Elhúzódik a kivizsgálás

41

Annak érdekében, hogy kiderítsék, milyen körülmények között égett le a szórakozóhely, január 21–23-a között a Bamboo klub alkalmazottai és vendégei közül 50 személyt hallgattak ki a bukaresti ügyészségen. Kihallgatták a klub tulajdonosát, jogi és adminisztratív képviselőit is – közölte a fővárosi ügyészség. Ugyanebben az időszakba nyomon követték a kórházba beutalt személyek sorsának alakulását is, az orvosi véleményt is csatolták az ügy anyagához, éppen úgy, mint az ellenőrző szervek jelentéseit. A helyszíni vizsgálatot késleltette, hogy a tűz oltása elhúzódott, a szakemberek csak január 23-án délben nyilvánították eloltottnak a tüzet. A nyomozóhatóságok a technikai adatok felvételekor nagyobb darabokat eltávolítottak az ingatlan fémvázából, ám ez az épület teljes összeomlásának veszélyével járt. A hatóságok munkagépeket is bevonnának a feltárás folyamatába, ám ennek egyelőre anyagi, technikai akadályai is vannak, és megfelelő személyzet sem áll rendelkezésre.

A főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyének számító Bamboo klubban szombat hajnalban ütött ki tűz. Arra, hogy mi okozta a klubot szinte teljesen elpusztító tűzvészt, egyelőre több forgatókönyv is létezik, hivatalos magyarázat viszont még nem. Kérdéses az is, hogy a szórakozóhely rendelkezett-e vagy sem az összes működési, köztük a tűzvédelmi engedéllyel. A lángokban álló klubból fejvesztve menekültek a vendégek, de több száz embert a tűzoltók menekítettek ki, sokakat csak igen későn. Összesen 42 személyt szállítottak kórházba, a legtöbb esetben füstmérgezés miatt, egyiküket súlyos állapotban. Halálos áldozata nem volt a szerencsétlenségnek.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.