgy válaszolt: a sportcsarnokról az igazgatón kívül más nem tud, erről korábban nem volt szó, de a lényeg, hogy megvan a terep és a lehetőség arra, hogy a sportbázis fejlesztéséhez még ebben az évben nekirugaszkodjanak.
Április 19–22. között, partnerségben Hargita Megye Tanfelügyelőségével Székelyudvarhely ad otthont a XI. Apáczai Csere János Magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyversenynek – a tanácsosok testületileg megszavazták, hogy a város 5 ezer lejjel támogassa a rendezvényt.
A márciusi tanácsülésen hat, a Cekend bejáratban és a Tábor utcában levő szociális lakás kiutalásáról is döntöttek. Orbán Árpád felhívta a figyelmet: vannak még lakatlan lakások, lehet igényelni. Döntés született arról is, hogy az otthoni gondozásban részesülő idősek a hatályos törvénykezés értelmében jövedelmük arányában járuljanak hozzá a szolgáltatáshoz. A tanácsosok arról is határoztak, hogy közvagyonba kerüljön 384 négyzetméternyi, kerékpárút kialakítására alkalmas terület. Határozattervezet született a város közvilágításának és díszkivilágításának karbantartásáról is: a közbeszerzési eljárást az EDA Elekes cég nyerte meg, három esztendeig a cég feladata gondoskodni arról, hogy hétköznapokon s ünnepekkor is jó fényekben tündököljön a város.

Lázár Emese

A cikk a Hargita Népe április 4-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.