Egygólos győzelem

Nyert a Vasas

31

Három pontra került a második helyhez a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a női labdarúgó román bajnokság első vonalában, miután hazai pályán nagy küzdelemben legyőzték a Borgóprundi Heniut. A címvédő következik, ráadásul Kolozsváron.

Presztízscsatára készült a Székelyudvarhelyi Vasas Femina női labdarúgócsapata, hiszen azt a Borgóprundi Heniut fogadták a női első liga 12. fordulójában, amely keretében három olyan sportoló – Simona Căldare, Balázs Csilla, Papp Szidónia – is van, akik még tavaly a Vasasnál játszottak. A két csapat kiegyenlített küzdelmet hozott, és gólok csupán a hajrában kezdtek el potyogni. A Vasas nyitotta meg azt bünetőből, hogy a vendégek egyenlítsenek annak a Balázs Csilla góljával, aki a legutóbbi idényben még a Vasast erősítette. Végül a házigazda udvarhelyi alakulat egy nagy kapushibának is köszönhetően behúzta a győzelmet. A Vasas ezzel feljött a harmadik helyre, három ponttal lemaradva az egy meccsel többet letudó Temesvári CFR mögött. A Vasas a következő fordulóban ahhoz a Kolozsvári Olimpiához látogat, amely eddig veretlen a bajnokságban, címvédőhöz méltóan. Ráadásul a felek nemcsak a bajnokságban, hanem a Románia-kupa negyeddöntőjében is találkoznak április 25-én Székelyudvarhelyen, amelyet nemrégiben sorsolt ki a Román Labdarúgó Szövetség.
Női labdarúgó 1. Liga, 12. forduló: Székelyudvarhelyi Vasas Femina – Borgóprundi Heniu 2–1 (0–0) /Kis Anita (76. – büntetőből), Mădălina Marinescu (83.), illetve Balázs Csilla (81.)/. A forduló további eredményei: Temesvári CFR – Kolozsvári Olimpia 0–10 (0–5), CSȘ Târgoviște – Alexandriai U 1–1 (0–0) CS Real Craiova – Bukaresti Fair Play 0–8 (0–6), Marosvásárhelyi ASA – Kisbecskereki Fortuna 0–3 (játék nélkül). Az élmezőny: 1. Kolozsvári Olimpia 36 pont, 2. Temesvári CFR 24, 3. Székelyudvarhelyi Vasas Femina 21, 4. Bukaresti Fair Play 18.
Románia-kupa, a negyeddöntő párosításai: Bukaresti Fair Play – Borgóprundi Heniu, Székely­udvarhelyi Vasas Femina – Kolozsvári Olimpia, CSS Târgoviște – Temesvári CFR, Piros Security – Jászvásári Navobi.

Ajánlott cikkek

HN-összeállítás

 

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.