Egyelőre nincs újdonság

50

Zord idők csillaga címmel készítenek filmet Márton Áron püspök életéről – szóltak a hírek még 2015 januárjában. A film forgatásának elkezdéséről még azon év szeptemberében hírt adott a sajtó. Az első jeleneteket a püspök szülőfalujának határában, Csíkszentdomokoson forgatták. Az utóbbi egy évben elcsendesedtek a film körüli hírek, és mi sem számolhatunk be derűlátó fejleményekről.

A püspök szobra. Filmvásznon egyelőre nem elevenedik meg Fotó: László F. Csaba

Márton Áront – az akkor közölt információk alapján – a csíkszeredai születésű Bogdán Zsolt színművész alakítja, aki a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, de a hírek szerint Eperjes Károly is szerepet vállalt a filmben. Ő Adorján Károlyt, a kommunista hatalom által támogatott papot alakítja a vásznon. A film rendezője a magyarországi Béres László, az operatőr Mayer Zoltán, a társproducer Kindl Gábor.
A film közadakozásból készül, ennek érdekében a marosvásárhelyi Mustármag Énekegyüttes vezetésével különböző kulturális eseményeket szerveztek, amelyeken adakozni is lehetett.
Tegnap telefonon érdeklődtünk a film hivatalos honlapján szereplő, kapcsolattartásra fenntartott telefonszámon, amelyen azt a választ kaptuk, hogy semmilyen információval nem szolgálnak a készülő filmről. Azt sem sikerült megtudnunk, hogy a filmkészítésnek melyik fázisában járnak, ahogy azt sem, hogy mikorra várható a bemutató. A kapcsolattartó személy csupán annyit árult el nekünk, hogy még idén jelentkeznek a fejleményekkel.

Márk Boglárka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.