Egyértelmű Sportklub-siker

Élre ugrottak a csíkiak

18

Csíkszeredában hétközi román bajnokit rendeztek a jégkorong-bajnokságban, ahol a Sportklub a megyei rivális Gyergyói Hoki Klubot fogadta. A csíki csapat a középső harmadot elrontotta, ám az elsőt és a harmadikat megnyerte, aminek köszönhetően behúzta a három pontot. Jöhet a Debrecen, mindkét csapatnak, de ott már többet kell mutassanak.

Ezúttal már nem botlott hazai pályán a Sportklub a GYHK ellen Fotó: Pál Zoltán / Archív

Rangadót rendeztek Csíkszeredában a román jégkorongbajnokság keretében, amelyen a Csíkszeredai Sportklub a Gyergyói Hoki Klubot fogadta. Mindkét alakulat viszonylagos nehézségekkel küszködött a meccs előtt. A kék-fehéreknek rövid volt a felkészülési időszak, hiszen kedden tértek haza második magyarországi túrájukról, míg a piros-fehérek épp a héten váltak meg két légiósuktól, Szimakovtól és Vaszilcsenkótól.
A Sportklub kezdte aktívabban a meccset, bár egyáltalán nem volt eget rengető a tempó. A kék-fehérek jobban járatták a korongot, és helyzetecskéik is akadtak, hogy az első harmad közepén első fórjukat gólra váltsák Részegh Tamás révén. Sokat pedig a másodikra sem kellett várni. Újfent Részegh volt eredményes. A vendégoldalról ritkábbak voltak helyzetek, és akkor is csak a Tománek-féle sor tudott némi pánikot okozni.
A második felvonás viszont nem épp a jégkorongról szólt. Mindkét csapat fegyelmezetlenül játszott, sok volt a játéktördelés, illetve a kiállítás. A vendégek rögtön ezen műfajt a harmad első perceiben gyakorolhatták egymás után kétszer. Az első rájuk nézve volt veszélyesebb, míg a másodikat épp akkor érvényesítették, amikor a hazaiak kiegészültek. Azonnal válaszolhatott volna a Sportklub, de sem Taratuhin, sem Fodor nem célzott pontosan. A kiállítások miatt ritkán volt öt az öt elleni játék, de ezen műfajban egyik fél sem villogott. A 34. percben hatalmas tűzijátékot rendeztek a hazaiak Ruczuj kapuja előtt, de az ex-csíki kapus remekelt. Ezzel pedig el is lőtték a puskaport erre a felvonásra.
Az utolsó felvonásra a Sportklub áttért a háromsoros játékra, és ez már meglátszott. Nagyobb volt a sebességkülönbség a két csapat között, és idő kérdése volt, hogy ez góllá érjen. A 46. percben Fodor, egy percre rá Mihnyov, az 54. minutumban pedig Rokaly Szilárd ziccerénél volt észnél Ruczuj. Az 57. percben viszont 20 másodperc alatt kétszer is mattolták a csíkiak. Előbb Becze emberelőnyben, majd Fodor egy beleérős góllal vette ki részét a kék-fehér sikerből, amely 3 ponttal a bajnoki tabella élére ugrott.
A Csíkszeredai Sportklub viszont ennél többet kell mutasson péntek este 18.30 órától, hiszen a harmadik helyezett Debreceni DEAC látogat Csíkszeredába, hogy szombaton és vasárnap a Sportul Studențescet fogadják (18.30 és 11 órától). A jövő hetet pedig újfent egy Csíkszeredai Sportklub – Gyergyói Hoki Klub, ezúttal dupla fontosságú, rangadó nyitja. A piros-fehérek sem fognak unatkozni, hiszen vasárnap este 18.30 órától a Debreceni DEAC-ot látják vendégül.
Eredmény, román bajnoki: Csíkszeredai Sportklub – Gyer­gyói Hoki Klub 4–1 (2–0, 0–1, 2–0) /Részegh T. (11., 15.), Becze (57.), Fodor (57.), illetve Orbán (25.)/.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.