Életmentő gyógyszert vásárolt a megyei kórház

Átadták a Katalin-bál támogatásából beszerzett eszközöket

482

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház három osztálya vásárolhatott hasznos eszközöket és gyógyszert a tavalyi jótékonysági Katalin-bálon gyűjtött 15 ezer lej értékű adományokból. A megyei kórházban így például lehetővé válik a trombolízis elvégzése.

A szakorvosok máris birtokba vették az új eszközöket. Előrelépés Fotó: Kovács Hont Imre

A Csíki Vállalkozók Egyesülete (CsVE) és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett tavaly novemberi Katalin-bálon összesen 31 ezer lej gyűlt össze adományokból, és ennek közel felével – 15 ezer lejjel – a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fejlesztését támogatták a bálozók. A beszerzett eszközöket tegnap sajtótájékoztató keretében adták át az egészségügyi intézménynek.
Dr. Konrád Judit kórházmenedzser megköszönte a szervezőknek az adományt, és mint fogalmazott, ezek az „önzetlen támogatások a betegek ágyához fognak eljutni”.
Márk-Csucsi Róbert CsVE-elnök elmondta: örömmel tölti el a vállalkozókat, hogy fejlődik és bővül a kórház.
– Büszkék vagyunk a partnereinkre és a vállalkozóinkra, akik az aláaknázott vállalkozói körülmények ellenére is teszik a dolgukat, és a jó célért összefognak – fogalmazott az egyesületi elnök, hozzátéve, hogy az utóbbi négy évben mintegy 56 ezer lejjel támogatták a kórházat.
Farkas Balázs konzul emlékeztetett: annak idején éppen a kórház támogatása érdekében indították a Katalin-bál sorozatát, ezt a célt pedig kiválóan betölti a rendezvény.
– A helyi közösségnek, a vállalkozóknak, az intézményeknek és az elöljáróknak kötelességük a kórház támogatása – közölte a konzul.
Ezt követően a szakorvosok ismertették az adományból beszerzett vizsgálati és műtéti eszközöket. A bőrgyógyászati osztály a kis sebészeti beavatkozások és a sterilizálás terén léphet előre az új eszközöknek köszönhetően – mondta el dr. Galaczi Zsuzsánna osztályvezető főorvos –, a szemészet ugyancsak a kis sebészeti beavatkozások esetében végezhet precízebb munkát, az új orvosi eszközök ugyanis lehetővé teszik, hogy esztétikailag és funkcionalitásában is színvonalasabb beavatkozásokat végezzenek el – tudtuk meg dr. Kedves Hanga szakorvostól. A neurológiai osztály ugyanakkor olyan vérrögoldó gyógyszert vásárolhatott, amely szélütéses betegek életét is megmentheti, ugyanis – mint Ruff Katalin ideggyógyász szakorvos kifejtette – lehetővé teszi a trombolízis elvégzését. Ezáltal Csíkszereda is felzárkózik azon központok sorába, ahol elvégezhető lesz a beavatkozás. Erre Romániában jelenleg csupán 14 városban van lehetőség.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek