Egyéves a SapiNépe

Évfordulónk

184

Éppen egy éve, hogy a Sapientia–EMTE Csíkszeredai Karán önkéntes hallgatók hétről hétre sajtóanyag formájában számolnak be az egyetem mindennapjairól. Ankétunkban a szerkesztőcsapat tagjai nyilatkoznak eddigi tapasztalataikról, arról, hogy milyen egyetemistaként kipróbálni magukat az írott sajtóban.

Ágoston Emőke
Én kicsit ké­sőbb léptem be a csapatba, miután egy szaktársamtól arról értesültem, hogy erre is van lehetőség. Természetesen nem bántam meg. Amikor az ember egy cikk megírásán gondolkodik, valahogy egészen másként vesz részt egy eseményen, jobban beleéli magát – ez az egyik legnagyobb előnye annak, hogy ebbe a csapatba tartozom. Kicsit megtanultam másként figyelni. Körültekintőbbnek kell lennem az írás során. Másik említésre méltó tanulság a gátlásaim leküzdése volt. Az utóbbi időben a körkérdésekkel barátkozhattam, amelyeknél meg kellett tanulnom átlépni a komfortzónám határát. Az elején nehéz volt a határidő betartása, ami a közel egy év során nagyon sokat fejlődött. Hálás vagyok, hogy a csapat tagja lehetek!

Boier Kinga
Valamikor egy évvel ezelőtt kezdett bennem körvonalazódni, hogy mit is szeretnék kezdeni az életemmel. Annak köszönhetően jött az újságírás ötlete, hogy szeretek írni. És szerencsémre már az egyetemi évek alatt lehetőséget kaptam mind a Sapientiától, mind a Hargita Népétől, hogy kipróbálhassam magam. Bár én csak szeptember óta vagyok tagja ennek a kis közösségnek, de elmondhatom, hogy nagyon sokat tanultam ez alatt a néhány hónap alatt.
Először is, amit el kellett sajátítani, az az újságcikk formai és tartalmi követelményei. Elméletben nagyon egyszerű a dolog: írsz néhány mondatot, és már készen is vagy. Aztán jön a gyakorlat, amikor rájössz, hogy nem is olyan könnyű ezt a néhany mondatot jól megírni. Szerencsére a SapiNépe szerkesztősége nagyon segítőkész, és bármit kérdezek, szívesen válaszolnak.
Ugyanakkor, ami lényeges, hogy megtanultam értékelni a kritikát. Rájöttem, hogy egy-egy ember nem azért javít ki, mert az lenne a hobbija, hogy állandóan a hibákat keresse, hanem mert igenis segíteni akar, hogy még jobb cikkeket írhass.

Boros Szilvia
Mosolyogva gondolok vissza azokra az időkre, amikor még csak elméletben létezett a SapiNépe. Ahogyan ránéztem a csoporttársaimra, láttam az ő szemükben is a félelmet, de ugyanakkor mindenkiben benne volt az izgalom, vágy, hogy közösen megalkotva valamit át tudjunk adni diáktársainknak, olvasóinknak.
Hihetetlenül gyorsan eltelt ez az egy év, és vele együtt gyorsan elszállt az a kérdés is, hogy vajon ebből mit is tudunk mi majd megvalósítani?
A SapiNépe olyan lehetőséget adott, amellyel próbára tehettük magunkat. Mint minden ember, én is a saját hibáimból tanulok. Egy év alatt olyan csapattá kovácsolódtunk, amely segíti egymást, véleményt formál, hogy a végeredmény minden alkalommal megfelelő legyen.
Minden hét valami újat hoz magával, legyen az egy esemény vagy éppen a sapientiás hokis legénysereg életútja. A legjobb érzést talán azok a pozitív visszajelzések adják, amelyeket egy-egy cikk után kapunk, talán ez motivál engem leginkább a munkámban. Mindenképp szeretném folytatni, fejlődni és minél több tapasztalatot szerezni.

