Egy centire a győzelemtől

103

A világbajnokság főpróbájaként tartották meg az elmúlt hétvégén az Albanian Open siklóernyős célra szálló versenyt, amelyen két csíkszeredai sportoló is indult. Sárig István a második helyen zárt, mindössze egy centiméter választotta el a csíki sportolót a győzelemtől.

Második lett Albániában Sárig. Kevésen múlott az első hely

A szeszélyes időjárás miatt csak három futamot tartottak meg a siklóernyős célra szálló Albania Open versenyen, amelynek a múlt hétvégén Vlore adott otthont. A csíkszeredai Turbulencia Aeroklub két sportolója, Sárig István és Rancz Pál is részt vett a viadalon, ők egyébként Albániában is maradtak, hiszen Vlore lesz a házigazdája péntektől a 9. célra szálló világbajnokságnak is.
Az első futam a lehető legjobban sikerült Sárig Istvánnak, a csíki sportoló ugyanis a mindössze két centiméteres átmérőjű pont közepén landolt, rajta kívül ez még csak két versenyzőnek sikerült az 52 résztvevőből. Rancz Pál viszont az ötméteres körön kívül ért földet. A második futam során Sárig négy centiméterrel ért földet a központtól, így holtversenyben a jelenlegi Európa- és világbajnok szlovén Matjaz Slugával, valamint a bolgár Cvetan Colovval az első helyen állt. Rancz is jól landolt másodjára, mindössze kilenc centit tévedett csupán. Az utolsó futamban is jól ment a csíkiaknak, Sárig újra négy, Rancz pedig öt centire szállt le a központtól.
Összesítésben Sárig István a második helyen zárt Tomas Lednik mögött, a két sportoló között egy centi volt a különbség a cseh javára, Rancz pedig a 28. helyen zárt.
A héten a Turbulencia Aeroklub tagjai intenzív edzőtábort tartanak a világbajnokság helyszínén, hozzájuk csatlakozik majd Perjessy Gyula csapatkapitány, illetve Mihai Ștefu és Ovidiu Murariu, akikkel együtt képviselik Romániát a világversenyen.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek