Egyenlített a Sportklub

Kezdődhet minden elölről

37

Négy mérkőzés után 2–2-re áll a Csíkszeredai Sportklub és az Újpest csatája a jégkorong Erste Liga elődöntőjében. Kiváló intenzitású negyedik meccsen vannak túl a csapatok, ahol ugyan hullámzott mindkét fél játéka, de végül ebből a Sportklub tudott erőt meríteni. Folytatás holnap este Újpesten.

A vasárnap esti produkció után joggal bízhattak a Csíkszeredai Sportklub szurkolói abban, hogy kedvenceiknek összejön az egyenlítés az Újpest ellen a jégkorong Erste Liga elődöntőjében.
Ennek szeretett volna a hazai gárda alaphangot adni már az első percekben, amikor sokkal határozottabban jöttek ki az öltözőből. A határozottság viszont még nem volt elég, hiszen a játék képével ellentétben Varga már a harmadik percben mattolta Lundströmöt, előnyben. A folytatás viszont nagyon pazarra sikerült hazai szempontból. Alig egy percen belül Valchar nézte ki magának a rövid felsőt, és egyenlített, majd a lábak a gázpedálon maradtak. Nagy tempót diktált ekkor a kék-fehér alakulat, és a vendégek sorra kapták a hátrányokat. Az első hármat, ha üggyel-bajjal is, de Duschek vezérletével kivédekezték, ám a negyediket már nem. Anyiszin lökete lejött a vendégek kapusáról, és Taratuhin élt a lehetőséggel. Alig két percen belül már kettő volt közte: Rokaly Szilárd hozta helyzetbe Valchart, aki kíméletlen volt a kapu előterében.

Küzdelmes meccsen csíki siker Fotók: László F. Csaba

A második felvonás újpesti áthúzódó előnnyel kezdődött, amelyet még kivédekezett a Sportklub, de a folytatásban egyre nagyobb lett a nyomás a hazai kapun. Letáboroztak a vendégek a hazai harmadban és büntettek is. A 27. percben, emberelőnyben, Benk volt eredményes, majd a meccs feléhez érve Vincze gólja már az egyenlítést eredményezte. Bajban volt ekkor a hazai alakulat. Sikerült viszont valahonnan erőt meríteni és újból kiegyenlítetté tenni az összecsapást. A csattanó az utolsó pillanatokra maradt: 31 másodperccel a harmad vége előtt előnybe kerültek a hazaiak, amelyet hat másodperc alatt váltottak gólra. Parádés Balov–Anyiszin–Taratuhin háromszögelés végén utóbbi volt eredményes.

Az utolsó felvonásra izzott a jég, és bár oda-vissza hokit láthatott a nagyérdemű, az is kezdett kikristályosodni, hogy itt öldöklő küzdelem lesz. És így is lett. Minden egyes korongért nagy volt a harc, több lett a játékmegszakítás és kevesebb a minőségi kapura lövés, bár helyenként a vendégek enyhe fölényt tudtak kicsikarni maguknak. A nagy küzdelemben bő két perccel a vége előtt Szilassy a kapust mezőnyjátékosra cserélte, de így sem sikerült érdemi akcióig eljussanak, sőt egy hazai koronglopás végén Valchar ért el mesterhármast, bebiztosítva a győzelmet.


Folytatás holnap este az Újpest Megyeri úti jégpályáján, hogy majd pénteken este a párharc visszatérjen a hatodik találkozóra Csíkszeredába. Aki viszont szerdán nyer, az meccskoronghoz jut.
Az elődöntő másik ágán már eldőlt a továbbjutó. A hazai környezetben lépéselőnyre szert tevő Ferencváros-Telekom idegenben is két alkalommal tudott győzedelmeskedni a Debreceni DEAC ellen, amelynek köszönhetően bejutottak a sorozat döntőjébe.

Erste Liga, elődöntő, 4. mérkőzés

Csíkszeredai Sportklub – Újpest 5–3 (3–1, 1–2, 1–0)
Gólszerzők: Valchar (4., 19., 60.), Taratuhin (17., 40.), illetve Varga (3.), Benk (27.), Vincze (31.).
A párharc állása: 2–2.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek