Drótszamáron az aranyrózsához

26

Régi vágyam volt ez a zarándoklat. Sok minden felgyűlt bennem, ami elintézésre várt. Hála, bánat, öröm, gond, kérdés és kérés, álmodoztam, tervezgettem, hogyan s mikor róhatom le a magam tiszteletét a Csíksomlyói Szűzanyának. Alkalmat kerestem, amikor nem foglalt, amikor szívesen fogad, s amiért én is meghozhatom a magam személyes áldozatát, amikor megjárom a magam Mária-útját. Mert könnyű az autóból kilépni, s aztán egy pár perc alatt letudni, viszont hol van a hozzáadott érték? A kegyelem, „csak úgy” nem jár senkinek. Azért meg is kell egy csöppet dolgozni. Bele kell ugrani a kalandba, hogy átélhessük, hogy valóban személyes tapasztalat váljon belőle.
Így aztán egy szép, szeptemberi nyugodt napon Imre paptársammal nekivágtunk a több mint 150 km-es távnak, biciklivel. Feltekerni a Nyomáti-tetőre, majd át a Bekecsen, és közel 4 órát gyalogolni a Bucsinon, majd leereszkedni, és Marosfő felé kanyarodva el egészen Csíksomlyóig, legalább 14 óra folyamatos kerékpározást jelent. Óriási dolog, ha egy óra alatt húsz kilométert megteszel, mert hegymenet, emelkedőn legfeljebb tízessel, ha mégy, lefelé, a lejtőn akár 47–52 km/h is kijöhet. Hosszú távon viszont örülsz a 20–22-es átlagnak is. Székelyföldön, a változatos domborzat miatt még így sem biztos, hogy húsz kilométert haladsz óránként. De nem is a teljesítmény a fontos, hanem hogy haladj a Jelenlétben… Navigare necesse est, mondták az ókori utazók. Menj végig az úton, amelyen elindultál. Életednek legyen célja, és vállald érte az áldozatot.
Istennek hála, gyönyörű időt kaptunk. Élmény volt élvezni a természet fenséges csöndjét, érezni az élet ritmusát, a felszabadító szabadságot, ahogyan a gondok, zajok, stresszelő elvárások megszűnnek, és maradsz magadra, a belső csöndben, és tekersz. Nem izgatnak a határidők, az előjegyzett programok, a folyton csörgő mobil vagy autózaj: csak taposod a pedált, s ez a monoton ritmus valamiféle extázist ad. Engedsz a vonzásnak, hadd sodorjon magával a titokzatos élet sokszínűsége, Isten lágy ölelése. Egy különleges biztonságtudat tölt el: jó kezekben vagy. A vissza-visszatérő imák, melyek agyadban és lelkedben kattognak, lassan kidobálják belső mérgeidet, kiszakadnak belőled a nehezékek, megtisztulsz, súlytalanná válsz, s mint a madár, mely ráfekszik a szélre, hagyod, hogy sodorjon magával az áramlat.
És közben annyi mindenre tudsz figyelni, annyi apróságot észreveszel, amely mellett máskor oly könnyen elsuhantál: emberi arcok, a kövön napozó gyík, az egerek fölött köröző héja, a folyóban halászó kócsag, őzike szökdécsel a mezőn tova, érzed a fenyők málnás és vadmentás illatát, a hegyi pataknak a frissítő erejét, más íze van ilyenkor a kürtőskalácsnak, és bizony, erősen passzol még a fekete áfonyával is. De a disznajói szilva és a piacról vett regáti, édes muskotályszőlő is másképpen esik a tízórai után, ha előtte egy kissé bringával is „ráhajtottál”. Mert így is ajándékba kaptad, érzed, hogy a szeretet tart fenn téged.
Hálás vagyok az Úrnak, hogy megengedte megtapasztalni ezt a személyes lelkigyakorlatnak is beillő háromnapos kerékpárutat. S ha még a lazító úszást is beleszámolom, nevezhetném akár triatlonos zarándoklatnak is…
Sok szép élménnyel, emberi találkozással, önismereti tanulsággal járt. Beleértve azt is, hogy tiszteld testedet, fogadd el határaidat, oszd be erődet, hisz másnapra is szükséged lesz rá. Megtapasztaltam az országúton közlekedők tiszteletét, fegyelmezettségét és figyelmét. Megéri bíznunk egymásban. Isten mindenkibe beleteremtette a jóság képességét. Több helyen gyermekek köszöntek ránk, út mentén ülő nénikék-bácsikák kapták fel fejüket és kívántak jó utat. Az egyik gyergyói falun végigbiciklizve a nap poénja is elhangzott, ahogyan egyik szomszéd odakiált a másiknak, aki épp a csomagtartóból szedi ki a frissen vásárolt árukat:
– Hogy vagy hej, mit csinálsz? – Itt nee, keresek valamit, s nem kapom… Erre jön a válasz: –Pedig ott kell hogy legyen…!!! De ugyanígy emlékezetes marad a Nyomáti-tetőn végzett zsolozsma is, amint az okostelefon segítségével köszöntöttük Felkelő Napunkat, Krisztust. És a Mária nevére „készülő” somlyói Szűzanya is, akit másnap köszöntöttünk – hiszen hozzá indultunk –, oldalán az aranyrózsával, amely különösen is ragyogott a beáramló napfénytől.
Az izomláz elmúlik, s mint a sasé, megújul ifjúságunk. Sutba dobtuk komfortzónánkat, különleges léttapasztalt lett a jutalmunk. S ebbe még az is belefér, hogy:
Uram, köszönöm neked Székelyföldet!
Köszönöm, hogy ide tartozhatok, hogy itt is velünk vagy!

Sebestyén Péter

Peterpater.com

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek