Egy szobába „bezsúfolva”

56

Új állami cég

A kormány november 29-i ülésén arról döntött, hogy indokolt egy új állami tulajdonban lévő kereskedelmi társaság létrehozása a hazai mezőgazdasági terményekkel való hatékonyabb és eredményesebb „sáfárkodás” érdekében. Amúgy ez utóbbi szempontot hangoztatta a kormányülést felvezető expozéjában a kormányfő is: „Folytatjuk azon intézkedések elfogadását, amelyek a hazai gazdasági környezet ösztönzését helyezik előtérbe és olyan piaci eszközök kimunkálását, amelyek integrálják a mezőgazdasági üzleti ajánlatokat.” A Hivatalos Közlöny december 5-i számában jelent meg a „Casa Română de Comerț Agroalimentar Unirea” országos érdekeltségű részvénytársaság létrehozására vonatkozó 2018/933-as kormányhatározat. Annak megnevezéséből az is kiderül, hogy állami tőkéjű országos érdekeltségű részvénytársaságról van szó, amely megszervezésére és működtetésére a hatályos jogszabályozásokkal és az alapító okirat előírásaival összhangban kerül sor. (Amúgy az alapító okirat a kormányhatározat mellékletét képezi.) Az állam részvényesi minőségét a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium gyakorolja, a részvénytársaság kezdeti törzstőkéje 100 000 lej és az készpénz bevitelből képződik. A törzstőke kapcsán azonban meg kell jegyezzük, hogy a létrehozás időpontjában a készpénzapport 30 000 lej, a különbözetet pedig ugyancsak készpénzben kell befizetni az rt.-nek a kereskedelmi törzskönyvbe való bejegyeztetését követő 12 hónapon belül. Egyébként a szaktárca 30 000 lej apportja úgy teremtődik elő, hogy a kormány rendelkezésére álló költségvetési tartalékalapból pótlólagosan megemelték a szaktárca költségvetését. Ha abból indulunk ki, amit a kormányfő felvázolt az új állami rt. kapcsán, akkor azt kellene feltételezzük, hogy annak igen szerteágazó és sokrétű tevékenységet kell, illetve kellene kifejtenie. Ehhez képest egyelőre „szűk keretek” között kell mozogniuk, ugyanis a cég székhelye egy bukaresti ingatlan egyetlen szobájában találtatik. Érdemes arra is utalnunk, hogy a kormányhatározat értelmében az rt.-nek az a célja, hogy egy olyan funkcionális kereskedelmi mechanizmust munkáljon ki, amely elvezethet a hazai mezőgazdaság erőforrásainak és termelésének magasabb fokú értékesítéséhez. Ugyanakkor az új cég fő tevékenységi területe a gabonafélékkel, a magvakkal, a takarmányokkal és a feldolgozatlan dohánnyal való nagykereskedelem.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek