Egymást szeressétek!

40

Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek. Amiképpen én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. (János, 13,34)
***
Az esztendőkörös változásrend böjti idejét éljük. A böjt sokak számára a lemondás, a nélkülözés, a szenvedés stációja. Pedig a böjt a megújulás és felkészülés áldott ideje. Jézus Urunk a maga negyvennapos böjtjében felkészül földi üdvtörténeti útjának minden eltántorító kísértésével szemben. Lélekben készül rá. Aki azt gondolja, hogy lelki készenlét nélkül meg lehet vívni tisztességes harcokat, annak még sokszor kell elbuknia. Ha összefoglaljuk azt a hármas kísértés-csomagot, amivel szemben böjti magányában Jézus felvérteződik, akkor a következőképpen csoportosíthatjuk: 1. anyagiasság („változtasd a köveket kenyerekké” – azaz tégy mindent kenyérkérdéssé), 2. a jobban tudás értelmiségi gőgje („mert meg van írva…” – vagyis a részleges tudás gőgjét a mindentudás szerénységével lehet legyőzni), 3. karrier („az egész világot neked adom” – a folyamatosan elégedetlen ember nagyravágyása küldetése helyett).
Jézus Krisztus istenfiúi küldetésében az emberéletet vállalta minden kísértésével, és a kereszt elhordozásáig tartó földi útjával megmutatta, hogy ezek a kísértések legyőzhetőek, ha az ember tudatában van Istentől rendelt céljának és feladatának. Az érettünk keresztet vállaló, üdvösségünket munkáló Krisztus úgy biztat mindennapi küzdelmeink megvívására, hogy egy parancsban foglalt utat ad előnkbe: „Egymást szeressétek! Amiképpen én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” A lehető legnagyobb parancs, amivel felruház bennünket életünk Ura. Nem azok a legnehezebb parancsolatok, hogy ne ölj, ne legyenek idegen isteneid, ne tégy hamis tanúbizonyságot, hanem az, hogy amiképpen szeretett minket Krisztus, mi is akképpen szeressük egymást. A legerősebb Ige ez, amivel találkoztam. Olyannak tűnik, mint a K2-es megmászásának esélye. Nem megmászhatatlan, csak ott vannak azok a háborgó tényezők, mint a lavinaveszély, a viharos szél, vagy az oxigénhiány miatti döntésképtelenség. Csakhogy a krisztusi szeretet K2-esének elérésében a mi gyarlóságaink lavinái, viharos indulatai, oxigénhiányos döntései jelentik az akadályt.
Szűk pátriánk – Erdély hajlott hátú dombjai között megmaradni őseink földjén: szent kötelesség. Ezt a szent kötelességet mennyi kísértés ostromolja, mennyien elmennek, mert fontos a „kenyérkérdés”, a „jobban tudás lehetősége” vagy a „világ megnyerésének ösztöne”. Lehet, hogy az utat felejtettük el? – a közösségért való élés szeretetben fogalmazódó parancsát? „Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” A párhuzamos életforma ritmusa ez. Az egymásért és az egymásnak való élés szépsége ez. Hunor és Magor mitikus őspárunk egymásért küzdő magatartását azonban milyen gyakran felváltja Kain és Ábel egymás ellen küzdő modellje. De ez nem tarthat sokáig, mert a kettő közül óhatatlanul csak egy marad, és mindig a rosszabb.
Megmaradunk? Jó kérdés. Lehet és szabad küzdenünk egymással, de nem a másik magyar eltiprásáért, hanem a másikban szunnyadó értékek, képességek felszínre hozásáért. A böjti idő alkalmas arra, hogy csendet és rendet teremtsünk magunkban. Ki lesz a győztes: a krisztusi szeretet bennünk gyökerező ereje, ahol „minden magyar felelős minden magyarért”, vagy valami más kísértés, ami tovább tizedeli népünket?

Kincses Kálmán református lelkész

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.