dráMA – elkezdődött a hetedik

67

Hat napon át újra a kortárs román és magyar drámáké lesz a főszerep a Tomcsa Sándor Színházban. A dráMA7 – színházi találkozó a nézőknek a jelenkori magyar és román drámairodalom legjavát, a szakmabelieknek pedig a tapasztalatcsere lehetőségét kínálja..

Az utolsó simításokat végzik az előkészítő munkálatoknál. Kortárs művészet Fotó: Lázár Emese
Az utolsó simításokat végzik az előkészítő munkálatoknál. Kortárs művészet Fotó: Lázár Emese

Hol tart most és merre megy a kortárs román és magyar drámairodalom, színjátszás? Elfogadja, befogadja, egyáltalán érti-e és szereti-e (vagy sem) a közönség a modern színházi nyelvezetet, a rendhagyó dramaturgiai megoldásokat? Van-e tere, helye a színpadon a kortárs színműveknek, nyitott-e a szakma, a közönség az újra? Ezekre a kérdésekre keresi és kíván egyfajta szakmai választ is találni/adni a Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum Alapítvány közös „gyermeke”, a dráMA. A 2008-ban első alkalommal megrendezett színházi találkozó 2013-ig rangos hazai színházi eseménnyé, szakmai fórummá nőtte ki magát – ennek ellenére a tavalyi hetedik kiadás, anyagi források hiányában, elmaradt.
A kimaradást ebben az évben, a főtámogatóknak (AFCN – Román Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, UNITER – Romániai Színházi Szövetség, Román Kulturális Minisztérium, Communitas Alapítvány, székelyudvarhelyi önkormányzat) köszönhetően sikerült pótolni, így október 4–9. között ismét a szakma és színházbarátok kortársa lehet a Küküllő-parti dráMA.
A hetedik találkozó hat napon át igazi színházi csemegékkel szolgál mind a szakmabelieknek, mind pedig a laikus, de az újra nyitott nagyérdeműnek.
A dráMA programjában szereplő tíz előadásból kilenc stúdió­előadás, de ez nem meglepő, hiszen a kortárs színművek egyik jellemzője, hogy a nézőhöz testközelben, szinte karnyújtásnyira játszódnak, kis, stúdiótérben élnek igazán. Az előadásokat olyan rangos hazai színtársulatok mutatják be, mint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a szintén vásárhelyi Yorick Stúdió, a nagyváradi Szigligeti Színház, a kolozsvári GroundFloor Group és Váróterem Projekt. A bukaresti Odeon Színház és a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház román nyelvű produkcióit nem érdemes kihagyni ( a nyelvi nehézségeken átsegít a magyar feliratozás), ahogy a házigazda Tomcsa Sándor Színház szerda esti felolvasó – kocsmaszínházi – előadását sem.
Látszólag kilóg a sorból, és a kortársak közt kakukktojásnak tűnik a találkozó egyetlen nagyszínpadi és egyetlen határon túli vendégének, az Újvidéki Színháznak az előadása. A szerbiai magyar társulat az egyik legklasszikusabb magyar drámát, Katona József: Bánk bánját hozza el Székelyudvarhelyre. Hogy miként vált modernné Ungvári Gábor rendező merész újraértelmezésében Katona színműve? Aki kíváncsi a válaszra, annak kihagyhatatlan az október 7-én, szerdán 18 órától kezdődő előadás.
A szervezők, ahogy azt tették korábban is, idén is érdekes kísérőprogramokkal gondoskodtak arról, hogy előadások előtt, közben és után se unatkozzon a közönség. A színház előterében berendezett dráMÁzó kávéházban szervírozza mindennap Lőkös Ildikó dramaturg és Köllő Kata színikritikus frissen, ízletesen a T.E.Á.-t, azaz a Találkozást Egy Alkotóval, amelynek meghívottja lesz Székely Csaba, Sinkó Ferenc és a lengyel Sardar Tagirovsky rendező is.
Az előadások után sem kell magunkban emésztgetni a látottakat, a Varga Anikó színikritikus által moderált dráMA-szakon meg lehet beszélni az élményt, faggatni a rendezőket. A kortárs szöveg és a kortárs előadás ideje – az október 8-i, csütörtöki kerekasztal-beszélgetés címe érdekes diskurzust ígér, és ahogy a dráMA összes programjára érvényes, az ajtó itt sem csak a szakmabelieknek lesz nyitva.
A dráMA7 két újdonsággal is előrukkol. Első alkalommal lesz gyermekeknek szóló program: a magyarországi Makám együttes csütörtökön 17 órától a gyerekeknek muzsikál. A koncert az aprónépnek ingyenes, a nagyoknak 5 lej a belépő. A felolvasó színházban a dráMÁzat II. drámapályázat nyertes pályaműveit a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem diákjainak és a Tomcsa Sándor Színház színművészeinek tolmácsolásában lehet meghallgatni.
A hat napig tartó dráMA7 – kortárs színházi találkozó nem hivatalosan tegnap este, a dráMA-off-fal elkezdődött. Gajai Ágnes, a nagyváradi Szigligeti Színház művészének Edith Piaf et Agnes című egyéni előadóestjével hangolta a közönséget a kortársra. A dráMA-nyitót ma 16 órakor tartják. Ezt követi a T.E.A., majd 17 órától a Váróterem Projekt mutatja be a Botos Bálint szerezte, rendezte ZÉRÓ című darabot, 19 órától a nagyváradi Szigligeti Színház játssza Szíjjártó Timea-Aletta Az eset (rendező: Sardar Tagirovsky) című produkcióját.
A találkozó teljes programja a www.szinhaz.ro oldalon elérhető. Az előadásokra helyet foglalni, jegyet váltani a színház jegypénztárában vagy a 0266–212131-es telefonszámon lehet.

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek