Egy büh nagy könyvről

95

Közel kétkilós könyv született a tizenhárom évvel ezelőtt megjelent székely szótár kibővítésével. Sántha Attila nemrégiben bemutatott munkáját Székedi Ferenc méltatja.

Néhány nappal ezelőtt, amikor a lövétei származású zsögödi postásunk bejött hozzám egy küldeménnyel, megkértem, hogy mondjon falujából egy odavaló szót. Ravaszkásan elmosolyodott és megjegyezte: nem túl szép. Hadd halljam – kíváncsiskodtam, és akkor háromszor is elmondta, hogy jegyezzem meg: szaragógya. Így hívják nálunk a hecserlit, azaz a csipkebogyót. No, hadd nézzük meg, benne van-e ebben a nagy könyvben – mutattam rá a küldeményre, és néhány másodperc múlva már együtt néztük: szaragógya – vadrózsa, az ÚMTsz, azaz Új Magyar Tájszótár, az RMNyA, azaz a Romániai Magyar Nyelvjárások Atlasza és a székelymuzsnai Bán Péter szerint. Mondom neki, hogy a muzsnai Bán Pétert, Isten nyugtassa, jól ismertem, többek között Jeszenyin-verseket és visszaemlékezéseket fordított, gyakran járt Csíkszeredába, van is egy dedikált kötetem tőle. Lövétéről több lány is férjhez ment Muzsnára – mondta a postás, és ezzel meg is oldottuk a szaragógya átvitelének rejtelmét.
Mindezt azért mondtam el, hogy már elöljáróban jelezzem: ez a könyv a felszínen nem mindig látható, de élő kapcsolatrendszereink igazi tanúbizonysága, és korántsem valamiféle, kizárólag helyi közösségre vagy nyelvi szigetekre terjedő egzotikumok, erőltetett székelykedések és jópofaságok gyűjteménye.
Egészen röviden, öt jellegzetességéről szeretnék szólni: a tartalom, az illusztrációk, a forma és nyomdai kivitel, a mögötte álló támogatás, illetve a felhasználhatóság.
A tartalom természetesen a szerző, Sántha Attila érdeme, aki úgy találta, hogy a 2004-ben megjelent első változatot érdemes kibővíteni, és maga sem gondolta, hogy a közben begyűlt anyagnak még tizenhárom évre van szüksége a feldolgozáshoz. Márpedig idő kellett neki, mert Sántha Attila mindennek utánanézett, ami a székely szavakkal kapcsolatos. A szerző a székely kifejezéseket nem a Székelyföldnek mint földrajzi térségnek, hanem a tömbben élő vagy szétszóródott székely népesség szavainak tekinti, következésképpen beágyazza ezeket a legkülönbözőbb közegekbe, bárhová, ahol székelyek élnek, és kutat nem csupán nyelvi, hanem történelmi, földrajzi vagy akár életkorhoz köthető eredetük után is. Így nyugodtan elmondható – hogy divatos mai fogalmakkal éljek –: olyan információs hálót vagy infóbuborékot alakít ki, amelyben soha nem az amatőrködés, hanem a jelenlegi ismereteken alapuló tudományosság szempontjait követi. A könyv így nem egyszerűen csak székely–magyar szótár, hanem olyan igazi magyar nyelvű székely értelmező szótárrá alakul, amelyben a székelység múltja és jelene, életének sok-sok vonatkozása is ötvöződik. Hatalmas munka, óriási munka mindez. Én mindig csodáltam a kiadók szerkesztőit, akiknek volt türelmük bármiféle szövegben minden írásjelnek a helyét megkeresni, miközben mi újságírók csak úgy loholtunk át a mondatokon, és higgyék el nekem, Sántha Attila ezzel a hihetetlenül türelmes, aprólékos, mindennek utánanéző munkájával immár végérvényesen beiratkozott azoknak a jelentős lexikonszerkesztőknek a sorába, akiknek szerepét még a világháló sem ingatja meg.
Az illusztrációk két csíkszeredai fotóművész, Ádám Gyula és dr. Fodor István nevéhez fűződnek. Mindenekelőtt hadd jegyezzem meg, hogy miközben a székely szavak használata napjainkban a rurális és az urbánus világhoz egyaránt kötődik, azaz a falusi és városi székelyeknek is megvan a maguk sajátos szóhasználata, addig a fotók leginkább a természethez és a hagyományos életvitelhez kapcsolódnak. Jól észrevehető, hogy míg Fodor István kívülről, a földről vagy éppen a levegőből veszi szemügyre a Székelyföld és mindenekelőtt Csík lélegzetelállító látványát, az évszakok színgazdagságát, nemegyszer a táj igazi zeneiségét, és megtalálja nem csupán a felszín, a domborzat, hanem a színek ellentétéből vagy éppen átmenetéből fakadó szépséget, addig Ádám Gyula a Székelyföldnél is szélesebb merítésben belülről figyeli mindenekelőtt a hagyományos emberi életformákat, az élet születéstől halálig tartó hullámzását, a hétköznapok megannyi mozzanatát és az ünnepeknek azokat a pillanatait, amelyek összekötik a földet az éggel, és úgy rejtőzködnek ott az emberi szellem- és érzelemvilágban, hogy az érzékeny szem és lélek számára kiváló kompozíciós elemek. A két szemlélet így jól kiegészíti egymást: a kívülről és belülről látás voltaképpen azt az élményanyagot adja vissza, amellyel az ide látogató vagy az itt élő is találkozhat.
A könyv formája és nyomdai kivitelezése a mai világban, amikor a digitalizáció mindegyre a hagyományos könyveket temeti, nem mindennapi. A külső borítót csíkszeredai képzőművész, Csillag István tervezte, rajta a székely népművészeti motívumokra hangolódó vonalak, vagy a főcím piros-fekete színszerkezete természetesen nem véletlenszerű, mint ahogyan a beékelődő két fotó sem, hiszen az egyik a szabadságszeretetre utal, a másik pedig amolyan pajkos, vicces, góbés, ha úgy tetszik – úz bencés. A borító fülszövegében viszont visszatér a huszonegyedik század, hiszen figyelemfelkeltő facebookos szövegek utalnak arra, hogy a székely szóhasználat a közösségi média korában sem veszít értékéből. Az iniciálék, a használt betűtípusok, a közel ötszáz oldalon végigvezetett betűrend, a könnyen áttekinthető és a felületeket nem zsúfoló tördelés, a minőségi papírra nyomott, szöveg közti minőségi és nem színeltolódott fotók egyaránt igazolják, hogy a magyarországi Gyomai Kner nyomda immár közel másfél évszázada miért marad továbbra is a legjobb a szakmában. A kivitelezés, a formátum arra is utal, hogy a nyomtatás során nem kellett takarékoskodni a pénzzel. Köszönhető ez a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nek, amely az Előretolt Helyőrség Iróakadémiát működteti. Orbán János Dénes, valamint író- és költőtársai a kilencvenes években Kolozsváron próbáltak olyan háttérszerkezeteket létrehozni, amely működtetheti a kortárs irodalmat. Amire egykor a Bulgakov kávéház kisebb méretekben volt képes, arra az Akadémia most jóval nagyobb kereteket biztosít, és jó érzés látni, hogy maradandó értékek születnek.
Mert ez a székely szótár időtálló. És ha tanácsot adhatok, nem csupán időtálló, hanem időigényes. Nem egyetlen napra és semmiképpen nem a lefekvés és elalvás előtti fél órára szól, mert ha a fejünkre esik a közel kétkilós könyv, könnyen lehet belőlünk áldozat. Ha viszont hosszú időre tervezünk, akkor áldás. Hiszen ez a szótár egész életünk kísérője maradhat és családok támogatója lehet, amelyet bármikor érdemes kinyitni, ha értelmezendő székely szavakkal találkozunk, bárhol, bármikor és bármilyen formában. Könnyen áttekinthető, könnyen kereshető, ezért érdemes most megvásárolni. És hogy még inkább kedvet kapjunk hozzá, hadd játsszunk egy közös játékot: írjanak fel székely szavakat és nézzék meg, ott vannak-e a szótárban. Ha nincsenek, akkor jól jönnek majd Sántha Attilának, hogy a következő kötet előkészítését már most kezdje meg. Mert meggyőződésem, hogy ez olyan munka, amelynek a végére soha nem lehet pontot tenni.

A cikk a Hargita Népe március 9-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.