Élesedik a harc a csoportelsőségekért

Megyei focikörkép

31

Két csoportot leszámítva, még mindig óriási a harc a megyei labdarúgó-pontvadászatokban, noha a 2018/2019-es idény a végéhez közeledik. A 4. Liga Nyugati csoportjában az utolsó fordulóban dőlhet el a bajnok kiléte, míg Keleten már biztos, hogy a VSK Gyergyószentmiklós zár az élen. Az 5. Liga mindkét körzetében még harcolnak a dobogós helyet elfoglalók a bajnoki címért, a 6. Liga azonban már eldőlt: a Golimpiakosz pontveszteség nélkül nyerte a csoportot.

A végéhez közelednek a megyei labdarúgó-bajnokságok, két csoportban már eldőlt az elsőség, a többiben viszont még harc van a csoportgyőzelmekért. A 4. Liga Keleti csoportjának felsőházában a VSK Gyergyószentmiklós már az elmúlt fordulóban behozhatatlan előnyre tett szert üldözőivel szemben, így csoportgyőztesként vívhatja a bajnoki döntőt a Nyugati csoport győztesével. A Nyugati csoportban viszont a hét végéig még várni kell a bajnokavatásra, de elképzelhető, hogy az utolsó fordulónak már nem lesz tétje, legalábbis Nagygalambfalva számára. A második Székelykeresztúrnak pénteken 18 órától lesz egy találkozója, amelyet a 24. fordulóból halasztottak, az Egyesülés a Roseal vendégeként lép pályára Székelyudvarhelyen. Amennyiben a hazaiak pontot szereznek, úgy Nagygalambfalva bajnok lesz az utolsó forduló meccsei előtt, viszont egy keresztúri győzelem esetén vasárnap dől el a csoportgyőzelem, ehhez pedig a galambfalviaknak győzniük kell Szentegyháza ellen.
Az 5. Liga Nyugati csoportjában még öt forduló van a bajnoki zárásig, Farcád előnye Bogárfalvával szemben öt pont, de az egyaránt 38-38 pontos harmadik Homoródszentmárton és negyedik Zetelaka II. is révbe érhet – matematikailag. Keleten némi meglepetésre a sereghajtó Csíkszentkirály legyőzte Gyimesfelsőlok csapatát, így a Tatrosforrás matematikailag ugyan még bajnok lehet, de reálisan nézve csak egy dobogós helyért harcolhatnak. Csíkszépvíz és Gyimesbükk között három pont a különbség a csíkiak javára, mindkét csapatnak négy-négy meccse van még a bajnokságban, de a harmadik Csíkszentmihálynak és a negyedik Tusnádfürdőnek is van még esélye a végső sikerre. A hétvégén viszont sok minden eldőlhet, hiszen Gyimesbükk Csíkszentmihályt, az éllovas Csíkszépvíz pedig Tus­nád­fürdőt fogadja, mi több, az utolsó előtti fordulóban Gyi­mes­bükk Tusnádfürdőn játszik, az utolsó fordulóban pedig a bükkiek Csík­szépvíz csapatát látják vendégül. A 12. fordulóban elhalasztották a Tus­nádfürdő – Csíkszentimre és a Gyimesbükk – Tusnádi Piliske meccseket, míg a hétvégéről a Piliske – Csíkszépvíz találkozót napolták el, ezek az összecsapások eredményei is fontosak lesznek majd a végelszámolásban.
Noha már a bajnokság közepén nem fért kétség ahhoz, hogy a Székelyudvarhelyi Golimpiakoszt nem sokan fogják megszorongatni a 6. Ligában, a százszázalékos teljesítménnyel listavezető udvarhelyiek a hétvégén matematikailag is bebiztosították bajnoki címüket.
Az országos utánpótlás-bajnokságokban még az FK Csíkszereda U17-es csapata érdekelt, amely elődöntőt játszott a korosztályos Elit Ligában. Dusinszki Zoltán csapata Konstancán 6–2-re, Csíkszeredában 3–1-re kapott ki az FC Viitorultól, így a tengerparti gárda jutott a döntőbe. Az FK Csíkszereda a Bukaresti FCSB ellen vívja majd a kisdöntőt a hétvégén a fővárosban. A Viitorul az U17-es Elit Liga mellett az U19-es Elit Ligában is döntős, az U19-es országos bajnokságot a Concordia Chiajna nyerte.
A női 1. Liga 4. helyéért küzdő Székelyudvarhelyi Vasas Femina 1–1-es döntetlennel zárt a Galaci Universitatea ellen, holnap 11 órakor az Universitatea Alexandria otthonában játsszák következő meccsüket az udvarhelyi lányok. A 2. Ligában szereplő Vasas Femina II. vasárnap súlyos vereséget szenvedett Râmnicu Săraton, így a harmadik lett a bajnokságban.

Eredmények
4. Liga. Nyugati csoport, 25. forduló: Malomfalvi Ifjúság – Nagy­ga­lambfalva 3–4, Far­kas­la­ka – Ze­te­la­ki Fenyő 2–1, Szé­kely­ud­var­helyi Sporting – Szé­kelyvarsági Tar­tód 3–4, Szé­kelykeresztúri Egyesülés – Szent­ábrahámi Andycom 7–1, Szent­egyházi Vasas – Agyagfal­vi Len­dület 2–0, Homoródalmási Ho­mo­ród – Székelyudvarhelyi Roseal 5–3, Lövétei Egyesülés – Betfalvi Kü­küllő 5–0.

1. Nagygalambfalva 25 18 2 5 61–35 56
2. Keresztúr 24 16 3 5 87–36 51
3. Lövéte 25 16 2 7 54–35 50
4. Ifjúság 25 12 4 9 59–56 40
5. Farkaslaka 25 12 3 10 59–42 39
6. Roseal 24 11 6 7 42–26 39
7. Sporting 25 11 5 9 65–71 38
8. Fenyő 25 10 3 12 37–44 33
9. Lendület 25 8 8 9 53–46 32
10. Vasas 25 10 2 13 52–59 32
11. Homoród 25 9 3 13 59–70 30
12. Andycom 25 6 3 16 47–77 21
13. Küküllő 25 5 5 15 30–62 20
14. Tartód 25 4 3 18 35–81 15

4. Liga. Keleti csoport, rájátszás. Felsőház, 8. forduló: Csík­szentsimoni Szefite – Csík­szent­domokosi SE 5–1, VSK Gyer­gyó­szentmiklós – Maroshévízi Pro Ma­ros 8–1, .

1. VSK Gyergyó 7 6 1 0 34–12 36
2. Szefite 6 3 1 2 19–13 25
3. Pro Maros 6 2 1 3 9–17 21
4. Szentdomokos 7 2 0 5 13–27 17
5. Bányász 6 1 1 4 3–9 16

5. Liga. Udvarhely körzeti, 21. forduló: Bogárfalva – Si­mén­falva 7–2, Ko­bátfalva – Farcád 1–3, Al­só­bol­dogfalva – Ho­mo­ród­szent­már­ton 3–3, Gagy – Fel­ső­bol­dog­fal­va 1–3, Kápolnás – Ko­rondi If­júság 1–5, Parajd SE – Bö­göz 2–2, Cse­ke­falva – Zetelaka II. 0–3 (játék nélkül).

1. Farcád 21 15 2 4 38–23 47
2. Bogárfalva 21 14 0 7 68–62 42
3. Szentmárton 21 10 8 3 59–36 38
4. Zetelaka II. 21 12 2 7 38–24 38
5. Bögöz 21 10 2 9 51–42 32
6. Felsőboldogfalva 21 9 4 8 34–29 31
7. Kobátfalva 21 9 3 9 41–35 30
8. Korond 21 8 6 7 41–39 30
9. Gagy 21 8 2 11 41–46 26
10. Alsóboldogfalva 21 7 5 9 38–43 26
11. Parajd SE 21 8 2 11 44–50 26
12. Siménfalva 21 7 3 11 42–54 24
13. Csekefalva 21 6 1 14 40–58 19
14. Kápolnás 21 3 2 16 40–74 11

5. Liga. Csík körzeti, 15. forduló: Csík­szentmihály – Tus­nád­fürdői SE 1–1, Csíkkozmás – Gyi­mesbükk 4–7, Csíkszentimre – Csík­szent­már­ton 5–2, Csík­szentkirály – Gyi­mes­felsőlok 4–1. A Tusnádi Pi­liske – Csíkszépvíz találkozót elnapolták.

1. Szépvíz 14 10 2 2 45–19 32
2. Gyimesbükk 14 9 2 3 49–21 29
3. Szentmihály 15 7 5 3 34–21 26
4. Tusnádfürdő 14 7 4 3 41–32 25
5. Gyimesfelsőlok 15 7 3 5 33–25 24
6. Piliske 13 6 2 5 26–19 20
7. Kozmás 15 6 2 7 32–28 20
8. Szentmárton 15 3 2 10 21–45 11
9. Szentimre 14 2 3 9 20–49 9
10. Szentkirály 15 1 3 11 12–54 6

6. Liga. 21. forduló: Szentpál – Alsósófalva 3–4, Székelyderzs – Ok­lánd 3–4, Zeteváralja – Szentlé­lek 8–0, Máréfalva – Szentpéter 3–2, Kissolymos – Parajd SK 4–1, Szé­kelyudvarhelyi Golimpiákosz – Szent­egyháza II. 3–0 (játék nélkül).

1. Golimpiákosz 18 18 0 0 112–8 54
2. Zeteváralja 19 12 1 6 56–31 37
3. Székelyderzs 18 11 2 5 55–41 35
4. Parajd SK 20 11 2 7 49–40 35
5. Kissolymos 20 11 0 9 59–61 33
6. Oklánd 19 10 1 8 47–57 31
7. Székelyszentlélek 19 8 3 8 45–63 27
8. Szentegyháza II. 19 8 2 9 36–35 26
9. Szentpéter 20 6 2 12 41–50 20
10. Máréfalva 20 6 1 13 35–59 19
11. Alsósófalva 19 5 3 11 28–52 18
12. Szentpál 19 5 2 12 32–64 17
13. Kányád 18 3 1 14 23–57 10

U17. Elit Liga, elődöntő, visszavágó: FK Csíkszereda – Konstancai Viitorul 1–3.
Női 1. Liga. Rájátszás: 4–6. helyért: Székelyudvarhelyi Vasas Femina – Galaci Universitatea 1–1.
Női 2. Liga. 14. – utolsó – forduló: Atletic Onix Râmnicu Sărat – Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. 9–0.
Női 3. Liga. 9. – utolsó előtti – forduló: Temesvári Juventus – FK Csíkszereda 3–4.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek