Elérhető közelségben a drogok

Képzéssorozat indult a megyében

151

A drogveszély már mifelénk is jól érzékelhető – derült ki az Eustress Egyesület által szervezett képzéssorozat első állomásán, Székelyudvarhelyen. Addiktológiai kérdésekről, a serdülőkori személyiségzavarokról, a függőségek kezelésének lehetőségeiről beszéltek a jelenlévők, azzal a céllal, hogy komplex megoldási rendszert dolgozzanak ki a jelenség kezelésére.

Elébe menni a bajnak. Fiatalokkal foglalkozó szakemberek függőségekről tanulnak

A csíkszeredai székhelyű Eu­stress Egyesület a tanfelügyelőséggel, valamint a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központtal partnerségben hétórás ingyenes képzéssorozatot indított, amely Székelyudvarhelyen rajtolt hétfőn. Pénteken Csíkszeredában, jövő pénteken pedig Gyergyószentmiklóson rendezik meg. Román nyelven a maroshévízi érdeklődőknek is „elviszik” a képzést, ennek időpontját még nem pontosították.

Elkezdődött, ideje felkészülni
Székelyudvarhelyen a dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola díszterme adott otthont a tanfolyamnak, amelyre iskolaorvosok és asszisztensek, iskolai tanácsadók érkeztek nagy számban, de néhány tanár is részt vett a foglalkozáson.
Dr. Domokos Lajos Csaba pszichiáter szakorvos, a Hargita Megyei Lelkiegészség Központ alapítója többek között a kémiai szerfüggés kialakulását befolyásoló tényezőkről, a szerek által kiváltott személyiségváltozásokról beszélt, de érintette a „drogjelenség” megyénkben tapasztalható változásait is. Elmondta, hogy míg két évvel ezelőtt ritkaságszámba ment a kábítószeres túladagolással kórházba kerülő személyek száma, a tavaly több mint 10 ilyet jegyeztek, idén pedig már az év első 5 hónapjában túl vannak a 10 eseten.
Megyénkben csak a megyei kórháznál végeznek ún. drogtesztet, amely 12 hatóanyag kimutatására képes, köztük van a marihuána, bizonyos gyógyszerek, a fenciklidin, különböző amfetamin-származékok stb. A probléma az – hangsúlyozta a szakember –, hogy a leginkább elterjedt ún. dizájner drogok kimutatására nem alkalmas, ami jelentősen megnehezíti a túladagolás esetén szükséges orvosi beavatkozás hatékonyságát és gyorsaságát. A kórházban elvégzett tesztek alapján a marihuánafogyasztás, a különböző gyógyszerek okozta túladagolás, illetve az amfetamin-származékok használata a leggyakoribb, a fentebb említett, kevés pénzért interneten is beszerezhető dizájner drogok mellett, „klasszikus” kemény drogokkal még nem találkoztak. Dr. Domokos Lajos Csaba ugyanakkor kiemelte, hogy nő azon fiatalkori öngyilkosságok száma, amelyek összefüggésbe hozhatók a kábítószeres háttérrel: tavaly négy fiatal hunyt el ilyen körülmények között.
A kávészünetben Vargyas Márta, az Eustress Egyesület elnöke kifejtette, hogy a képzéssorozat célja ezekre az újonnan felmerülő problémákra olyan komplex megoldási rendszer megtalálása, amely vidékünkön is jól alkalmazható. Ugyanakkor hasznos egy-egy ilyen találkozó azért is, hogy a fiatalokkal dolgozók megismerjék egymást, mert együtt fellépni mindig könnyebb.

Új problémák, új veszélyek
A képzés második részében Zöldi Emese klinikai szakpszichológus, tanácsadó A kamaszkori személyiségzavarok pszichológiai megközelítése címmel tartott előadást. Kiemelte, hogy mennyire más az ún. globális generáció, azaz a „mai” gyerekek és fiatalok, és mennyire jelentős a generációs szakadék a digitális nomádok (szülők) és a digitális bennszülöttek (gyerekeik) között.
A szakembereknek érdemes figyelniük a velük kapcsolatos kutatásokra, hogy minél jobban megtalálják a hangot a – gyakran több oldalról is veszélyeztetett – fiatalsággal. Zöldi Emese kitágította a kört, nemcsak a szerfogyasztásról beszélt, hanem az internetes és facebook-függőségről is. Hangsúlyozta: a fiatal korosztály a legveszélyeztetettebb az elmagányosodás, a szorongás, az agresszió, illetve az elidegenedés szempontjából. Ők azok, akik már jóval többet „élnek” online, mint offline – fogalmazott a szakember, majd egy friss kolozsvári kutatást is megemlített, amely szerint a középiskolások általában 6–6,5 órát töltenek naponta a virtuális világban, de van, aki 11 órát is.
Délután – jóval kevesebb résztvevővel – Vargyas Márta színházi és filmrendező diákok számára is alkalmazható, személyiségfejlesztő tréninggyakorlatokat mutatott be, majd kerekasztal-beszélgetéssel zárult az esemény. A jelenlévők arról osztották meg véleményüket és tapasztalataikat, hogy milyen lehetőségek vannak az iskolákban a függőségek és a személyiségzavarok felismerésére, megelőzésére, illetve kezelésére.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.