Elítélik a magyarellenes lépéseket

Vincze Lórántot támogatnák

58

Vincze Lórántot támogatná a Magyar Polgári Párt a közelgő európai parlamenti választásokon – ezt jelentette be sajtótájékoztatón Mezei János elnök. Mint mondta, gyakoriak az országban a magyarellenes lépések, ezekről európai szinten is beszélni kellene.

Vincze Lóránt támogatását jelentette be Mezei János MPP-elnök Fotó: Lázár Hajnal

Az európai parlamenti választások kapcsán többször is tárgyalt az RMDSZ és az MPP, megegyezés azonban nem született. Most Mezei János, az MPP elnöke bejelentette, Vincze Lórántot, a FUEN elnökét támogatná az európai parlamenti választásokon. Mint ismert, az RMDSZ jelöltlistáján Winkler Gyula és Vincze Lóránt foglalja el az első két befutónak számító helyet. Mezei úgy fogalmazott, megállapodást ajánlanak Vinczének, s amennyiben azt aláírja, teljes mellszélességgel mellé állnak. Az elnök hozzátette, azt kérik a jelölttől, hogy képviselje az autonómia kérdését és minden egyéb magyar ügyet az európai színtéren.
Mezei hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a magyarság minél nagyobb számban részt vegyen a szavazáson, ugyanis elképzelhetőnek tartja, hogy a népszavazás miatt a románság nagyobb számban mozdul majd meg.
Úgy véli, nagyon gyakoriak a magyarellenes történések az országban, s ezekről európai szinten is beszélni kell, ezért van szükség megfelelő képviselőkre.
Mezei sajnálatosnak tartja, hogy elutasította a legfelsőbb bíróság Beke István és Szőcs Zoltán rendkívüli felülvizsgálati kérését. Hangsúlyozta, a magyarság megfélemlítése helyett a kormánynak azzal kellene törődnie, hogy időben legyen költségvetése, autópályákat építsen, a gazdasági fellendülésen, a jólét megteremtésén dolgozzon.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.