Egy „römöklő” kiadvány

40

Vannak olyan könyvek, könyv formátumú kiadványok: szótárak, enciklopédiák, lexikonok, amelyeket nem kurzívan olvasunk, legalábbis nem úgy, mint egy regényt. Felütjük valahol, ha, teszem azt egy szótárban valamilyen szónak az idegen nyelvű megfelelőjét keressük. A lexikonokat, enciklopédiákat is másként lapozzuk, mint a szépirodalmi műveket.
Ezennel egy olyan kiadványról ejtek szót, melynek összeállításához hosszú évek kitartó munkájára volt szükség, ahhoz hogy megjelenjen. Kádár Zsombor erdőmérnök a rendszerváltás utáni években jutott el oda, hogy az Erdő és nyelv felcímet viselő, jóval több mint félezer oldalas szótárát kinyomtatva is láthassa. A Keleti-Kárpátok erdőgazdálkodásának magyar szókincséből állította össze a kiadványt, amely 1999-ben, az Országos Erdészeti Egyesület kiadásában jelent meg Budapesten.
Hogy miért tartom fontosnak most ezt a kiadványt leemelni könyvespolcomról, s befoglalni e sorozatba, annak az az oka, hogy icipici közöm nekem is van e szótárhoz, lévén, hogy még múzeumos időszakomban írt, később könyvben is megjelent három szerény tanulmányomat is említi bibliográfiájában. Sőt néhány szócikket is ráépít az azokban fellelhető fogalmakra, tájnyelvi kifejezésekre. Már ennyiből is le tudom szűrni, hogy milyen aprólékos munkát végzett a szótáríró. Munkája hozzásegíti az erdészeti szakműveltséggel nem rendelkező kutatót, helytörténészt, néprajzost, de mindenképpen az olvasót e tárgykörben való eligazodáshoz. Hogy csak egyetlen példát említsek, honnan máshonnan, ha nem innen tudhatjuk meg a remek, remeklő szavaink értelmezését, eredetét. Jellegzetesen székelyföldi szó, Székelyvarság a „szülőföldje”. A fafeldolgozás egyik művelete, a zsindelykészítés „pattantotta ki magából”. A zsindelykészítő mester, amikor az egyik előkészítő műveletre azt mondja, hogy a „zsindelyfát négyfelé hasítja” úgymond elrömököli. Ez egy olyan munkafolyamat, amely kézügyességet, odafigyelést, remeklést igényel, de azt mindenképpen. Mert nem mindegy az, hogy tűzifának hasogatjuk-e fel a csutakot, vagy pedig zsindelynek való lapokat szeletelünk abból. A szóanyag törzsét ilyen helyi, népnyelvi, erdészeti szakszavak képezik. A szó- és tárgymutató a szócikkekben fellelhető népnyelvi változatokat tartalmazza.
A szótáríró nem csupán oklevelekben, falutörvényekben kutakodott, de olyan nagy írókat is megidéz a tájjellegű szavak magyarázásánál, mint Tamási Áron vagy Kemény János, akiknek írásaiban ilyen szakkifejezések, helyi népnyelvi emlékek szerepelnek.
A szótár bibliográfiájában e sorok írójának három tanulmánya szerepel: A kovácsmesterség Csíkban, Az almapréselők, valamint A csíkszentdomokosi kádárság. Az első a sepsiszentgyörgyi ALUTÁ-ban jelent meg 1976-ban, a második a Hargita Kalendáriumban 1980-ban, míg a harmadik a Művelődésben. S lám csak, hogyan használja fel e tanulmányokat Kádár Zsombor szócikkeiben:
Közönséges faragóbárd: „rövid nyelű, egykézi bárd, melynél a nyél nem fekszik a lap síkjában, hanem ettől kifelé hajlik, hogy a nyelet tartó kéz szabad teret nyerjen, mivel itt a faragó munkás oldalt áll”.
Nos, e mondatokat a kádármesterségről írt tanulmányomra alapozza, megadva a rajzát annak a bárdnak, melyet akkori terepmunkám eredményeként a csíki múzeumba is beszállítottam. Természetesen, néhai adatközlőm, Kedves Mihály ajándékaként. Ugyancsak e tanulmányból származik a kocotolás szó is. Hadd idézzem a kádármestert: „A szú ellen már a kádártermékek elkészítése előtt védekeznek. A legjobb módszernek a fa hántolását tartják, más esetben a fa héját gyakorta meg kell kocotolni, hogy a szú ne nagyon férjen közel hozzá”. De említhetném a pucoló fészi, kiapadt fa, fakutya, ugyancsak e tanulmányban szereplő szavainkat is, bizonyságául annak, hogy a hagyományos mesterségek nyomán „született szavaink” mennyire gazdagítják nyelvünket.
Itt van a halk szavunk szócikk, ami a tanulmányra alapozva így hangzik: „keskeny kihasítás a fa törzséből, amit a faragó-fejszével vágnak, illetve hasítanak ki”. „Míg a fa még fennáll, kiveszek belőle egy darabot, ezt felhasogatom, és ha jól hasad, akkor az anyag megfelelő” – idézi a szótáríró csíkszentdomokosi adatközlőmet.
Ezt már halkan mondom: a népnyelvi szókincs nélkül szegényebb lenne szaknyelvünk, következésképpen anyanyelvünk. Ehhez járul hozzá az ábragazdag szótár több ezer olyan szavával, melyek az erdő birodalmából valóak. Végezetül fontosnak találom a szerzőnek egy fontos megállapítását ideírni, így hangzik: „Kívánatosnak találtam a szépirodalomból és a neves erdészeti szakírók munkájából vett idézetekkel vonzóbbá tenni szótáramat, az erdőt szerető, a természet megbecsülésére nevelő költők, írók, szakírók iránti adósságaimból törleszteni.”
Ezt teszi e kiadvány, kézügyben van, jó helyen, a könyvespolcomon.

Kristó Tibor

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.