Életérzés tánccal, zenével

Lezajlott a IV. Székelyföldi Szabadtéri Táncház

46

Negyedszerre szervezték meg az elmúlt hét végén a Zeteváralja határában lévő küküllőmezei Natur Air Parkban a Székelyföldi Szabadtéri Táncházat, amely több mint kétszáz résztvevőt vonzott. A rendezvény egyik fő célja, hogy a felnőtt vagy frissen alakult tánccsoportoknak is megmutassa, milyen is a szabadtéri táncházas életérzés.

Életérzést közvetítő táncházas találkozó. Utánpótlás

Péntek délután nyitotta meg kapuit a rendezvény, amely a Hangszermesékkel kezdődött: Kásler Magdi és az Üver zenekar játékos, elméleti hátteret és gyakorlati tudnivalókat is tartalmazó formában mutatták be népi hangszereiket, amelyet énektanítás követett. Ezután a mester és tanítványa formátum bizonyított, hiszen a Kedves-Lelkes zenekarok koncertje fergeteges hangulatban zajlott, a két zenekar a rendezvény nevéhez hűen székelyföldi muzsikával állt a teljes hétvégét ott töltő vagy az egy estére kilátogató vendégek elé. Az est zárásaként Márton Sándor és Ottília székelyderzsi táncokat oktattak, ezt táncház követte.
Szombaton délelőtt a Néptánc: oktatás és előadásmód kerekasztal-beszélgetés zajlott, a táncházasok köreiben jól ismert Both József, Deák Gyula, Melles Endre és Márton Sándor a néptáncoktatás és a néptánc színpadra rendezésének mikéntjeiről beszélgettek, a hitelesség, alázatosság és pedagógia szemszögéből is megvizsgálva a témákat. Bemutatásra került a Romániai Magyar Néptánc Egyesület hiánypótló projektje, az Erdélyi Néptánctudás Tár: egy online, mindenki számára elérhető videoanyag, amely olyan erdélyi táncosok táncának és módszereinek rögzítését vállalta, akik munkásságuk során valamely kistájegység szakértőivé váltak. A nap bográcsversennyel folytatódott, a hagyományos bográcsos ételek mellett készült pacalleves és töltött káposzta is. Az estét a Tekergő Meseösvény Egyesület kollégája, Bedőházi Beáta által vezetett Tekergő Mese Est Felnőtteknek pajzán meséi nyitották meg, majd a Folk Activity – Erdély első táncházas kvíz vetélkedője következett. A vetélkedőre benevező hat, egyenként négyfős csapat a néptáncgyűjtésekre és -gyűjtőkre, adatközlőkre és tájegységek táncaira vonatkozó kérdések mellett a hagyományos Activity játék kihívásait is sikerrel teljesítették, a nézőközönség nem kis mulatságára. A rendezvény ötlete 2012-ben merült fel, ekkor fogalmazódott meg a szervezőkben az az igény, hogy a tánctáborok, táncháztalálkozók és egyéb „népi” események mellett egy olyan kötetlen rendezvényt is létrehozzanak, amely kimondottan a székelyföldi táncházasokat, fiatalokat és családosokat célozza meg. Az érdeklődők, akik a Szabadtéri Nemzethez szeretnének tartozni, már be is írhatják a naptárukba: a hetedik Székelyföldi Szabadtéri Táncház 2020. augusztus 21–23-án kerül megszervezésre. A rendezvény szervezői között a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület mellett a székelyudvarhelyi Kaszaj Egyesület, valamint a székelyföldi táncházakat szervező magánszemélyek is megjelennek. Szakmai partner az erdélyi Hagyományok Háza Hálózat volt.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek