Elkésett a bérpótlék…

35

A több mint egy évvel ezelőtt megjelent 2017/153-as, a közszférai bérezési kerettörvény 22-es szakasza értelmében a költségvetési intézményrendszerben teljes munkaidővel foglalkoztatott fogyatékkal élőket 15%-os bérpótlék illeti meg. Ugyanezen szakasz értelmében a besorolási az alapbér 15%-os pótlékára jogosult kategóriákat kormányhatározattal fogják megállapítani. Minden jel arra mutat, hogy a kormány számára időigényesnek és nehézkesnek bizonyult a szóban forgó személyzeti kategóriák megállapítása, s mondjuk ezt annak okán, hogy a vonatkozó kormányhatározat alig szeptember 25-én jelent meg, s tulajdonképpen a mai naptól válik hatályossá. A szeptember 20-i kormányülésen elfogadott egyetlen mondatot tartalmazó 2018/751-es kormányhatározatról van szó. Annak értelmében azon közszférában foglalkoztatott fogyatékkal élő személyek lesznek jogosultak a már említett bérpótlékra, akik fogyatékossági súlyos vagy kiemelt fokba tartoznak, s az bármilyen típusú (fizikai, pszichikai, HIV/SIDA stb.) lehet, úgy, ahogy az fel van tüntetve a fogyatékkal élő személyek védelmezésére és jogaik érvényesítésére vonatkozó 2006/448-as törvény 86-os szakaszában. Nos, ezek szerint a kormány kézügyében már eleve ott volt a megoldás, nevezetesen egy közel 12 éve hatályos törvény. Ennek a késlekedésnek megvolt a maga következménye: az érintett fogyatékkal élő személyek azt a pluszt csak egyéves késéssel fogják megkapni…

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.