Egy élet a pályán

Születésnapi beszélgetés Tasnády Máriával

3 457

Hetven éve, 1949. február 1-jén született Csíkszeredában Tasnády Mária gyorskorcsolyázó, tanár, edző, aki férjével, Lăzărescu Dannal együtt elévülhetetlen érdemeket szerzett a csíkszeredai gyorskorcsolyázás térhódításában és sikereiben. Érmek, kitüntetések, emléktárgyak között, csíkszeredai tömbházlakásukban készült beszélgetésünk alatt Marika néni többször is elérzékenyült, ha férje betegségére terelődött a szó. Dan Lăzărescu alig két nappal később, január 25-én elhunyt.

– A szüleim Szatmárról költöztek Csíkszeredába. Édesapám cukrász volt, édesanyám a kereskedelemben dolgozott. Később édesapám az úgynevezett OCL-nél, a helyi kereskedelmi vállalatnál lett személyzetis, de fiatalon, alig 49 évesen a munkahelyén halt meg. Én tizenegy évesen maradtam árván.

– Nem lehetett könnyű fiatalkora…

– Nem… megdolgozott az élet eléggé, de meg is tanított a küzdelemre. Összességében úgy vélem, mindig volt egyensúly, mindig sikerült valahogy a nehézségeket átvészelni, talpra állni, s menni tovább.

– Ez a korcsolyában nem is lehetett másképp… Mikor húzott először korcsolyát a lábára?

– Négyéves koromban, amikor bátyám karácsonyra vett egy gilicset. Kaptam egy bakancsot is, mert azt csak bakancsra lehetett felcsavarni, s a templom hátánál lévő befagyott mocsaras tavon sepertük a jeget, ott korcsolyáztunk. Emlékszem, a fiúkkal konzervdobozokkal hokiztunk, mert a bátyám, Tasnádi György is korcsolyázott, sőt később jeles jégkorongozó lett… De én gyorskorcsolyázni csak első éves középiskolás diákként kezdtem. Mindig szerettem a korcsolyát, és egy osztálytársamat, Antal (Bíró) Icát kértem, hogy vigyen el engem is. Molnár Tóni bácsi nagy nehezen felvett, mert későinek tartotta a kezdést, és adott egy korcsolyát. Az első évben már megnyertem az első országos bajnoki címet ifjúsági korosztályban, 500 méteren. Utána folytonosan bajnok voltam 1975-ig, amikor választásra kényszerítettek: vagy edző maradok, vagy sportolhatok. Ugyanis a bukaresti testnevelési egyetem elvégzése után tanítani kezdtem a sportiskolánál, és akkor úgy döntöttem, hogy a szakmámat nem szakítom meg azért, hogy még néhány évet aktívan korcsolyázzak. Tehát a sportpályafutásom tíz évet tartott 1965-től 1975-ig.

– Végig a sportiskolánál dolgozott?

– Nem. Négy év után, ami alatt még aktívan sportoltam is, 1975-ben átmentem a Csíkszeredai Sportklubhoz, de még évekig a sportiskolánál is tanítottam a kezdőket. A minőségi csoportot átvittük a Sportklubhoz, mert ott jobb anyagi körülmények voltak, s többet tudtunk külföldre menni. Akkoriban Pesten volt műjégpálya, oda jártunk edzőtáborba. Itthon a természetes jégen edzettünk, a műjégpálya hátánál. Nyugdíjazásom után még egy ideig párhuzamosan folytatódott a kispályás és a nagypályás gyorskorcsolyázás is, majd megkezdődött a szabadtéri műjégpálya építése, a csöveket lefektették, de a munkálat nem fejeződött be. Nagyon sajnálom! Az utolsó országos bajnokság 2006-ban volt Csíkszeredában. Nálunk a hagyomány meghalt, s nem látok esélyt arra, hogy újra lehetne indítani…

– Visszatérve a fiatalkorára, a leningrádi Európa-bajnokságon való részvétel volt versenyzői pályájának csúcsa?

– 1971-ben volt a legjobb eredményem, az akkori Nyugat-Németországban második helyet értem el egy nemzetközi versenyen. 1975-ben megnyertem minden országos címet, minden próbát. De nemzetközi szinten az volt a legjobb teljesítmény, hogy részt vehettem egy Európa-bajnokságon.

– Hány országos bajnoki címet mondhat magáénak?

– Huszonhetet. Két ifjúsági bajnoki címet nyertem 500 méteren, felnőttként pedig 1000, 1500 és 3000 méteren szereztem országos bajnoki címet. És szintén huszonhét országos csúcsot döntöttem meg.

– Meddig éltek azok a csúcsok? Gondolom, azóta megdöntötték…

– 1968-ban Inzelben 1000, 1500, 3000 méteren és összetettben döntöttem meg az első felnőtt országos csúcsot. A legjobb eredményem 3000 méteren 5 perc 37 másodperc volt, és ez országos csúcsot jelentett. Akkor a világrekord 5 perc 15 másodperc volt. De aztán nagyon felgyorsult a világ… Először, 1975-ben egyik tanítványom döntötte meg a rekordomat. Akkor mindketten ugyanarra a nemzetközi versenyre edzettünk, de végül engem nem engedett versenyezni a korcsolyaszövetség, és amint említettem, választásra kényszerítettek. Ennek ellenére elégtételt jelentett, hogy nem más döntötte meg a csúcsot, hanem a saját tanítványom, Rusz Ágnes.

– Miért szerette a gyorskorcsolyát?

– Minden csíki gyermek szereti a korcsolyát, de én a gyorskorcsolyában találtam meg a helyemet. Igaz, az egyetem első évében majdnem abbahagytam a korcsolyázást, mert bekerültem a testnevelési főiskola kézilabda-csapatába, de a sors úgy akarta, hogy visszatérjek a jégre.

– Mit érzett a jégen?

– A „repülési örömet”, annak örömét, hogy gyorsulok, gyorsulni tudok. El is neveztek engem rapid Marinak, mert örökké, siettem, mindig kerestem a gyorsat, az életben is.

– Nem félt sosem az eséstől, az ütközésektől?

– A nagypályán nemigen történik ütközés. Van egy történetem: az első versenyem idején egy tartományi bajnokság volt, ahonnan az első hat mehetett korosztályonként az országos bajnokságra. Akkor pisztollyal adták meg a startjelet, s én úgy megijedtem, hogy elestem a startnál, s így nem kerültem bele az első hatba. Kértem Tóni bácsit, hogy ha a saját költségemen is, mehessek az országos bajnokságra. Tusnádfürdőn tartották a bajnokságot, s beleegyezett. Akkor nyertem 500 méteren az első országos bajnoki címet az kisifjúsági korosztályban.

– Mi volt a legnagyobb öröme?

– Öröm volt maga a versenyre való felkészülés, mert ehhez hozzátartozik egy kellemes izgalom. Edzőként annak örvendtem, ha a tanítványaim nyertek, s éreztem, hogy nem dolgoztam hiába. Próbáltam úgy dolgozni, hogy példaképként nézzenek rám. Ezt bizonyította számomra egy emléktányér is, amelyre gyönyörű szöveget írattak: „Egy életre szóló útravalóval távoztunk! Ami egyszer megtörtént velünk, megőrizzük magunkban élményét. A szép emlékeknek mindig van helye. Van, amikor elszomorítanak, de van, amikor mosolyra ösztönöznek és sokszor hálával töltenek el. Mert mindannyian gazdagabbak lettünk valamivel, ami a nevelés örök és megfoghatatlan része. Ezért köszönjük!” 2015-ben volt egy nagytalálkozójuk a csíkszeredai nagypályás gyorskorcsolyázóknak, amelyen majdnem nyolcvanan vettünk részt, és a volt tanítványok egy ilyen emléktányért adtak az edzőknek.

– Mi volt a legnehezebb pályafutása során?

– Mindennek megvan a maga ára. A sok hideg bizony nagyon megviselt. Sokszor mínusz 28 fokban is versenyeztünk. Sokat álltunk a pálya szélén, vagy a szabadban kötöttük fel a korcsolyát, mert nem volt öltöző.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki jó gyorskorcsolyázó legyen? Mi kell ahhoz, hogy valaki jó edző legyen?

– Erő, kitartás, sokszor lemondás. Nem megy mindig minden úgy, mint a karikacsapás, s főként nem a versenysport. De edzőként so­ha nemcsak az edzést és a sporteredményt tartottam fontosnak, hanem a nevelést is. Figyeltem a tanítványaim tanulási eredményeire, egyeztettem a tanárokkal a programot, mert volt olyan időszak, hogy két hónapot is edzőtáborban töltöttünk, s az elmaradt tanulást be kellett pótolni. Ritka volt az a tanítvány, akinek abba kellett hagynia a tanulás miatt a sportot. A neveltjeim 99 %-a leérettségizett.

– Kik voltak a legeredményesebb tanítványai?

– Nem is tudom, hogy kezdjem, nehogy valaki kimaradjon, mert több száz országos bajnoki címet szereztünk, hosszas lenne az összes bajnokot felsorolni. Nemzetközi versenyeken is szerepeltek a neveltjeink, megtörtént, hogy akit az ifjúságiaknál edzettem, később a férjemnél folytatta, mert a férjem az országos felnőttválogatott edzője volt. Az egyik legeredményesebb tanítványunk az unokaöcsém, Kopacz Tibor volt, aki Európa-bajnokságon harmadik helyet nyert 5000 méteren, Horváth Dezső szintén eredményes volt világbajnokságon. Zakariás Zsolt, Miklós Imi, Farkas László ifjúsági világbajnokságokon vettek részt, és az első 10-15 helyen végeztek. Novák Ede szintén éremesélyes volt, amikor a baleset érte és a korcsolyát abba kellett hagynia. Hiszem, hogy ahhoz, hogy végül is sikeres kerékpáros és olimpiai bajnok lett, az is hozzájárult, amit gyorskorcsolyázóként tanult. A lányok közül talán Balázs Blanka és Kós Erika voltak a legkiemelkedőbbek. Szintén rangos nemzetközi versenyeken jó eredményeket értek el Szigeti Éva, Molnár Éva, Bögözi Judit, Becze Tibor, Antal László és még sokan mások. Előfordult, hogy majdnem csak csíkszeredai sportolók képviselték az országot a nemzetközi versenyeken.

– Okozott gondot, hogy a férje román?

– Egyáltalán. Az egyetemi évek alatt Bukarestben a Dinamónál korcsolyáztam, s ő ott volt edző. Amikor házasságra került a sor, akkor kikötöttem, hogy Bukarestbe nem megyek, így ő jött Csíkszeredába, minden további nélkül, és feltalálta itt magát. Most már 40 év házasság, közös élet, közös munka van mögöttünk. Jóban-rosszban együtt voltunk, mind a mai napig. (Az interjú készítésekor még élt Lăzărescu Dan – a szerkesztő megjegyzése.)

– Úgy tudom, három leánya van. Ők is korcsolyáztak?

– Nem is lehetett volna másképp, hiszen a pályán nőttek fel. Napköziből vittem a pályára őket, s estig ott voltak mellettem. Ez volt az életünk, reggel 6-tól, 5-től estig a pályán éltünk. Közben hazaszaladtunk enni, s megint vissza. Úgy is hívtak minket „na, itt van a korcsolyázó család”. A legnagyobbik leányom már 12 éve Calgaryban él, Kanadában. Kispályás gyorskorcsolyaedző, de néha a sportolói még a nagy pályán is versenyeznek. A középső 2010-ig aktívan sportolt. Legjobb eredménye, Naganóban, a világbajnokságon a hatodik hely volt. Készült az olimpiára, de lesérült. Abba kellett hagynia. Ő itthon él. A legkisebb lányom csak nyolcadikos koráig korcsolyázott, most az Arab Emírségekben utaskísérő, stewardess. Három unokánk van.

– Sportolóként és edzőként is sokat járhattak külföldre. Soha nem fordul meg a fejükben, hogy ne jöjjenek haza?

– A férjemnek ajánlottak munkát Németországban és Svájcban is. De meggondolta, s nemet mondott. Nekem pedig mindig honvágyam volt, még egyetemistaként, Bukarestből is szaladtam haza hétvégeken, jöttem, hogy szívjak egy kicsi csíki levegőt, s lássam a barátokat. Soha nem akartam elköltözni innen.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek