2021, január 17, vasárnap.

Egy szerelmes asszony nyomában

Az asszonyoknak a háborúk idején elsősorban a hátországban kellett helytállniuk: megművelniük a földeket, nevelniük a gyermekeket, néha viszont frontközelbe kerültek: ápolónőként, a sebesült férj látogatására, szerelmesként, vagy mert éppen lakóhelyük vált háborús övezetté. Sorozatunk mai részében egy olyan asszony alakját idézzük fel, aki sajnos most, 98 év múltán is sikerrel őrzi inkognitóját. De hátha olvasóink nyomra vezetnek…

Illusztráció: Pázmánné Kasper Gizi a frontszínház „Treszká”-ja a Ludwig-bakákkal. Az Első Magyar Tábori Színház 1917 és 1918 között turnézta végig a szerb, a román és az orosz hadszínteret, hogy az elhúzódó lövészárokharcban megsérült, testileg is szellemileg is megfáradt katonáinkat szórakoztassák. Román front, 1917. november Fotó: Index.hu
Illusztráció: Pázmánné Kasper Gizi a frontszínház „Treszká”-ja a Ludwig-bakákkal. Az Első Magyar Tábori Színház 1917 és 1918 között turnézta végig a szerb, a román és az orosz hadszínteret, hogy az elhúzódó lövészárokharcban megsérült, testileg is szellemileg is megfáradt katonáinkat szórakoztassák. Román front, 1917. november Fotó: Index.hu

[dropcap]É[/dropcap]rdekfeszítő, kissé romantikus történetet olvastam a Csíki Lapok, 1917. április 18-i számában. Főszereplőjét a nagyváradi hadosztálybíróság kémkedéssel gyanúsította. „Ennek a háborus időben oly főbenjáró büncselekménynek a vádját, amelynek büntetése esetleg a halál is lehet, arra alapították, hogy kevéssel a román betörés után, de amikor már a mi csapataink tökéletesen kifejlődve helyezkedtek el a határon, özv. S. Zs. Bódogné erőszakosan áttörte láncőrvonalunkat és hosszu üldözés után tudták közvetlenül a front mögött levő tartalékcsapataink íve előtt elfogni.
Éjjel két órakor történt a vádbeli cselekmény elkövetése. A vádlott hölgy autója az országútról hirtelen kanyarodással fordult be egy járművek számára egyébként járhatatlan rétre, végig száguldott az ugaron és egyenesen a tartalék felé tartott, amikor a figyelőőrlánc több ízben utána lőtt. A gépkocsi azonban csak akkor állt meg, amikor néhány golyó kilyukasztotta a kerekek pneumatikáját.”
Az özvegyet a katonai parancsnokság még aznap éjszaka kihallgatta, de „S. Zs.-né megtagadta az igazolást és megtagadott minden vallomást” – részletezte a cikkíró, aki mindössze annyit árul el az elegáns asszony személyéről, hogy „23 éves csíkszenttamási pusztai földbirtokosnő”.
A vádlott viszont a tárgyaláson, a nagyváradi hadosztálybíróság előtt sem akart vallani.
„– Most is csak azt mondhatom – mondja előkelő, hideg könnyedséggel –, amit eddig. Ártatlan vagyok. Távol állt tőlem még a gondolata is a kémkedésnek. Halaszthatatlan dolgom volt ott, a front mögötti sátortáborban. Oda kellett jutnom mindenáron…
– És miért nem mondta ezt az őröknek, akik feltartóztatták? Miért tagadta meg a vallomást a katonai bíróság előtt?
– Mert vannak dolgok, amit egy asszony még a legszorongatottabb perceiben sem mondhat el a katonáknak. A katonai vizsgálóbíró előtt különben elmondtam mindent, amit védelmemre elmondhattam. Amit ott vallottam, az a tiszta igazság…
– Ezek után következik a tanúkihallgatás – mondja a főtárgyalást vezető hadbíró. – Őrvezető, hívja be…
Ekkor Daradics Félix dr. csíkszeredai ügyvéd (?), mint védő, a védelem részéről bejelentett tanúk zárt tárgyalásban való kihallgatását kérte, tekintve azokat a diszkrét kérdéseket, amelyek tisztázása szükséges a katonai vizsgálóbíró előtt felvett jegyzőkönyvből kitünőleg.
A hadosztálybíróság rövid tanácskozás után zárt tárgyalást rendelt el.
– Jöjjön be G. S. báró főhadnagy úr!…
Pompás növésű, karcsu, szőke ulánus tiszt lép a bíróság elé. Mintha bronzba öntötték volna, katonás eleganciával merevedik vigyázzállásba.
Másfél óra hosszáig tartott báró G. S. főhadnagy kihallgatása, volt azután rövid vád- és védbeszéd és csak pár percig tartott a bíróság tanácskozása, amely után kihirdették az ítéletet: a hadosztálybiróság S. Zs. Bódognét a kémkedés vádja és következményei alól felmenti.
A nyilvános főtárgyalásban kihirdetett ítélet indoklása kimondja, hogy a bizonyitási eljárás folyamán kétségtelen beigazolást nyert, hogy a vádlott a vádbeli cselekmény elkövetésekor ellenállhatatlan erkölcsi kényszer súlya alatt és azzal, hogy saját életének kockáztatásával felkereste csapataink sátortáborát, csupán női becsülete védelmében járt el és semmi olyan momentum nem merült fel, amely a kémkedés szándékát, annak kisérletét vagy elkövetését igazolta volna.
Ezt számos hitelt érdemlő mellékkörülmény mellett, kétségtelenül igazolta G. S. báró főhadnagy tanuvallomása is, amelyből kitünt, hogy a vádlottnak őt – akiről tudta, hogy akkor még hol található – fel kellett keresnie. Halaszthatatlanná tette azt a látogatást az a körülmény, hogy csapatainknak állandó menetkészültsége bizonytalanná tette, hogy órák mulva lehető-e még vádlott és tanu vállalkozása? Ez magyarázza meg az éjjeli autó-utazás szokatlan idejét és még számos, oly rejtélyesnek látszó körülményt, amely – kétségtelenül – gyanut kelthetett, de marasztaló itélet alapjául nem szolgálhatott.
Az itéletben ugy a vádlott, mint a védő és a katonai ügyész megnyugodtak.
És az érdekes, a maga körülményeinek eredetiségével regényes főtárgyalásnak a vége is hangulatos és stilusos volt. A vádlott roppant kedvesen, szeretetreméltóan biccentett bucsuzóul a biróság felé és az ajtóban halk sarkantyupengetéssel ütötte össze a bokáit az elegáns ulánus főhadnagy, aki mosolyogva tisztelgett a szép szőke urasszonynak…”