Forika Erzsébet
Kiskoromban mindig arról álmodoztam, hogy újságíró leszek. Ezt az álmomat váltotta valóra a Sapientia és a Hargita Népe napilap egy évvel ezelőtt. A kezdetektől tagja vagyok ennek a kis, de annál szorgalmasabb csapatnak. Mint sokunknak, nekem is ismeretlen volt ez a terep. De az elmúlt egy évben sok mindent megtanultam, megtapasztaltam. Például, hogy miként kell összeállítani egy interjút vagy egy beszámolót, hogyan és mit lehet belefoglalni egy-egy cikkbe. Részt vettem különféle eseményeken, és találkoztam különböző emberekkel. Persze, mint mindenhol, így nálunk is voltak nehézségek: hogyan nézzen ki az oldal, milyen cikkeket közöljünk. Sokszor a határidővel is meggyűlt a bajunk, de ezeket mindig sikerült orvosolni. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, amit az újságnak és a csapatunknak köszönhetek. Megtiszteltetés számomra a SapiNépe csapatához tartozni, és csak bátorítani tudom a diákokat, hogy ők is próbálják ki. Mi mindenkit szívesen várunk!

Gál Szilvia
A SapiNépe csapata már a megalakulásától kezdve sok nehézséggel nézett szembe, de legfőképp az egyéni kihívásoknak adott teret, hisz csapatunk negyrészt olyan tagokból áll, akik azelőtt nemigen vettek tollat a kezükbe újságcikk írása céljából. Ezért a sajtós műfajok struktúráját is el kellett sajátítanunk. De ahogy a csapatunk fejlődött, úgy fejlődtem én is. Úgy gondolom, egyik legfontosabb dolog, hogy hallgassunk egymásra, ne féljünk tanácsot kérni, és az építő kritikákat ne támadásnak vegyük, hanem jó szándékú segítségnek. A SapiNépe szerkesztői csoport tagjának lenni olyan felelősség, amely fényében nemcsak téged mint írót ítélnek meg, hanem egy intézményt is, ezért úgy hiszem, mindannyian feltesszük a kérdést egy-egy cikk megírása után: ez elég jó lett? A választ nem mindig közvetlen módon kapjuk meg, de szerintem, ha a jobbra törekszünk, csak fejlődni tudunk. Számomra mind a csapat, mind a feladat csak javamra szolgált, és hálás vagyok érte, hisz emberként és szakmailag is előreléptem ezáltal. Minden kihívás, esetleges egyet nem értés, de minden sikerélmény is hozzáadott a személyemhez valami pozitív, tanulságos „pluszt”, így hát köszönöm mindezt a kollégáimnak, a mi kis családunknak.

Jakacs Attila
Ebben az évben rengeteget kaptam. Annak ellenére, hogy tavaly elhatároztam, hogy csendben maradok, pontosan az ellenkezője sikeredett. A színházbérlet kiváltása után megígértem, hogy véleményt írok a színdarabokról. Eddig legalább kettőről írtam. Sikerült megbirkóznom magammal az elvárások terén, hiszen azáltal, hogy a fenti feladatnak igyekeztem és igyekszem megfelelni, nem várok el többet magamtól, nem kívánkozom más téma vagy műfaj irányába, hanem ezen a területen igyekszem éleslátónak lenni és szavakba önteni azt az élményt, amit a színdarabok nyújtanak számomra.

László Tünde
Ez alatt az egy év alatt sok tapasztalatot szereztem, voltak jók és rosszak egyaránt. Mindig jó érzéssel tölti el az embert, ha látja az írását egy-egy újságban. Természetesen az már nem biztos, hogy tetszik neki, amikor azt látja, félig átírták, amit ő írt, mert másnak nem tetszett az, ahogyan ő fogalmaz. Ezt el kell viselni, ha ebben a szakmában szeretnénk dolgozni, és újult erővel nekilátni a következő témának. Sokat jelent számomra, hogy ebben is kipróbálhattam magam az egyetem által, és még egy darabig szeretném is folytatni.

Mándoki Bernadett
Emlékszem, a párizsi utamról hazatérve, kel­lemes baráti beszélgetés alkalmával merült fel az ötlet, miszerint miért nem csatlakozom én is a csapathoz? A rovat felelős szerkesztőjének ugyanis elnyerte tetszését a korábban közzétett beszámolóim minősége, stílusa.
Bár már korábban kapcsolatba kerültem az újságírással, mind a divat, mind a hétköznapi élet területén, és meg is jelentek cikkeim, ebbe a mellékletbe írni mégis más, mint amit eddig megtapasztaltam. Minden szempontból. Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Nincs ez másképp az újságírásban sem. Minden lapnak, minden szerkesztőségnek megvan a maga különlegessége, minden cikk más és más. Pont ez a szép benne. Köszönöm a lehetőséget és azt, hogy ilyen szuper csapat tagja lehetek!

Szőke Zsuzsa
Tavaly ilyenkor még azért iz­gultunk, hogy vajon milyen lesz az első lapszám. S lám, azóta már egy nehéz, de eseménydús évet tudhatunk magunk mögött. A SapiNépe rovat szerkesztése fontos mérföldköve az életemnek, az egyetemi éveim meghatározó szereplője, mert már tudom, hogy mivel szeretnék foglalkozni a diplomaszerzés után. Az eddigiek mind emberi, mind szakmai tapasztalok terén hasznosak voltak. Belekóstolhattam a szerkesztés, a tördelés fortélyaiba. A rovat felelős szerkesztője lettem, ami persze sok felelősséggel és a szabadidőm feláldozásával jár, de nem bánom egyetlen percét sem. Sokat tanultam a szerkesztőktől, többek közt a sajtóműfajokról, az erős felütés titkáról. A kreativitást fejlesztő, erőt nem kímélő megpróbáltatások által fejlődött a problémamegoldó készségem is. Voltak könnyebb és nehezebb időszakok, de mindig megoldottuk az elénk kerülő problémákat. Jó csapatban dolgozni, és arra törekszem, hogy ez így is maradjon. Büszke vagyok a társaimra, mert látom bennük a fejlődést, a kitartást és a kíváncsiságot.

Vlaicu Lajos
Az újságírás során rájöttem, hogy mint mindenben, az idő hoz némi tapasztalatot, de a nagy dolog az új kihívások megoldásában rejlik, és talán ebben rejlik az újságírói élet nehézsége és szépsége is. Egy cikk megírásához szükség van lehetőleg pihent, friss agyra. Rugalmasságot igényel, jó szervezettséget. Nem elég csupán írni valamit, fontos, hogy tájékoztató jellege legyen az adott írásnak. Kerüljük a szenzációkeltést, viszont fogalmazásunkkal tartsuk fenn az olvasó figyelmét. Ebben, és sok más dolog között való „egyensúlyozásban” látom magamban a fejlődést.

A tanároknak mindig nagy öröm és elégtétel együtt dolgozni tettrekész, önkéntes munkát vállalni akaró diákokkal. Amikor megjelenik egy-egy új lapszám, akkor az öröm elnyomja a korábbi szorongást, hogy vajon sikerül-e időben, színvonalas anyaggal megtölteni a mellékletet. Különösen igaz ez a vizsgaidőszakra és a vakációra. De mindig kiderül, hogy a hallgatókban mennyi kitartás lappang, és mennyi kreativitás bukkan fel váratlanul.
Köszönjük a Hargita Népe szerkesztőségének a lehetőséget, hogy az elméleti ismeretek mellett a fiatalok a gyakorlatban szerezhetnek nagyon értékes szaktudást!
Székely Kinga és Tapodi Zsuzsa, a mellékletért felelős tanárok

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.