Együtt várakozni hittel, reménnyel, szeretettel

45

Jó ötletnek bizonyult, aprónépet és felnőttet egyaránt becsalogatott a Bocskai Református Közösségi Házba szombaton a megyei tanács, az Udvarhelyszéki RMDSZ Nőszervezete és az Artera Alapítvány Advent a családban rendezvénye.

Jól sikerült az ünnepre hangoló program Fotó: Ifj. Csedő Attila

Nagyszerűen választottak helyszínt a szervezők az idei karácsonyra hangoló családi rendezvénynek: gyerekzsivajtól, muzsikaszótól, pásztorjátéktól volt hangos, mézeskalácstól, az ablakpárkányt díszítő fenyőágaktól volt illatos szombaton kora délutántól estig a Bocskai István Református Közösségi Ház.
Már belépéskor jutott a jóból: az ajtóban friss, foszlós kaláccsal várták, kínálták a betoppanókat a szervezők. Mi épp a nap egyik fénypontjára, a Benedek Elek Tanítóképző negyedikes step by step osztályosainak, a Mécses és Csillagszóró csoportok közös, hagyományos csíki betlehemest bemutató produkciójára érkeztünk és örömmel konstatáltuk: fesztelen a hangulat a házban. Akit érdekelt, az zavartalanul gyönyörködhetett a színpadon bemutatott műsorban, akit nem, az játszhatott, diskurálhatott, karácsonyi díszt bütykölhetett az asztaloknál. Mézeskalácstól, színes vízfestéktől ragacsos kezű, a csillámportól szó szerint csillogó arcú lurkók kézműveskedtek, készítettek fonálból, csuhéból angyalkát, pingálták a kartonlapokat. A terem egyik sarkában nagy vehemenciával, egyedül vagy szülői közreműködéssel tekerték a fából faragott csigabigát a srácok, a leánykák pedig azon igyekeztek, hogy minél szebb legyen a fenyőtobozokkal, fenyőággal, lenvászonból leszabott szalaggal ékesített asztali dísz. Az aprónépet kísérő szülők sem unatkoztak: hol egy masnit kellett megkötni, hol a csillámló fonálból készült angyalkát kellett ráncba szedni, vagy egy pohár meleg teát, ásványvizet, szelet diós kalácsot kellett szervírozni a szemmel láthatóan felszabadult csemetéknek.
A valóban családias, jó hangulatot felpörgette az Evilági zenekar Csodaváró című koncertje: a karácsonyi énekeket előadó szentgyörgyi csapat közös éneklésre buzdította a kicsiket, nagyokat. Láttunk apukát karon ülő gyermekével a ritmusra önfeledten ringatózni, nagypapákat dúdolgatni, copfos lánykákat táncra perdülni. Egyszóval: a Bocskai Házban senki nem unatkozott percig sem. Szót érdemel a bejáratnál felállított fenyő is: piros alma, dió, hófehér angyal ült az ágain, de csüngött rajta csengő, nemezből készült szívecske és fahéj illatú mézespogácsa is.
– A gyerekek díszítették – mondta büszkén az adventváró rendezvény háziasszonya, Arros Orsolya, hozzátéve, hogy nem csalódtak, hiszen egész nap nagy volt a forgalom, és reményen felül sokan, több mint százan tértek be szombaton a közösségi házba.
Ő és Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány vezetője közösen gondoskodtak arról, hogy megteremtsék az ünnepváró hangulatot és a program minden pontja passzoljon ehhez, a résztvevőknek ne csak testi, de lelki táplálék is adassék. A kora délutáni órákban az egyházak képviselői, László Attila, a szombatfalvi Szent György római katolikus plébánia plébánosa, Mezei Ödön baptista lelkipásztor, Ferkő Andor református lelkész mondták el a karácsonyhoz kapcsolódó gondolataikat, de megosztotta személyes angyalváró élményeit a jelenlevőkkel Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke is. Bár a rendezvény célja az együttlét és nem a vásár volt, aki kézzel készített ajándékot akart „angyalkodni”, választhatott magának az egyik asztalkán levő „boltban” kapható arterás míves emberek szabta, varrta, hímezte termékekből, de akár a galambfalvi levendulások illatos vizéből, olajából, hímes textil zsákocskákba csomagolt portékáiból is.
Hit, remény, szeretet, öröm – ez volt a mottója az Advent a családban rendezvénynek. A helyszínen elidőzve tapasztaltuk: mindez együtt volt jelen a Bocskai Házban, ahol advent második vasárnapjának előestéjét valóban meghitt hangulatban, a mindennapok gondjait pár órára az ajtón kívül felejtve, együtt tölthette el sok udvarhelyi család apraja és nagyja.

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.