Elítélték Ion Ficiort

63

Emberiesség elleni bűncselekményekért 20 év börtönbüntetésre ítélte a bukaresti Ítélőtábla tegnap Ion Ficiort, a Duna-deltában felállított peripravai munkatábor egykori parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek. Az ítélet nem jogerős. Peripraván főleg ellenforradalmároknak tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt. A vád szerint a peripravai munkatábort azzal a céllal működtették, hogy „megsemmisítsék” a fogvatartottakat, akiket a kommunista rendszer ellenségeinek tekintettek. Az embertelen fogva tartási körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg Ficior parancsnoksága idején a peripravai munkatáborban – olvasható a vádiratban. A büntetőtörvénykönyv életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azt, aki – politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt – alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait. Mivel Ficior túl van 60. életévén, esetében 25 év börtön lett volna a kiszabható maximális büntetés.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.