2021, január 17, vasárnap.

Egyéves nászútra készül a színészpár

Nem az első eset, hogy anyagi gondokra hivatkozva elismert színészek más megélhetés után néznek. Szintén ebből a megfontolásból legalább egy évig külföldre költözik a Tomcsa Sándor Színház két színművésze, Jakab Orsolya és Antal Csaba. Az évadzárást követően összeházasodtak, s mint mondják: nem hagyják el örökre a várost és a színházat, de a családalapításhoz bizony anyagi tőke is kell.

07_orsi_csaba

– Már korábban bejelentették, hogy egy bizonyos időre elhagyják a társulatot, illetve Székelyudvarhelyt. Miért a döntés?

Antal Csaba: A „vulgárisabb” fele: a pénz. Összeházasodtunk, családot alapítunk és jövőt tervezünk – az itthoni keresetből nagyon nehéz tervezni. Emiatt döntöttünk úgy, hogy elmegyünk külföldre pénzt keresni. Mindenképpen szeretnénk visszajönni: a színház is meg a család is ideköt. De az is közrejátszott, hogy szeretnénk kicsit helyet változtatni, megszellőztetni a fejünket. Ez mindenkinek jót szokott tenni.

Jakab Orsolya: Fizikailag is eltávolodunk annak érdekében, hogy más helyzetben lássuk önmagunkat. Aki ezt már megtette, mind azt mondja: sokat segít.

– Hová mennek? És mikor?

A. CS.: Januártól vagyunk fizetés nélküli szabadságon, egy kerek évig. Azt még nem tudjuk, hová megyünk, mivel a legtöbb munkához azonnali jelentkezést kérnek. Néhány előadásban még szerepelek a következő évad elején.

J. O.: A színház vezetőire bíztuk, hogy döntsék el, mikor tudnak elengedni. Nem akartunk senkit cserbenhagyni azzal, hogy bejelentjük felmondásukat, és ezzel felborítjuk az intézmény terveit.

– Ha már helyszínváltoztatás: soha nem gondoltak arra, hogy más társulathoz szegődjetek?

A. Cs.: Én voltam más társulatnál is, mindenhol vannak gondok. A kérdés az, hogy mit vállalsz fel és mit nem. Az udvarhelyi társulatot nem akarom égbe emelni, de az irány mindenképp jó. Ezt bizonyítják a fesztiválokon bemutatott előadásaink is. Ha nem is feltétlenül az előadásokat dicsérték, de a csapatot kiemelték az együttműködés, valamint a fegyelmezettsége miatt. Úgy érzem, egyre kiegyensúlyozottabb évadokat tudunk létrehozni, nem megyünk el teljesen a szórakoztatóipar felé, de nem hozunk létre befogadhatatlan, taszítóan alternatív színházat sem. Nem tagadom, ha netán olyan helyre kerülünk külföldön és kerül egy angol nyelvű színház, kipróbálnám magam egy-egy szerepre. Ez már régi álmom. Az anyagiakra visszatérve: el szeretném kerülni azt a kényszerhelyzetet, hogy a gyermekek születése után valamelyikünk folyton külföldön dolgozzon az eltartásuk érdekében. A szolgálati lakásból is ki akarunk költözni, mert nem a mienk. Az embernek legyen meg a saját otthona.

J. O.: Egy másik színház az anyagi problémáinkat úgysem oldaná meg. Még sosem éltem külföldön, végre ezt is kipipálhatom a bakancslistámon. A későbbiekben szeretnénk a környező falvak valamelyikében egy házat vásárolni.

– Nem végleges távozásról van szó, mégis lezárul egy korszak. Mesélnének a kedvenc megvalósításaikról?

J. O.: Nyolc évadot töltöttem itt, ez volt az első és egyetlen színház, ahová szerződtem. Nagyon sokat dolgoztam és rengeteget tanultam. Minden évadban volt egy olyan szerepem, amely igénybe vett. Példaként említem a Mesél a bécsi erdőt vagy az Ahogy tetsziket. Nekem eszembe sem jutott, hogy máshová menjek, mivel minden lehetőséget megkaptam a színházban a szereplésre. Ez egy nagyobb színháznál nem feltétlenül van így.

A. Cs.: Én hat éve vagyok a társulat tagja. Sok szerepem volt, amit szerettem, például a Háztűznézőben, a Szebb az élet a halál utánban, a Fekete tejben, a Dzsungel könyvében. Minden évben volt egy darab, ami ihletet adott, feltöltött.

– Számított arra Jakab Orsolya, hogy idén is elnyeri a közönségdíjat?

J. O.: Egyáltalán nem. Azt kell mondanom, az önbizalom szempontjából nagyon jókor jött. Az elmúlt évadbeli teljesítményemet nem értékeltem annyira, hogy méltónak érezzem magam rá, nagyon hálás vagyok a közönségnek. Úgy látszik, vannak, akik a sokszor filmes típusú színészi alakításomat észreveszik, értékelik. Én úgy érzem, sokszor kevés vagyok, inkább magamban keresem meg az adott szereplő belső igazságát, ami nem túl látványos.

– A visszatérés szempontjából hogyan látják a Tomcsa Sándor Színházat?

A. Cs.: Remélem, pozitív irányt vesz a színház sorsa. Ennyi évesen – mint a színház – egy kamasz sem az életben maradásért küzd, hanem a jövőjére gondol. Mindehhez kell egyféle támogatás, ami hol van, hol nincs. Ez a bizonytalanság felőrli a társulatot, azt látom, nincs haladás, ez az egész intézményre vonatkozik. Amúgy többször is elmondtam, most is vállalom: a politikának nincs mit keresnie a színházban. Másképp ugyanott kötünk ki, mint Magyarország: nem a teljesítményt nézik, hanem a négyéves választások tükrében változtatják a tagokat. Csak akkor társulatépítésről, illetve hosszú távú tervekről nem lehet beszélni.

J. O.: Pár évig nagyon vagány küzdeni az életben maradásért, harcolni a városban való létjogosultságért. Ez egy idő után kevés lesz, mivel fejlődés kell. Ez valahogy nem akar megtörténni. Reménykedünk, hogy lesz ahová visszatérni. Amennyiben nekünk is az emberi természet ellen való hullámokban kell részt vennünk, összezavarodunk. Így nem várhatjuk el a közönségtől, hogy hűséges legyen hozzánk. Márpedig Udvarhelyen jó közönség van. Ha évente egyszer van egy előadás, amit jobban értenek, abból kifolyólag megnéznek három másikat is. Ezáltal látják a társulat küzdelmét, így bérletet váltanak minden előadásra. A cél az, hogy kezdjük érteni egymás nyelvét.

– Milyen szájízzel távoznak? Még ha csak rövidebb időre is…

J. O.: Nagyon jóval. Azt mondom, hogy egyéves nászútra utazunk.

A. CS.: Volt egy színész, aki Temesváron játszott, többször is elhagyta rövidebb időszakokra a színházat, hasonló okokból, mint mi. Ő mesélte: a színészet olyan, mint az ócskapiac – kiteszed a bőröndöket, kezded árulni a cuccokat. Egy ideig fogy az áru, de frissítés nélkül később már nem vesznek semmit. El kell menni és feltölteni a bőröndöt. Mi most pontosan ezt tervezzük.

Antalfi József

Kapcsolódó cikkek:

14,315RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb