Doktoranduszok kutatásait mutatták be

Székelyföldi társadalmi kérdések konferenciája

210

A székelyföldi térség társadalomkutatásában egyre nagyobb azon doktoranduszok szerepe, akik a program időszaka alatt a térségben kutatnak. A Debreceni Egyetem (DE) Szociológia és Társadalompolitika doktori programjának nagy előnye, hogy egy-egy szakember több évig ugyanazzal a témával foglalkozhat, részelemzéseket végezhet, publikálhat, szakmai rendezvényeken mutathatja be a területhez kapcsolódó eredményeket. Az eddig összegyűlt kutatási eredmények bemutatása alkalmából – immár ötödik éve – a program székelyföldi csoportja hétfőn doktorandusz-konferenciát tartott a Sapientián.

A Debreceni Egyetem Szociológia és Társadalompolitika doktori programja a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karral közösen doktorandusz-kon­ferenciát szervezett, amelyen a székelyföldi csoport 14 hallgatója bemutatta a doktori kutatási eredményét. A 2014-ben indult kezdeményezés – amely a Sapientia – EMTE, a KAM-intézet és a Debreceni Egyetem közös projektje – lehetőséget biztosított a székelyföldi csoport megalakulására. A diákok előnyös feltételek mellett vehetnek részt a programban, úgy, hogy a képzés ideje alatt a térségben maradnak.
A szociológia szakterületén a doktoranduszhallgatók színes palettával készültek. A kutatási témák közé tartozott: nemi különbségek, lokális identitás, oktatási kérdések, roma tanulók oktatása, vidéki elitek roma népességhez való viszonyulásmódja, önkéntestípusok, a Hargita megyei pedagógusok életminősége, turizmus, rurális iskola térségi szerepe.
A hétfői rendezvény egyedülálló volt, mindenki bemutatta az eddigi kutatási eredményeit. Voltak elsőéves doktoranduszhallgatók, akik kutatási kérdéseket, terveket ismertettek, de van már három olyan hallgató is, aki a fokozatszerzés végén jár. A rendezvény nyitott volt más társadalomtudomány területen doktorálók számára is – mondta Sárosi–Blága Ágnes, a KAM-intézet szociológusa.
– Mind a 14 kutatás nagyon fontos, és annak ellenére, hogy bizonyos témákkal a közvélemény többet foglalkozik, egyikre sem ártana a mostaninál több figyelmet fordítani. Fontosak és hiánypótlók, hiszen alapból az a helyzet, hogy keveset foglalkoznak a társadalmi kérdésekkel, főleg a helyiekkel – fogalmazott Sárosi–Blága Ágnes.
Hozzátette: kevesen doktorálnak. Sok esetben azok, akik megfelelnek a doktori képzés feltételeinek – mesteri fokozat, publikációk stb. –, van már valamilyen munkahelyi kötelezettségük, esetleg családjuk, ezért nem tudnak elköltözni. A DE programja nappali rendű doktori képzés, amelynek a csíkszeredai Sapientia biztosít teret és oktatókat. Aki külföldön végezte a tanulmányait, de Székelyföldön szeretne doktorandusz fokozatot szerezni, jó lehetőséget nyújt a kapcsolatháló építése.
A hétfői műhelykonferencián „virtuális” köszöntőbeszédet mondott dr. Kovách Imre, a doktori program debreceni vezetője, illetve a Sapientia társadalomtudományi tanszékének oktatója, dr. Biró A. Zoltán.

Szőke Zsuzsa

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.