Eleve okafogyottá vált…

32

A közpénzügyi minisztérium múlt esztendei hangzatos fegyvertényeiről már többször is írtunk (egyébként ez a szaktárca sem lóg ki a sorból, akárcsak a kormány és jó néhány minisztérium ellentmondásosan, sokszor kapkodóan cselekedett, cselekszik.) Teodorovici miniszter hol ezt, hol azt harangozott be nagy dérrel-dúrral, majd a bejelentéseit követő jogszabályok „újdonságaik” révén majdhogynem feje tetejére állították/állítják a fiskális-pénzügyi tevékenységet vagy legalábbis annak egyes szegmenseit. A hónap elején már írtunk arról, hogy a Hivatalos Közlöny online kiadásában 2018. december 27-én 20 óra tájában jelent meg a tárcavezetőnek ama 2018/3558-as rendelete, amely értelmében az állami kincstárhoz egyes kifizetési dokumentumokat 2018. december 27-én 13 óráig lehetett, illetve kellett volna benyújtani. Bűvészmutatványt is felülmúló cselekedet lett volna eleget tenni e tarthatatlan határidőt előíró rendeletnek. A minap a közpénzügyi miniszter kirukkolt a „repetával”: a Hivatalos Közlöny január 22-i online kiadásában jelent meg a késő esti órákban ama 2019/147-es rendelet, amelyet ugyanaznap látott el kézjegyével a szaktárca egyik államtitkára, s amely révén módosították a 2018. december 18-án megjelent, a pénzügyi év zárására vonatkozó módszertani normát jóváhagyó 2018/3809-es rendeletet. Első látásra nincs ebben semmi kivetnivaló, esetleg az furcsállandó, hogy hatályba lépését követő 30 nap múltán azt a jogszabályt módosították és kiegészítették. Ami kirívó és elfogadhatatlan, az ugyancsak egy a mostani rendeletben előírt határidő: az egyik módosított szövegrész értelmében az Egészségbiztosítási Egységes Országos Alap eredményét az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak január 22-én át kell utalnia az állami kincstárnak, illetve adott esetben január 23-án. Ezek szerint, akikre hárult ez az átutalási feladat, azoknak vissza kellett menniük az időben…

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.