Elhunyt dr. Benkő J. Zoltán

1 924

Fájdalommal értesültünk kollégánk és barátunk haláláról: 46 éves korában, türelemmel és bölcsességgel viselt, hosszas szenvedés után, szeptember 27-én, pénteken este elhunyt dr. Benkő J. Zoltán tipográfus, tördelőszerkesztő, a Várad folyóirat munkatársa, a jelenkori nagyváradi sajtó egyik kiemelkedő alakja. Temetése ma 11 órától lesz a Rulikowski temető Steinberger-kápolnájától.

Fotó: Vicsi Judith

A székelyföldi Ditró szülötte a kilencvenes években került Nagyváradra, azóta több lap munkatársaként dolgozott, egyesek arculatát is meghatározva (Reggeli Újság, Realitatea Bihoreană, Erdélyi Riport, Várad, Romániai Magyar Sajtó). Tervezője volt több internetes oldalnak, alkalmi kiadványoknak. Az elmúlt több mint egy évtizedben száznál több könyv tipográfusa, tördelője, címlaptervezője volt, utolsó munkájaként, már súlyos betegen fejezte be a nyár folyamán megjelent, Az Értől az Óceánig című első teljes Ady-életrajz tördelését. Az ő arculattervével jelent meg a Karácsony Benő-művek újrakiadása.
Éveken át tanított a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban, tapasztalatait szakkönyv formájában is összefoglalta. Az elmúlt évben három helyszínen tartott előadás-sorozatot Sajtó és tipográfia címmel a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szervezésében, ennek kapcsán közreműködött több hazai magyar lap arculatának megújításában. Tipográfusi munkásságát 2017 őszén a Nagyváradi Könyvmaraton alkalmával könyvtervei kiállításával foglalta össze a Szigligeti Stúdióban.
Legendás segítőkészségét, szakértelmét, humorát megőrizzük, szeretettel és fájdalommal emlékezünk rá.

A Várad folyóirat és a Biharország folyóirat munkatársai

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek