Egyházmegyei Ifjúsági Tábor

83

Idén augusztus 10–14. között immár negyedszerre szervezték meg a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye ifjúsági táborát. Ezúttal a Hunyad megyei Algyógyon található Keresztyén Ifjúsági Központ adott helyet a táborozók számára, amely nemcsak kényelem szempontjából volt megfelelő, hanem a hatalmas kert és a területén található Árpád-kori körtemplom, illetve 16. századi református templom áhítatos hangulatot is varázsolt a résztvevők számára.
A tábor megszervezése idén is Moldovan Radu felsőboldogfalvi református lelkipásztor, egyházmegyei ifjúsági előadó érdeme, aki áldozatos munkával, nagy odaadással teljesítette ezt a feladatot. Munkájában az egyházmegye teológusai, az egyházmegye IKE elnöksége és egy pár lelkes fiatal segítettek. Ugyanakkor a tábor lebonyolításában nagy segítséget nyújtott néhány lelkipásztor is: Rátoni Botond kisgalambfalvi református lelkipásztor, Marosi Árpád betfalvi református lelkipásztor és felesége, Marosi Tünde székelykeresztúri református beosztott lelkipásztor.
Az idei tábornak két fő témája volt: az önismeret és az Isten-ismeret. Az elsőről Márton Előd, a Marosvásárhelyi Református Kollégium iskolalelkésze és felesége, Székely Kinga tartott előadást, míg a második témát, az Isten megismerését Rátoni Csaba dévai református lelkipásztor próbálta közelebb hozni az ifjakhoz. E két téma határozta meg a csoportos beszélgetéseket, játékokat, elcsendesedéseket.


Minden napnak jól meghatározott programja és napirendje volt. Reggeli után a fiatalok a templomban gyűltek össze, ahol énekléssel dicsőítették Istent, elcsendesedve hallgathatták tanítását és együtt imádkozva mondhattak hálát az ő áldásaiért. Ezt követően az előadásokra került sor, melyeket kiscsoportos beszélgetések, elmélkedések követtek. Az ebédet követően a délutáni programok lehetőséget adtak a fiatalok számára, hogy egymást jobban megismerjék, és kötetlenebb módon kerüljenek kapcsolatba egymással: photo-hunting, puzzle, sporttevékenységek, strandolás, tábortűz – ezek voltak a legnagyobb népszerűségnek örvendő programok.
A visszajelzések alapján elmondható, hogy az idei tábor is vidám hangulatban telt el, és egyetlen perce sem volt hiábavaló. Sokan életre szóló élményeket szereztek, szoros barátságok szövődtek. Mindezért a szervezők és a résztvevők egyaránt Istennek adtak hálát, és azzal a reménnyel zárták ezt az idei tábort, hogy jövőre ismét találkozhatnak.

Marosi Tünde, Székelyudvarhely

Hargita Megye Tanácsa és a Szé­kely­udvarhelyi Református Egy­házmegye a tábor anyagi költ­sé­geinek fedezéséhez járultak hozzá.

Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.