Dönthessünk helyben

29

Ismerőseimnek, diákoknak és a szülőknek mondtam mostanában, hogy egyelőre inkább ne kövessék a híreket, a kormánytagok és egyéb illetékesek napi „agymenését”, ami a tanévkezdés hogyanját illeti. Stresszből volt elég az otthontanulás idején, most próbáljanak pihenni, lazítani, agyonterhelt szülő-gyermek kapcsolatot helyreállítani, örülni egymásnak és – amennyire lehet – gondtalanul élvezni a vakációt.

A cél nem az volt, hogy homokba dugjuk a fejünket, az ajánlatom inkább mentálhigiénés felütéssel született. Mert nem, ezt nem lehet ép ésszel kibírni: hibrid oktatás, vetésforgóban az osztálytermi és online tanítás, heti váltás, kétheti váltás, szétszaggatott osztályok, kicsiknek élő, nagyoknak online, egy méter és két méter távolság, és kismillió egyéb terv, stratégia hangzott már el, hangzik el naponta, miközben magas a fertőzésszám, dacolnak az emberek a szabályok betartásával, senki nem hisz már semmiben, és van alig másfél hónap az iskolakezdésig.

Nem vitatom, hogy nehéz felelős döntést hozni. Azt viszont tudom, hogy a jó döntéshez alapos előkészítés, kutatások, szakértők véleményének ismerete nagyon is fontos. Nem tudom, hogy rendelkezünk-e itt az országban már valamiféle tudományos és átfogó képpel arról, hogy miként alakult a koronavírus-járvány a kezdeteketől, honnan indult, hogyan és hol terjed leginkább. Nem a mindennapi rideg számokra gondolok, hanem a járvány belső folyamatára, hazai sajátosságaira, okokra, okozatokra, fertőzési láncokra, az intézkedések hatásvizsgálatára lennék kíváncsi. Ha rendelkezik is az ország ilyen kutatásokkal, az hozzám, újságolvasó és naponta tájékozódó emberhez nem jutott el…

Ezért kérdés sokunkban, hogy van-e valós veszély, ha igen, mekkora, és hol? Mert ha nincs, nagy kockázat, vagy vannak települések, ahol fertőzött is alig, akkor miért tennénk ki az összes gyermeket egy nagyobb veszélynek, azaz egy újabb zűrös, átláthatatlan oktatásnak, ami szétcincálja még azt is, ami jó volt az iskolában. Közösség, emberi kapcsolatok – ezek azok, amik nélkül nem tud jól működni a tanulás, tanítás folyamata, és amelyek legalább annyira fontosak, mint az egyszeregy.

Bármit is mondanak az illetékesek, innen, a hétköznapi valóságból nézve az látszik, hogy nem vagyunk fölkészülve semmiféle hibrid oktatásra. Számos helyen az objektív feltételek sem adottak (gondolok az eszközhiányra, amit állítólag szeptember 10-ig orvosol a szaktárca, csak még akkor is kérdés, hogy ha a faluszéli putriban elő is veszik a tabletet, honnan lesz internet, netán áram, tanulósarok, csend és következetesség, hogy a kis Sanyika vagy Jolánka ebben a helyzetben is iskolásnak érezze magát?), a humánerőforrás bizonytalan, mennyisége elégtelen, a tantárgyak sajátosságai eltérők és nem egyformán „tehetők át” digitális hullámhosszra stb.

Helyi megoldások kellenének hát, hogy legalább ott, ahol kevés a megbetegedés, ahol szabálytisztelőbbek az emberek, indulhasson a megszokott módon az iskola. Adjanak már nagykorúságot a helyi közösségeknek, sőt keretet is lehet szabni, ami szerint helyben dönthetnék el a hogyant. A közösségek is motiváltabbak lennének a szabályok betartására, az odafigyelésre, a felelősségteljesebb viszonyulásra, ha saját bőrén érezné mindenki: rajta is múlik, hogy viháncolhat-e boldogan a gyermeke osztálytársaival szünetben az iskolaudvaron, vagy a képernyő elé szögezzük őket, ki tudja, meddig.

Miközben e sorokat írtam, érkezett a hír, hogy az egészségügyi minisztérium javaslatai alapján négy változatot dolgoztak ki az iskolakezdésre, és igen, ott van közöttük a helyi döntések lehetősége is. Csak remélni tudom, hogy a nyilatkozatokkal itt le is állnak az illetékesek, és a vakáció hátralévő részében a lehetséges forgatókönyvek feltételeinek kidolgozására koncentrálnak inkább.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.