Egymillió eurót kérnek vissza a gazdáktól

Sorra küldi ki az állattartóknak a jegyzőkönyveket az APIA

504

4,6 millió lejt, azaz közel egymillió euró többlettámogatást kér vissza a Hargita megyei szarvasmarhatartóktól a mezőgazdasági kifizetési ügynökség. A jegyzőkönyvekben szereplő összegeket – a levélben megjelölt két kincstári számlára – még az idén vissza kell utalják a gazdák.

Hétezer Hargita megyei állattartótól kéri vissza a többlettámogatást az APIA. Év végéig fizetniük kell a gazdáknak Fotó: Domján Levente

Immár több mint ötszáz Hargita megyei szarvasmarhatartó kapta kézhez azt a négyoldalas jegyzőkönyvet, amely révén a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) a szarvasmarha-állományra tavaly folyósított többlettámogatás visszafizetéséről értesíti a gazdákat. A pénzvisszafizetési kötelezettség Hargita megyében mintegy hétezer állattartót érint, tőlük összesen 4,6 millió lejt, azaz közel 1 millió eurót próbál visszaszerezni az ügynökség.

Haschi: húztuk az időt, ameddig lehetett
– Nem sikerült megoldani, hogy a tavalyi állattenyésztési többlettámogatás visszafizetése és az idei támogatáselőlegek kifizetése egybeessen. Mindenkinek az lett volna a legjobb, hogy a gazdáktól ne kelljen visszakérjük a pénzt, hanem üssük ki, vonjuk le a következő évi támogatás-előlegből. Sajnos hiába húztuk az időt, a szabályzatunk ezt nem tette lehetővé. Nagyságrendileg 7 ezer gazdától kérjük vissza a tavalyra kifizetett állattenyésztési többlettámogatást, ez az összeg pedig megközelíti az 1 millió eurót. Ötszáz gazda számára már kiállítottuk a jegyzőkönyvet, hetente pedig újabb ötszáz állattartó fogja kézhez kapni. Az érintettek közül többen már vissza is utalták a jegyzőkönyvben szereplő összeget – nyilatkozta tegnap lapunknak Haschi András, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség Hargita megyei igazgatója. Az intézményvezető elismerte, a hónapokkal korábban kifizetett támogatás utólag kiderült pluszösszegeinek visszakérése senkinek sem kellemes, de bízik abban, hogy az APIA-n keresztül a Hargita megyei gazdálkodók folyószámláira érkező évi 70 millió euró tükrében a most visszafizetendő 1 millió euró még nem okoz túlzottan nagy érvágást az állattartóknak.
– Hargita megye az ország legnagyobb állatállománnyal rendelkező megyéi közé tartozik, így nagyok azok az összegek is, amiket a különböző hazai és uniós támogatásokból a helyi állattartók kapnak. A visszafizetendő többlet-támogatás összege is gazdánként változó: van akinek csak 40 lejt, de olyan is van, akinek több ezer lejt kell visszafizetnie. A jegyzőkönyvek kiállítását azokkal a gazdákkal kezdtük, akiknek viszonylag kisebb, 500 lej alatti összeget kell visszafizetniük. Ebbe a csoportba Hargita megyéből több ezer állattartó tartozik – tette hozzá Haschi.

Pénzvisszafizetés, banki vagy postai úton
A jegyzőkönyvekben szereplő összegek visszautalására év végéig kaptak határidőt a gazdák. Nagyon fontos, hogy az APIA-tól kapott négyoldalas jegyzőkönyvet figyelmesen olvassák el: a legtöbb állattartónak ugyanis a kapott többlettámogatást – a pénzvisszafizetési procedúra értelmében – két különböző kincstári számlára kell visszautalnia. Az első tapasztalatok azt mutatják – állítja Haschi –, hogy a kapott jegyzőkönyvekkel ügyük megoldása érdekében az APIA területi vagy megyei kirendeltségeihez fordulnak a gazdák. Szerinte, feleslegesen. Ha a jegyzőkönyvet figyelmesen átolvassák, akkor minden érintett egy fölösleges úttól kíméli meg magát, a területi és a megyei APIA-irodák munkatársai ugyanis a tennivalók ismételt számbavételén kívül másban nem tudnak segíteni. A visszafizetendő összegek kapcsán az állattartóknak a számlavezető bankjukhoz érdemes fordulniuk, a pénzt pedig a jegyzőkönyvben megjelölt kincstári (trezoros) számlára kell utalniuk.
– Szeretném felhívni az érintett gazdák figyelmét a jegyzőkönyv 14-es pontjára. Ez a négyoldalas jegyzőkönyv utolsó oldalán található. A 14-es pontnál két kincstári számlaszám szerepel, és mellette zárójelben írja, hogy a kettő közül melyikre mekkora összeget kell átutaljon a gazda. Van olyan állattartó, amely mindkét számlaszámra utalnia kell bizonyos összeget, és olyan is – a kapott támogatás függvényében –, akinek csak az egyikre. Nagyon fontos, hogy a pénz átutalásakor – a kifizetés okaként – a jegyzőkönyv első oldalán szereplő iktatószámot tüntessék fel. A visszafizetendő összeggel senkinek sem kell a kincstárba mennie: a pénzt valamennyi érintett állattartónak a saját bankszámlájáról kell átutalnia, vagy ha könnyebb, akkor választhatják a posta pénzküldési szolgáltatását is – szögezte le Haschi.

Bosszantó kalkulációs hiba
Mint arról lapuknak már több ízben is beszámoltunk, az országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség a 2017-es uniós kiegészítő támogatás keretösszegét a valóságban szereplőnél 20 ezerrel kisebb szarvasmarha-állományra osztotta vissza, ami viszont növelte a törzskönyvezett tej- és húshasznú szarvasmarhákra megállapított egyedenkénti támogatás mértékét. A kalkulációs hiba miatt a tenyésztők – önhibájukon kívül – törzskönyvezett fejősteheneik után egyedenként 40,9 euró, húsmarháik esetében egyedenként 73,4 euró, míg a törzskönyvezett bivalyállománnyal rendelkezők egyedenként 13,74 euró többlettámogatásban részesültek, s így utólag ekkora tételek visszafizetésére kötelesek. A rosszul összesített állományadatok miatt többlettámogatásban részesültek az országos átmeneti kiegészítő támogatás (ANT) 7-es jogcíméből is a gazdák: a húshasznú szarvasmarhákra kifizetett támogatásból utólag egyedenként 2,32 eurót kér vissza az ügynökség.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.