Ki lehetett S. Zs. Bódogné?
Ez a kérdés heteken keresztül foglalkoztatott. Hosszú órákat töltöttem internetes keresgéléssel, hogy találjak legalább még egy beszámolót ugyanerről az esetről a korabeli lapokban. Eredménytelenül.
Átnéztem Csíkszenttamás mini-monográfiáját S. Zs. Bódog után kutatva, majd a csíkszenttamási plébánián folytattam a keresgélést Boros László plébános segítségével, arra gondolva, hogy egy 23 éves úriasszony nem lehetett túl régóta özvegy, vagyis a férje semmiképpen nem halhatott meg 1910–12 előtt. Hiába lapoztam a halotti anyakönyveket, egyetlen olyan nevet sem találtam, amely bár részben passzolt volna az iniciáléhoz.
Átnéztem a Domus Historiát, s az abba bevezetett 602 nevet tartalmazó névsort: Csíkszent-
tamásról ugyanis ennyi férfinak kellett hadba vonulnia az első világháború alatt – arra gondoltam, hogy a nevezett férj talán éppen a háborúban esett el –, de a betűket így sem sikerült feloldanom.
Gondoltam arra is persze, hogy az egész kitalált történet, újságírói fogás, és csak a két hónappal korábban, 1917 februárjában letartóztatott Mata Hari esete kapcsán találta ki valaki, csakhogy az említett ügyvéd, Daradics Félix valóban létező csíkszeredai ügyvéd volt.

