Érmek Jászvásárról

Remekeltek a csíki cselgáncsozók

171

Remek eredményekkel térhettek haza a csíkszeredai cselgáncsozók a Jászvásáron megrendezett felnőtt Románia-kupa-, illetve az országos földharcdöntőről. Vannak sportolók, akik mindkét kiírásban érmeket szereztek.

A csíki különítmény Jászvásáron

Jászvásár adott otthont hétvégén a felnőtt cselgáncsozók Románia-kupa-, illetve országos földharcküzdelmeinek. Csíkszeredát a Csíkszeredai Sportklub, illetve a VSK Csíkszereda képviselte, nem is rosszul.
A Románia-kupa küzdelmeiben a 73 kilogrammosok között elindult VSK-s Papp Róbert Flórián nem talált legyőzőre, minden mérkőzését magabiztosan hozta. Két waza-arit, illetve három ippont érő dobást hajtott végre. A dobogó második fokára nem állhatott fel csíki sportoló, ám a harmadikra ketten is. A sportklubos Szőcs Elemér, illetve a VSK-s Koncz Botond. A két bronz mellett van még két ötödik hely is, amely Cseke Szilárd, illetve Kocsis Hunor Ferenc nevéhez fűződik.
A Románia-kupa másnapján a földharc országos bajnokság fináléját rendezték meg, amelyen Papp Róbert Flórián, Kocsis Ferenc Hunor, illetve Koncz Botond bezsebelt egy-egy bronzérmet, míg Cseke Szilárd ezúttal is az ötödik helyen zárt.
Ugyancsak a hétvégén a bosnyák fővárosban, Szarajevóban, rendezték meg kadett korosztály Eu­rópa-bajnokságát, amelyen az ISK Csíkszereda sportolója, Antal Botond vett részt a megyeszékhelyről. A fiatal csíki dzsúdós nyitásként kikapott az osztrák Adamyan Vachetől, de esélye nyílt javításra a vigaszágon. Itt kemény küzdelemben viszont alulmaradt az izraeli Rosen Roievel szemben és helyezetlenül zárta a kontinenstornát.

Románia-kupa
Eredmények: 1. hely: Papp Róbert Flórián (73 kg, VSK Csíkszereda); 3. hely: Szőcs Elemér (81 kg, Csíkszeredai Sportklub), Koncz Botond (+100 kg, VSK Csíkszereda); 5. hely: Cseke Szilárd (81 kg, Csíkszeredai Sportklub), Kocsis Hunor Ferenc (90 kg, Csíkszeredai Sportklub).

Országos földharcverseny
Eredmények: 3. hely: Papp Róbert Flórián (81 kg, VSK Csíkszereda), Kocsis Hunor Ferenc (+81 kg, Csíkszeredai Sportklub), Koncz Botond (+81 kg, VSK Csíkszereda); 5. hely: Cseke Szilárd (81 kg, Csíkszeredai Sportklub).

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.