2021, január 22, péntek.
custom_html_banner1

Egy pont jutott a megyeieknek

Az ötödik forduló mérkőzéseit rendezték a labdarúgó harmadik ligában, amely során az FK Csíkszereda egy eseménytelen összecsapáson egy pontot itthon tartott, míg a Székelyudvarhelyi FC újabb vereséget szenvedett idegenben. Az SZFC Lénárdfalván kellett volna helytálljon, amihez közel is álltak, de a szerencse nem pártolt hozzájuk.

Inkább kemény küzdelmet, mint focit látott a csíki publikum Fotó: Halmágyi Zsolt
Inkább kemény küzdelmet, mint focit látott a csíki publikum Fotó: Halmágyi Zsolt

Nem hozott bőséges hétvégét a labdarúgó harmadik liga újabb fordulója. Az FK Csíkszereda hazai környezetben szerette volna bezsebelni a pontokat a Radnóti SK ellen, míg a Székelyudvarhelyi FC Lénárdfalván szeretett volna meglepetést okozni. Egyik csapatnak sem jött össze, amit eltervezett.
Az FK Csíkszereda – Radnóti SK összecsapás egyenlő felek küzdelmét hozta, amely gyakorlatilag eseménytelenül ért véget. Az első félidőben a középpályán zajlott a küzdelem, és egyik csapat sem tudott kibontakozni. Egy-egy szögletrúgás jelentett valami izgalmat, a játék nem. A találkozó képe a második félidőre sem változott. Az 54. percben Majzikot egy csúnya bokaficam miatt le kellett cserélni. Az események csupán a hajrában pörögtek fel valamelyest. Előbb a 70. percben Husar kellett bemutasson egy védést Popa fejese után, majd pár percre rá Ilyést buktatták a büntetőterületen belül, ám a játékvezetők sípja néma maradt. Az utolsó percekre még két próbálkozás maradt. Előbb Fodor gyenge próbálkozását fülelték le a vendégek, majd Husar kellett figyeljen Ungur félpályás löketénél, amely a felső léc alá tartott. Az egy ponttal mindkét csapat meg lehetett elégedve, hiszen többre nem dolgoztak rá.
A Székelyudvarhelyi FC a Máramaros megyei Lénárdfalván kellett volna helytálljon egy nagyon rossz minőségű pályán. Az esővíz nem folyt le a pályáról, így gyakorlatilag tócsában fociztak a felek. A hazaiak pedig éltek is a lehetőséggel, és a 19. percben Cuc fejes góljával vezetést szereztek. Az SZFC hamar egyenlíthetett volna, de Doltea Cătălin szemben a kapussal hibázott. A második félidő második percében viszont jött az egyenlítés. Bálint ugratta ki Dolteát, aki ezúttal nem tévedett. Sőt a vezetés is meg lehetett volna, de Gergely ziccert rontott. Az utolsó húsz percre beszorult az SZFC saját térfelére. Előbb a kapu torkában levő pocsolya segítette ki az udvarhelyieket, miután a labda elakadt a gólvonalon, majd Réti kapus szabálytalankodására megítélt véleményes büntetőt lőtték a kapufára a hazaiak. A 87. percben viszont nem volt kegyelem. Egy újabb távoli löket csattant a felső lécen, a kipattanó játékrész viszont Taraczközi elé került, amelyet befejelt Réti kapujába. A lövés pillanatában a gólszerző viszont lesen állt, ennek ellenére érvényesítették a gólt a játékvezetők.
Az FK a következő fordulóba Fugyivásárhelyre utazik, míg az SZFC hazai pályán fogadja a Nemeszsuki Unireát.

[box type=”shadow” ]III. liga, 5-ös csoport, 5. forduló

FK Csíkszereda – Radnóti SK 0–0 Az FK felállítása: Husar – Székely, Lőrincz, Gâlia, Majzik (Pataki, 54.), Csűrös, Tankó (Szöllősi, 87.), Czimbalmos, Teut (Moldován, 60.), Ilyés (Fodor, 86.), Kovács.

Lénárdfalvi SK – Székelyudvarhelyi FC 2–1 (1–0) /Cuc (19.), Taraczközi (87.), illetve Doltea (47.)/. Az SZFC felállítása: Réti – Sebestyén, Demény, Rózsa, Tamás, Bálint, Péter, Gál, Berki, Gergely (Simon), Doltea.

A forduló további eredményei: Kolozsvári Sănătatea – Máramarosszigeti MSC 1–2, Almásbalázsházi Luceafărul – Fugyivásárhelyi SK 2–3, Nagyváradi Luceafărul – Alsógáldi Industria FC 3–0, Dési Unirea – Zilahi FC 3–1, Nemeszsuki Unirea – Szászrégeni Lendület 0–0. 1. Nagyvárad 5 4 1 0 13–2 13 2. Máramarossziget 5 4 0 1 12–4 12 3. Szászrégen 5 3 1 1 8–5 10 4. Alsógáld 5 3 0 2 12–9 9 5. Lénárdfalva 5 3 0 2 12–9 9 6. Kolozsvár 5 3 0 2 11–8 9 7. Fugyivásárhely 5 2 2 1 10–7 8 8. Nemeszsuk 5 2 2 1 6–5 8 9. Radnót 5 2 1 2 5–7 7 10. Csíkszereda 5 2 1 2 3–7 7 11. Dési Unirea 5 2 0 3 9–12 6 12. Székelyudvarhely 5 1 0 4 5–13 3 13. Almásbalázsháza 5 0 0 5 8–14 0 14. Zilah 5 0 0 5 2–14 0 [/box]

Darvas Attila

Kapcsolódó cikkek:

14,345RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb