2020, december 4, péntek.
custom_html_banner1

Hirdetés

Elég csak egyszerűen szeretni a testnevelést

A Gyimesek völgyének Hargita megyei részén három általános és egy középiskola működik. A gyimesfelsőloki tanintézmények testnevelő tanárait már bemutattuk, a Tatros-völgyi településegyüttes legnagyobbján, Gyimesközéplon a Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola testnevelője Galaczi Mária. Bár sosem sportolt, egykori testnevelő tanárának bátorítására választotta hivatását. Testnevelésórai tevékenységeit mindig különös odaadással végezte.

 

– Mikor döntött úgy, hogy testnevelő tanár szeretne lenni?

 

– Igazából a testnevelés szeretete és annak a lehetősége, hogy esetleg sporttanárként helyezkedjek el középiskolás éveim során kezdett körvonalazódni bennem. Gyimesfelsőlokon, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban végeztem, ahol az akkori és jelenlegi testnevelő tanár, Lukács Lehel, felfigyelt rám, és arra biztatott, hogy jelentkezzek a sportegyetemre. 2008-ban végeztem Kolozsváron a testnevelés és sport szakon, majd a gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskolában helyezkedtem el teljes állásban. Frissen végzett diplomásként sikerült elfoglalnom ezt az állást és azóta is ennek az iskolának vagyok az oktatója.

 

– Milyen sportot űzött és most sportol-e?

 

– Az igazat bevallva, nem voltam sportoló, igazán sohasem sportoltam, nagyjából a testnevelésórákon ügyeskedtem, próbáltam iparkodni. A testnevelésórákat nagyon szerettem, és gondolom, valamit látott bennem a tanárom, azért biztatott, hogy ezt a pályát válasszam. Viszont azért, hogy testnevelő tanár lettem, a mai napig nagyon hálás vagyok azoknak, akik támogattak és hittek bennem, és azóta sem bánom egy percig sem, hogy ezt az utat választottam. Már csak azért sem, mert a gyerekek mindig a testnevelésórát szeretik a legjobban, a tizenkét év során, amióta testnevelőként dolgozok, ez a tény változatlan: a testnevelésórát minden generáció töretlenül szereti.

 

– Mekkora kihívást jelent egyrészt a sportterem hiánya, másrészt a jelenlegi járványhelyzet?

 

– Az udvaron van egy füves focipálya, bár jelen helyzetben sajnos a testnevelésórán nem használhatunk labdát, ami megnehezíti az óratartást, de kértem, és készítettek egy ugrógödröt, amelyet viszont kihasználunk. Azonban azzal, hogy szinte semmilyen tárgyi eszközt nem használhatunk, némiképp megnehezítették a testnevelő tanárok dolgát, de azért rejlik benne kihívás is ennek köszönhetően. Ennek ellenére is igyekszem minél színesebbé, változatossá tenni az órák tartalmát, abból és azzal élni, amink van. Tudunk futó- és ugróiskola-gyakorlatokat végezni, azonban a terem hiánya miatt a talajtorna-gyakorlatok kivitelezése egyelőre lehetetlenek tűnik. Viszont alig várjuk a telet, mivel itt a Gyimesekben mindenfelé sok a domboldal, ráadásul sípálya is üzemel. Télen gyakran szoktunk járni síelni, nemcsak a testnevelésóra keretein belül, hanem alkalmanként az egész iskola eljár sízni osztályfőnökökkel, igazgatóság és diákok, azok nagyon nagy és sok közös élménnyel járnak mindenki számára.

 

– Milyen a kapcsolata a diákokkal és a kollégáival?

 

– A gyerekekkel jónak nevezhető a kapcsolatom, azonban az a személyes tapasztalatom, hogy a mostani gyerekeket a korábbi generációkhoz képest sokkal nehezebb mozgásra bírni. Egyre inkább elkényelmesednek, ez a magatartás a lányok és fiúk esetében egyaránt tapasztalható. Ez a jelenség nagyobbak körében gyakoribb, hiszen sokszor „otthon felejtik” a felszerelést, azaz fel sem pakolják, így vonva ki magukat nemcsak az óráról, hanem a mozgás alól is. Persze hozzá kell tennem, hogy ez nem általánosítható, mindenhol vannak kivételek, azonban a nagy többség esetében ez a fajta viselkedés egyre meghatározóbb. Nehezebb őket megmozdítani, hogy részben a telefon vagy tévé okozta elkényelmesedésnek köszönhető-e, nem tudom, nem merem teljes mértékben kijelenteni, de véleményem szerint, mindenképpen hangsúlyosan hozzájárul ez is a diákokon tapasztalható lustasághoz. Egy másik nagyon szomorú dolog, amit sajnálatos módon nem látok, nem tapasztalok, az a „bandázás” igénye délutánonként, iskola után. Bár egyébként az is lehet, hogy ez csak most van, a járványhelyzet miatt, mert a járvány előtt elvétve lehetett látni egy-egy csoportosulást, ahogy bicikliztek, sétáltak az utcán. A kérdés második felére is válaszolva, a kollégáimmal is nagyon jól kijövünk. Ezen a téren, véleményem szerint, nincs gond, és remélhetőleg a jövőben sem lesz.

 

– Milyen kapcsolatot ápol, sikerül fenntartani a már végzett diákokkal?

 

– Amint már említettem, a gyerekek alapvetően szeretik a testnevelésórát, ami a későbbiekben egy jó alapot biztosít a megfelelő jó kapcsolatok fenntartásához. Gyakran jönnek olyan visszajelzések, hogy testnevelőnek készülnek. Ezt mindig jó hallani, megerősítés, és a munkám végzésének egyfajta értékelőjeként szolgál számomra. 

 

– A jelenlegi generáció hozzáállását említette, így a kérdés szinte azonnal adja magát, melyik korosztály a kedvence?

 

– Ezt úgy mondanám, mivel előkészítő osztálytól nyolcadik osztályig tanítok, szerintem a kicsikkel és a nagyokkal történő foglalkozás során mindegyik generációnak megvannak a sajátos jellemzői, előnyei és nehézségei. A kicsik rendkívül sok energiát igényelnek, ők fegyelmezetlenebbek, viszont tőlük mindig őszinte visszajelzést kap az ember, mind a jó, mind a rossz dolgokat illetően. A nagyoknál már másabb, de alapjában, az időnkénti lustaságot leszámítva, velük sincsen probléma.

 

– Mindamellett, hogy testnevelő tanárként dolgozik, ön elsősorban családanya. Mesélne családjáról és a sport szerepéről a gyerekek életében?

 

– Persze, szívesen beszélek a családomról. Nyolc éve vagyok férjnél, és ez idő alatt három gyermekem született, a legnagyobb fiam másodikos, van egy nagycsoportos lányom, a legkisebb fiam pedig két és fél éves. Igazából most jöttem vissza gyereknevelésről, úgyhogy még fel kell vennem a ritmust, újra bele kell állnom az iskolai körforgásba. A gyerekeim közül a nagyfiam bejár fociedzésekre Csíkszeredába, egyelőre nagyon szereti. A kisebbek esetében majd a későbbiekben derül ki, hogyan döntenek a sport tekintetében. Én szeretném, hogy sportoljanak, de semmiképp sem akarom rájuk erőltetni, ha kedvük van hozzá, sportoljanak. A sport fontos, de nem egyszerű, egyre nagyobb jelentőséggel bír az, hogy anyagilag meg tudja-e engedni a szülő, hogy gyermekét sportra járassa. 

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb