Elhurcolva

Egykori zsidó lakosságának tragédiájára emlékezett Székelyudvarhely

44

Udvarhelyszéken, Székely­ud­var­helyen soha nem élt túl nagy zsidó közösség. Alacsony számuk ellenére, a zsidó lakosok jelentősen hozzájárultak a térség polgárosodásához, gazdasági és kulturális fejlődéséhez. Ennek a közösségnek nagy része a holokauszt alatt elpusztult. Egykori zsidó polgáraira emlékezve, a város első ízben szervezett bensőséges hangulatú eseményt, elhurcolásuk 75. évfordulóján.

A város szövetéből szakíttattak ki. Áldozatok és túlélők – a város egykori zsidó polgárai Fotók: Asztalos Ágnes

A második világháború idején először a 18–50 év közötti férfiakat vitték el munkaszolgálatra, nagy részük valahol Ukrajnában fejezte be életét. A városban és a környékbeli településeken maradt 276 zsidót 1944. május 3-án gyűjtötték össze a magyar polgári és katonai hatóságok a tanítóképző udvarára. Az éjszakát az iskola tornatermében töltötték, majd május 5-én tehergépkocsikon szállították őket a marosvásárhelyi téglagyárban felállított gettóba. Innen a székelyudvarhelyi zsidókat május végén deportálták Auschwitzba. 38-an tértek haza.

Beszélni kell a jövő miatt
Pénteken, május 3-án délután a Márton Áron térre hívták azokat, akik a történelemnek ezt a szeletét is ismerni akarják. A megemlékezés civil kezdeményezésre, a Haáz Rezső Múzeum és a polgármesteri hivatal szervezésében jött létre.
– A mi generációnk nem felelős az elődök tetteiért, ugyanakkor nem tagadhatjuk a szörnyű tetteket, akkor sem, ha kényelmetlen szembenézni ezekkel – mondta megemlékező beszédében Gálfi Árpád polgármester. – A kellemetlen múltról is beszélni kell. A múltról a jövő miatt kell beszélni, és a múltról ki kell mondani az igazságot, mert aki a múltját átírja vagy letagadja, az nem képes élhető jövőt tervezni magának – tette hozzá, majd határozottan kijelentette, hogy mindaz, ami 75 éve Székelyudvarhelyen (is) zajlott, olyan bűn, amire sem magyarázatot, sem mentséget nem lehet találni.

Gálfi Árpád polgármester: „A kellemetlen múltról is beszélni kell”

Kiszakítottak és elhurcoltak tere
A tér közepére, talán éppen arra a helyre, ahonnan egykor feltuszkolták a zsidókat a teherautókra, Berze Imre szobrászművész természetművészeti térinstallációja megállásra, elcsendesedésre késztette a jelenlévőket. Akik nem voltak túl sokan, de az elhurcoltak, elhunytak és túlélők leszármazottai közül volt olyan, aki Izraelből tért haza a megemlékezésre.
Berze Imre 276 térkockát „vont össze” egy szabálytalan alakzatba, töredezett formába, tisztelegve azok előtt, akiket megszokott életterükből, a város szövetéből ragadtak ki. Fűvel, az életet jelképező zölddel borította a kockákat, és ezen a „mezőn” egykori udvarhelyi polgárok, áldozatok és túlélők fényképei kaptak helyet. Az alkotás a történtek sokkoló kettősségét teszi tapinthatóvá: maradhattak volna, akiket elhurcoltak, élhettek volna, akik meghaltak. A fényképek a „város fénnyel írt kincsesbányájából”, a Kováts Fényképészetből kerültek ki. A térinstalláció három hétig látogatható.
Miklós Zoltán múzeumigazgató hangsúlyozta, nem lehet elfelejteni, hogy egykor a város egyik kisebbségét gyakorlatilag megsemmisítették. Mulandó műfaj, amivel most lerótta kegyeletét a város, de nyitott a lehetőség, hogy a következő generációk saját formanyelvükön emlékezzenek meg majd arról, amit nem szabad elhomályosulni hagyni – fogalmazott az igazgató.

Későn jött megemlékezés?
Az emlékezők között ott volt Jakobovits Schwächter Ella, az egykori székelyudvarhelyi polgár, Schwächter Ernő leánya is. Ernő bácsi a munkaszolgálatot élte túl, és Szenvedéseink a nácizmus alatt címmel megírta, összegyűjtötte az udvarhelyszéki zsidóság pusztulásának krónikáját. Izraelben él, idős kora miatt az ünnepségen nem lehetett jelen, az ő nevében a leánya köszönte meg a szervezőknek a megemlékezést. Jakobovits Schwächter Ella meghatódottan mesélt a fényképeken felismert személyekről, könnyekkel a szemében idézte fel, hogy melyik egykori udvarhelyi családból ki veszett oda és ki élte túl a tragédiát. Nagymamája is a holokauszt áldozatává vált.
– Későn jött, hamarább kellett volna. Most már nem lehetnek jelen azok, akiknek nagyon fontos lett volna az utókor tisztelete, mert meghaltak – a túlélőkre gondolt Spierer Elek, amikor a véleményét kérdeztük.
Édesapját, az egész családot deportálták, a tíz személyből hárman jöttek haza. A Székelyudvarhelyen élő 65 éves férfi kötelességének tartja a múlt ismeretét, bár – mint fogalmazott – azok, akik a kálváriát végigjárták, nem igazán beszéltek a történtekről. Ő rendezi a zsidó temetőt is.

Elfogytak, eltávoztak
A Márton Áron téri megemlékezés után a Városháza Szent István termében dr. Gidó Attila történész tartott előadást a székelyudvarhelyi és környékbeli zsidók történetéről. Székelyföld a zsidók által viszonylag gyéren lakott terület volt, nagyobb számú izraelita lakosság a XVIII. században települt le itt. A Nagy-Küküllő parti városban az 1930-as években érték el a legnagyobb arányszámot, akkor a lakosság 3,67 százalékát tette ki a zsidók lélekszáma, ez 313 személyt jelentett. Bár 1941-ben szám szerint 324-en éltek a városban (ez a legnagyobb szám), de arányaiban ez már kisebb, mindössze 2 százalék körüli részesedést jelent. 1948-ban 88 zsidót jegyeztek Székelyudvarhelyen, a 2002-es népszámláláskor már csak egyetlen személy vallotta zsidónak magát. A túlélők, hazatérők nagy része Izraelbe távozott.

Jakobovits Schwächter Ella édesapját is képviselte a rendezvényen. Az élet lángja

Gyertyaláng és ima az áldozatokért
Gidó Attila is felidézte azt a bizonyos 75 évvel ezelőtti napot, amikor hajnali 5 órakor egész Észak-Erdély területén megkezdődött a gettósítás. Akárcsak máshol, itt a városban is sokan hasznot húztak a zsidók szerencsétlenségéből, a helyi lakosság közül nagyon kevesen voltak olyanok, akik segíteni próbáltak rajtuk. Maga a deportálás május 15-én kezdődött, a legtöbb székelyudvarhelyi zsidót már az első transzporttal elszállították, többségük Auschwitz- Birkenauba került. Észak-Erdélyből összesen 131 000 zsidót vittek el, 15-20 százalékuk élte túl a holokausztot. A 38 székelyudvarhelyi túlélő közül 22 férfi volt és 16 nő. Az előadás végén a nevük is elhangzott, majd a Nagyváradról érkezett Hakeshet Klezmer Band zsidó zenekar vezetőjének irányításával a holokauszt 6 millió áldozatára emlékezve 6 gyertyát gyújtottak meg. Néhány gyertyát az Izraelből hazatérő leszármazottak lobbantottak lángra. Héber és magyar nyelven elmondott ima után az Erdélyben jól ismert zenekar koncertje zárta az Elhurcolva címmel megszervezett megemlékezést.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek