Elindult a képzés, lesz óvoda és iskola is

Teret hódítanak az udvarhelyi Waldorfosok

1 019

A napközis csoport mellé óvodát indítanának, és megteremtenék az iskolába lépés lehetőségét is azok az elkötelezett szülők, akik a Waldorf-oktatást preferálják gyermekük számára. Míg a megyeszékhelyen vagy más hazai városokban már jóval előbb tart a folyamat, Székelyudvarhely csak most próbál kilépni a gyerekcipőből, ami az alternatív oktatást illeti.

Csodavilág az udvarhelyi Waldorf napközis csoportban. Szülők, pedagógusok közös munkája Fotó: Udvarhelyi Waldorf Kezdeményezés/Facebook

A hétvégén Waldorf-toborzó címmel hívta találkozóra az alternatív oktatási forma iránt érdeklődő, nyitott szülőket az Udvarhelyi Waldorf Kezdeményezés nevű társaság. Előadónak Forgács Erzsébet Waldorf-tanárt hívták meg, aki a magyarországi nagy múltú Gödöllői Waldorf Iskola pedagógusa. A szakember a Waldorf-pedagógiáról beszélt, majd szívesen válaszolt a jelenlévők kérdéseire.

Napközitől a tanárképzésig
Néhány éve a közös cél tömörítette egy közösségbe a szülőket: többen vágytak arra, hogy Udvarhelyen is legyen végre lehetőség Waldorf-pedagógiát alkalmazó oktatásra. Az Udvarhelyi Waldorf Kezdeményezés lépésről lépésre haladt, és munkájuk eredményeként a 2017–2018-as tanévben végre elindulhatott az első Waldorf napközis csoport a Küküllő-parti városban. Mint korábban lapunkban is megírtuk, a csoportnak a bethlenfalvi Kipi Kopi Napközi Otthon ad helyet (ide jelenleg 26 gyermek jár). Felismerve, hogy az alternatív módszerben jártas képzett pedagógusból nagy hiány van, a továbbképzés lehetőségeinek megteremtésén is elkezdett dolgozni az elszánt közösség, és így mintegy félszáz erdélyi érdeklődő részvételével idén ősszel beindult a hároméves, levelező posztgraduális pedagógusképzés a magyarországi, solymári Waldorf Pedagógiai Intézettel együttműködésben. Hazai pedagógus oklevéllel rendelkezők jelentkezhettek ide, a tömbösített órák Székelylengyelfalván zajlanak. Bodnár Róbert, az Udvarhelyi Waldorf Kezdeményezés nevű csoport vezetője elmondta, hogy több udvarhelyszéki hallgató is van a csoportban, ami jelentősen növeli annak az esélyét, hogy végre iskolai szinten is elérhető legyen a Rudolf Steiner pedagógiája alapján működő oktatás.

Ne szakadjonmeg a folyamat
Bodnár Róbert elmondta, hogy egyre többen érdeklődnek, hosszú listájuk van azoknak a gyerekeknek a nevével, akiket szüleik Waldorf napközibe vagy óvodába szeretnének járatni. Ezért a közösség elindítja az engedélyezési és egyéb hivatalos folyamatot, hogy jövő tanévtől indíthassanak egy óvodai csoportot a működő napközis csoport mellé.
– Az „anyaintézmény”, a Kipi-Kopi Napközi Otthon nyitott erre, a jelenlegi helyszínen, a Termés utcai épületben lenne is hely, mi szülők pedig kalákában mindent megteszünk a megfelelő körülményekért. Szakemberünk is van már erre – tájékoztatott Bodnár.
A jelenleg működő csoportba vegyes életkorú gyerekek járnak. A másik nagy cél, hogy a „végzősök” hasonló módszerben folytathassák a tanulást.
– Az engedélyeztetési eljárás elindításához 20 gyermek szükséges. Ismerőseink, hasonlóan gondolkodó szülők között érdeklődve kiderült, hogy lenne igény a Waldorf-osztályra. Még nem vagyunk 20-an, de a létszám több mint fele már megvan – közölte Bodnár Róbert.
Többek között ezért is hirdették meg a szombati eseményt, hogy népszerűsítsék a lehetőséget.

Száz év után nálunk is
Közben befogadó iskolát kerestek a környéken, mert a szülői közösség számára fontos a falusi, nyugodt, természetközeli környezet.
– A városi iskolákban amúgy is nagy a zsúfoltság, a környékbeli falvakban viszont egyre több az elnéptelenedő iskolaépület – szögezte le Bodnár.
Jelenleg az ülkei megtelepedés áll egyeztetés alatt, a Székelyudvarhelytől hét kilométerre fekvő faluban üresen áll az egykori kántorképző épülete, amely egyházi tulajdonban van, ugyanakkor van egy iskola is. Mindez akár több évfolyamnak is elegendő helyet biztosítana. Az előkészítő osztályhoz is van már megfelelő szakképzettséggel rendelkező Waldorf-pedagógus.
Az első Waldorf-iskolát Stuttgartban alapították meg 1919-ben. Ha a szülői közösség tevékenységét siker koronázza, a 100 éves évfordulóra végre Székelyudvarhelyen is beindulhat az első Waldorf iskolai osztály.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.