Ki lehetett báró G. S.?
Természetesen báró G. S. nevének megfejtésével is próbálkoztam – ugyancsak eredménytelenül. Akkoriban „hemzsegtek” a bárók és a grófok a tisztikarban, és tudjuk korabeli leírásokból, hogy Csíkszeredában, ahol a hadseregcsoport-parancsnokság székelt, többen megfordultak, elidőztek és udvarolgattak is – nemcsak özvegyasszonyoknak.
Csakhogy nem tudjuk, hogy pontosan hol, melyik határszakaszon történt az eset, s ezt szakértők segítségével sem tudtuk kideríteni.
Azt reméltem, hogy az ulánus kifejezés közelebb visz a rejtély megoldásához, de ez sem segített. Nagy József hadtörténész magyarázata szerint a 19. században az ulánus még lándzsával harcoló lovaskatona volt. Az első háborúban már ugyanazt a karabélyt használta, mint egy huszár, csak a megnevezése maradt meg.
– Amennyiben lovasságról van szó, elképzelhető, hogy az illető a marosvásárhelyi m. kir. 9 honvéd huszárezredben szolgált, amely a kassai m. kir. 24. honvéd lovasdandárnak volt alárendelve, a dandár pedig a debreceni m. kir. 11. honvéd lovashadosztályhoz tartozott. Ez a lovashadosztály 1916 végén, 1917 tavaszán az erdélyi fronton harcolt, az Ojtozi-szorosban, illetve a 9. honvéd huszárezred a Borgói-hágóban. Csakhogy a lovashadosztály bírósága ebben az esetben Debrecenben kellett legyen. De tartozhatott az illető valamelyik gyaloghadosztály lovas felderítőszázadaihoz is… vagyis nyitott a kérdés.

Székelyföldi kémnők?
– Ismert néhány hasonló, rokontörténet, ugyancsak a háborúból, kémnőkkel – vélekedik Cseke Gábor közíró, Az idő harcokat újráz I–II. weblapok szerkesztője. – Az egyik természetesen közismert: Mata Hari. Mintha az ő frontlátogatásának körülményeit „koppintotta” volna le Bódogné.
Szintén Cseke Gábor hívta fel a figyelmemet Szilágyi Irmára, akinek tevékenységét Jancsó Benedek is kutatta, alakját pedig Ignácz Rózsa örökítette meg útinaplójában.
„Szilágyi Irma olyanféle hősnője közelmúltunk történelmének, mint Miss Campbell, a világháborúban ártatlanul kivégzett belga tanárnő, azzal a különbséggel, hogy Szilágyi Irmáról, noha magyar volt, sokkal kevesebbet tudunk. – jegyezte fel Ignácz Rózsa. – Állami tanítónő volt Medgyesen vagy Székelykeresztúron. (Ez sohasem derült ki pontosan.) Huszonegy éves volt, szőke, oldaltgombolós cipőt, derékba szabott csukaszürke posztóból készült kabátot, hetyke filckalapot viselt. Az erdélyi hadosztály egyik hírszerző tisztjének rábeszélésére moldovai csángó ruhába öltözve átlépte a határt 1917. november 5-én. A szurduki szoros mögött román parasztoktól érdeklődött a román katonai állások után. Elfogták. Bákóba szállították. (…)
A törvényszéki tárgyaláson semmit sem vallott. Az ötös katonai rögtönítélő bizottság három szavazattal kettő ellenében halálra ítélte. Kivégzésének reggelén a Polygon-térre vonult ki Bákó egész közönsége. Lefüggönyözött kocsiban érkezett. Fürgén szállt ki, a kivégzőcölöpökhöz sietett, kalapját hetykén a földhöz vágta. Nem engedte bekötöztetni a szemét. Fülbevalóit és gyűrűjét az egyik mesternek adta. Nem árult el semmit. Bátran halt meg. Ennyit jegyzett föl róla a magyar hírszerzés.”
A mi főhősünket, S. Zs. Bódognét a nagyváradi hadosztálybíróság felmentette a kémkedés vádja alól, s így nekünk sincs, amiért kételkednünk ártatlanságában. Vagy mégis? A szakirodalom szerint ugyanis „a jobb társaságba tartozó nők néha egészen kitűnő eredményeket érnek el a hírszerzés terén. Ezeknek módjuk van ismerőseiket feltűnés nélkül kikérdezni vagy kihallgatni, de az ilyen nők sohasem pénzért dolgoznak, hanem inkább a szerelem, többször a gyűlölet, leginkább pedig a hazaszeretet indítja őket erre a kényes térre.” (www.zmne.hu)
Ezenkívül maradnak további kérdések is: például, hogy a történet valóban megesett vagy sem? Ha igen, valóban „csíkszenttamási pusztai földbirtokosnő” volt az ifjú özvegy, vagy a település nevét vétette el az egykori újságíró? Esetleg az özvegy a csíkszenttamási előnevet viselte, de soha meg sem fordult errefelé?
Így vagy úgy, az egykori olvasók biztosan szívesen olvastak szerelemről, lovagiasságról és titkokról – s talán nincsenek ezzel másként a mai olvasók sem…

Daczó Katalin

Kapcsolódó cikkek:

14,313RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb