Dragnea jó nőre tett

67

Valamiért az a hepje Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöknek, hogy nőt ültessen a Victoria-palota kormányfői irodájának bársonyszékébe. Politikailag korrekt dolog, s még Nyugaton is díjaznák a tényt, ugyanis eddigelé gyakran elmarasztalták Romániát amiatt, hogy kevés a nő a törvényhozásban és a végrehajtó hatalomban.
Első nőikormányfő-csináló próbálkozása alkalmával még jobban ráhajtott a politikai korrektségre, ugyanis akkori jelöltje nemcsak nő volt, hanem mindemellett etnikai és vallási kisebbség tagja – tatár és muszlim –, ráadásul szír férje van. Számítása akkor nem jött be, nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva a javaslatból nem lett jelöltség. De azért ideig-óráig kormányfőhelyettesi posztra került Sevil Shhaideh.
Most már a második nekifutásnál tart Dragnea, ezúttal az államfő elfogadta a javaslatot és kormányalakítási megbízást adott a kváziismeretlen Viorica Dăncilă párttársának. Még a parlament kell majd megszavazza kormányát és letegye majd az esküt az elnök előtt ahhoz, hogy elfoglalhassa fent említett bárszonyszékét a Victoria-palotában.
Közben megindult a kutakodás: a sajtómunkások megpróbálják kideríteni, ki ez a kollektívelnök-eleganciájú nő, akit Dragnea kormányfővé kreált, azt írva javára, hogy civilizált és konfliktuskerülő személyiség. E két tulajdonság mellé a román sajtó több más tulajdonságot is kiderített: hiányos a felkészültsége, nincs közigazgatási tapasztalata – hacsak nem annak tekintendő egy mandátum Videle városi tanácsában és egy év Teleorman megye tanácsában, valamint egy polgármester-választáson való nem túl sikeres részvétel Videle városában –, brüsszeli jó kapcsolatai nem másabbak, mint egy átlagos EP-képviselő munkakapcsolatai, angol nyelvtudása nem a legremekebb, s a földrajzzal is hadilábon áll, mert állítólag az Unió tagországai közé sorolta Iránt és Pakisztánt, s egy olyan interjú kószál a világhálón, amelyben csak kitérő válaszokat adott az okvetetlenkedő újságíró kérdéseire. Azt már nem a román sajtó, hanem a magyar derítette ki, hogy elítélte lemondott elődjének az akasztásra tett kijelentését.
Nos, a román sajtó által festett kormányfőjelölt-kép nem a legkedvezőbb, nem a legelőnyösebb arcát domborítja ki a teleormani hölgynek. A politikai korrektség jegyében azonban jegyezzük meg, hogy a felsorolt negatív tulajdonságok nem női mivoltából fakadnak.
A jelek szerint Dragnea jó nőre tett, ugyanis jelölésével sikerült éket vernie Johannis elnök és hajdani pártja, a liberálisok, no meg a korrupcióellenes tüntetéseket szervező, eddig az elnökkel kölcsönös szimpátiát tápláló civilek közé.
Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő, ugyanis a PSD-kor­mányzatnak eddig nem sokat sikerült megvalósítania – még akkor sem, ha eddig a legszavatartóbb partnere volt az RMDSZ-nek –, legfennebb azt, hogy egymás ellen fordította a különböző társadalmi kategóriákat, s ami a legsúlyosabb: hiteltelenítette a kormány és a kormányfő intézményét, s tovább rontotta a parlament amúgy sem túl hízelgő megítélését. A rossz nyelvek szerint pedig a gazdasági növekedés pedig inkább annak a számlájára írható, hogy a PSD és szatellitjei annyira el voltak foglalva önmagukkal, hogy békén hagyták a gazdaságot, s az önmagát szabályozta.
Dragnea hepje végül is bejött: a jelek szerint nőt ültetett a kormányfői székbe. Miniszterelnöki ténykedésének sikere vagy kudarca azonban nem női mivoltából fakad…

Sarány István

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.