Egymásra mutogatás…

73

A múlt hétfőn Brüsszelben az Európai Bizottság régiófejlesztésért felelős biztosa egy sajtókonferencián igen ingerült hangon a következőket mondta: „A nagy nyilvánosság előtt akarom kijelenteni, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni a román kormány részéről a munkámmal szembeni inzultálásokat”. Ezt annak kapcsán hangoztatta, hogy a jelenlegi kormánykoalíció, illetve kormány nem volt képes olyan projekteket benyújtani, amelyekre az Európai Bizottságnak módjában állt volna rábólintani, de ugyanakkor ilyen vagy olyan kifogásokat, sértő megjegyzéseket, sőt vádakat fogalmaztak meg az EB tevékenységével kapcsolatosan. Ahogy mondani szokták, a legjobb védekezés a támadás, de ez esetben semmiképp sem bizonyult, bizonyulhat helyénvalónak, s nem szolgálhat ürügyet a felelősségek áthárítására sem. Nem, mert a tények tények maradnak: jelen pillanatban az Európai Bizottságnál egyetlen jelentős romániai projekt van az elemzés fázisában, a Bukarest-Északi pályaudvart az Otopeni-nel összekötő metróvonal. Amúgy Corina Crețu még az év elején arra figyelmeztette a kormányt, hogy a regionális operatív program (POR) keretében fennáll a kockázata 800 millió euró „elúsztatásának”. A román hatóságok időközben kérték a nagy infrastrukturális program módosítását, de ugyanakkor idejétmúlt projekteket nyújtottak be, s következésképpen nem volt, amit elemezni, finanszírozni. Corina Crețu arra is utalt, hogy az Európai Bizottság számára prioritást képez a Marosvásárhely–Jászvásár közti autópálya, illetve olyan projektek, amelyek csatlakoztatják Moldávia Köztársaságot Közép- és Kelet-Európával. A biztos ennek kapcsán sajnálatosnak tartja, hogy a kormány ezt az autópályát PPP rendszerben kívánja megvalósítani. Nem részleteznénk a Corina Crețu által felsoroltakat, pontosabban azokat a kifogásokat, amelyeket nem véletlenül és nem ok nélkül fogalmazott meg. Nyílt titok ugyanis, hogy Románia esetében évek óta inkább „vajúdik”, legalábbis egyes uniós programok esetében a pályázatok benyújtása, a „megszületés” vagy késve következik be, vagy esetleg a végkifejlet az „elvetélés”.
Nem egyedi esetről van szó, mert, sajnos a hazai nagypolitikában (de nem csak) elhatalmasodott az egymásra mutogatás, a felelősségáthárítás, a tárgyalópartnerek esetenkénti alábecsülése, a szempontegyeztetés mellőzése, illetve hiánya, s nem utolsósorban az értelmetlen önfejűsködés. A vázoltak alátámasztására szolgálhat például az, ami a parlamentben történik, nevezetesen a szembenálló pártok közötti ellenségeskedés, egymás alábecsülése, s ilyen összefüggésben utalhatunk arra, hogy bármilyen javaslattal vagy elképzeléssel, indítvánnyal rukkol elő egy ellenzéki honatya, azt rendszerint azon nyomban lehurrogja a kormánykoalíció. Valahogy úgy vagyunk vele, hogy a hatalmat birtokolóknak, gyakorlóknak mindig igazuk van, ők bárkinél jobban értenek bármihez. Amikor pedig az államelnök újratárgyalásra visszaküld egy törvényt, akkor vagy az egyik, vagy a másik házelnök épp hogy nem „szabotázsról” beszél, ha pedig az ellenzéki pártok vagy Klaus Johannis alkotmányossági aggályokat fogalmaz meg, azon nyomban elhangzik az a vád, miszerint mondvacsináltak az általuk felhozott érvek, indokolatlanul próbálkoznak akadályokat gördíteni a kormányprogram gyakorlatba ültetésének az útjába. (Az is igaz viszont, hogy esetenként amolyan bosszú is vezérelheti az ellenzéket vagy az államelnököt, s amolyan válaszadásként megpróbálkoznak a „betartással.) Sajnos, ezek a történések, folyamatok nem csupán a nagypolitika színterén tapinthatóak ki, hanem a különböző intézményrendszerek, a politikai pártok, valamint egyes helyi közigazgatási hatóságok esetében is. Legutóbb például éppenséggel a kormánykoalíción belül vált feszültté a helyzet bizonyos nézetkülönbségek okán, de megemlíthetjük azokat az „összecsapásokat”, amelyek az utóbbi két-három hónap során bontakoztak ki a kormánypárt „keblén”, s amelyek lángját nem sikerült mindmáig végérvényesen eloltani, csak áttenni „takaréklángra”. Amúgy a minap a kormánypárt szintjén vált nyilvánossá egy olyan feszültségekkel terhelt eset, illetve viszály, mint amilyenről tanúskodik Corina Crețu fentebb említett nyilatkozata: a múlt csütörtökön Dănuț Andrușca gazdaságügyi miniszter Facebook-oldalán azt írta, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni azoktól az érdekcsoportoktól, amlyek őt a nagy nyilvánosság előtt befeketítik. A tárcavezető látókörébe bekerült személy nem volt más, mint párttársa, Adrian Țuțuianu szenátor. (Ez utóbbi állítólag olyasmit hangoztatott, miszerint Andrușca olyannyira buta, hogy amikor valaki vele beszél, nem képes öt percnél tovább hallgatnia mondókáját.) A tárcavezetőről jó tudni, hogy ahhoz a csoporthoz tartozik, amelynek tagjai a leghűségesebb „alattvalói” a pártelnöknek, Liviu Dragneának, Țuțuianu pedig renitensek egyik hangadója…

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.