Dögmelegben

310

Dögmelegben autózom – bármit is jelentsen a ’dögmeleg’ szóösszetétel. Nem tudom, mit fedhet valójában, de a pokoli meleg jelzésére használják. Szóval dögmelegben autózom, s mint ahogy ilyenkor lenni szokott, nem megy a klíma. De hát olyan az öregedő kocsi is, mint az öregedő ember: hol itt, hol ott romlik el, feszt javítani kell valahol. S az autó fémcsövei is olyanok, mint a vérerek, idővel nem úgy fungálnak, mint új korukban. Tavaly a fékrendszeremmel jártam meg, hogy egy-egy nagyobb, erősebb fékezésnél hol az egyik, hol a másik vezeték lyukadt ki, mígnem rendre ki nem cserélte az autókhoz remekül értő szerelő az egész fékrendszert. Idén a klímán volt a sor, hogy megadja magát, s most ott tartunk, hogy két kicserélt elem után még mindig szivárog belőle a szivárognivaló, elillan az elviselhető hőmérsékletű utasteret biztosító gáz. Nem is volna semmi baj vele, más is szivárogtat gázt, csak az nem kerül olyan sokba, mint az a fránya freon. Tehát a kemencemeleg autóba a szélvédőn át süt a nap, némi enyhülést Tusnádfürdő környékén tapasztalok, s igazán kellemes a hőmérséklet az általam legszebbnek tartott útszakaszon, a Hatodon átvezető szerpentinen lesz. Itt a lombhullató fák összeérnek az úttest fölött, hűs árnyékot adva az autósoknak, kerékpárosoknak. A zöld mindenféle árnyalatának tobzódása, a napfény lopakodása a fatörzsek között gyönyörrel tölt el nyaranta, ősszel a sárga és a barna milliónyi változatának varázsa ragad meg, télen a mindent eltakaró fehérség, tavasszal a rügyfakadás haloványzöldjének a fatörzsek barnájával való keveredésével ragadja meg tetszésemet. A Hatodon átvezető út látványa számomra csak a Maros völgyének kápráztató szépségével vetekszik, s innen is kimagaslik a Fülpe oldala, illetve a völgy dédai bejárata. De hát mindenkinek megvan a maga kedvenc természeti helye, megvan az az útszakasza, amelyen szívesen autózik. A hűvös rengeteg kényeztetését és a természet szépségét csupán az úttesten tátongó kátyúk nyújtotta kellemetlen élmény árnyékolta be, de nem tudta elrontani teljes mértékben. Közben – milyen is az emberi természet? – azon morfondíroztam, hogy dögmeleg ide vagy oda, nem volna baj, ha a meleg nyár még legalább szeptember végéig tartana, s akkor sem jönne hirtelen, szinte minden átmenet nélkül a tél, mint más esztendőkben, hanem hosszú ősz szoktatna hozzá a tél hidegéhez és… szépségéhez. Ugye, azt is mondogatjuk olykor, mikor nincs jobb dolgunk, hogy jobb a tél, mint a nyár, mert hidegben még vehet fel magára valamit az ember, de nyáron nem lehet a meztelennél jobban levetkőzni. Közhelyes bölcsesség, ugyanis a télnek is, a nyárnak is megvan a maga szerepe, szépsége, varázsa. Én szeretem valamennyit, s bosszant, amikor másoknak, ha hideg van, az nem tetszik, ha meleg, az sem, ha süt a nap, az a baj, ha esik, akkor meg az. Az időjárást olyannak kell elfogadnunk, amilyen, s szerencsére nem tudjuk (remélem!) befolyásolni. Amit megtehetünk, az csupán annyi, hogy saját kényelmünk, jó közérzetünk biztosítása érdekében különböző intézkedéseket foganatosítunk: például a szükség függvényében felöltözünk, levetkőzünk, tüzet rakunk… Vagy bekapcsoljuk az autóban a klímát. S kit kell okolnom azért, mert dögmelegben kell autóznom? Egyedül saját magamat, hogy még nem javíttattam meg időtöltött, de mindig jó szolgálatot tevő autómat…

Sarány István

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek