Dósa Zoltán könyvbemutatója

306

Dósa Zoltán pszichológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának vezetője mutatta be tegnap este Korai megomlás című kötetét Csíkszeredában a Kulissza kávézóban. Új sorozatának harmadik kötete másoktól hallott, kitalált és saját, személyes történeteket ír le. „A történeteket, ha elég ironikusak, leírom úgy, ahogy vannak; ha nem, kicsit formálok rajtuk, hogy különböző nyelvi fordulatokkal, nyelvi játékokkal szórakoztatóvá tegyem azokat az olvasó számára” – jegyezte meg a szerző. Az irónián túl történetei elgondolkodtatók, persze mindenki saját értelmező szótára szerint vonja le belőlük saját tanulságát. Szerinte a női és férfi agy különbözőképpen gondolkodik: a nő empátiára hajló, míg a férfi analitikusabb. Ez írásaiban is megjelenik kissé humorizálva, mivel ír a kapcsolatokról, házasságról, romantikáról. A könyv történeteinek témái elég változatosak, hisz az előbb említettek mellett olvashatunk a medvejárástól, a korai kapuzárásról, illetve a különböző kultúrák közötti párhuzamról is. Véleménye szerint fontos, hogy történeteket meséljünk egymásnak, ugyanis ezek alakítják a közgondolkodást és a kultúrát.

Barabás Emőke

Fotó: Kulissza
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek