Dobogós helyezések

1 325

Remekül szerepeltek a hétvégi Hargita Ralin a csíkszeredai Richy Racing Team ifjúsági pilótái. Csató Roland és Fazakas Erik Zsolt a rali-2-ben, azaz a másodosztály futamán indult, összetettben mindketten pontot szereztek, kategóriájukban pedig dobogóra állhattak.

Csató Roland kategóriasikerrel zárta a Hargita Ralit Fotó: Tamarjan Róbert

Épségben befejezni a versenyt – ez volt a célja a csíkszeredai Richy Racing Team két ifjúsági pilótájának a Hargita Rali előtt. Ehhez képest a rali-2-ben, azaz a másodosztály futamán induló Csató Roland (Suzuki Ignis) kategóriagyőzelemmel zárt, míg Fazakas Erik Zsolt (Renault Twingo RS) a harmadik helyen végzett. A két csíki pilóta az országos Time Attack és a másodosztályú hegyi bajnokságban versenyez, Fazakas pedig az autó­szlalom és a Super Rally bajnokságban harcol a pontokért. Mindketten „bónuszként” kapták meg a Hargita Rali indulási jogot a családtól és támogatóktól, és a vártnál jobban teljesítettek. Csató Rolandnak Csíkos Sándor „Samu” diktálta az itinert, míg Fazakas Zsolt Eriknek Fésüs László navigált. A két navigátornak már volt némi tapasztalata a jobb 1-ben, ám elmondásuk szerint régen ültek már versenyautóban.
– A pályaversenyekhez és a hegyi futamokhoz képest teljesen más egy rali. Több mindenre kell figyelni, illetve az élmény is teljesen más – mondta egybehangzóan Csató és Fazakas. Roland hozzátette, amíg a pályaversenyeken egy kis hibát könnyű korrigálni, addig a raliban bármilyen tévedés kiesést jelenthet. – Pályaversenyen egy kanyartévesztés másodpercekbe kerül, visszatérsz, majd folytatod a kört. Raliban egy apró tévedés, és vagy egy fa, vagy az árok a végállomás – tette hozzá Csató.

A kedvenc szakasz
Ahogy a többi sportolónak, a csíkiaknak is gondot okozott az élmezőny által az útra felhordott kavics, de ez ugyanakkor kissé óvatossá is tette őket. Ellenfeleik még óvatosabbak voltak, a csíkiak bátorságuknak is köszönhetik azt, hogy összetettben is pontoztak, sőt Csatónak sikerült a kategóriagyőzelem.
– A szuperszpeciál előtt elszámoltuk magunkat, és késtünk az időellenőrző pontban néhány percet. Ötven másodperces büntetést kaptunk, így kezdődött nekünk a rali – mondta Csató. Egyébként ha nincs a hiba, kategóriasikerrel kezdte volna a Csató–Csíkos páros a versenyt.
Ami nem sikerült Csatónak, az összejött a Fazakas–Fésüs párosnak, nagy meglepetésre az A3-as géposztályban a legjobb időt autózták Székelyudvarhelyen: három és fél másodperccel verték meg a jóval tapasztaltabb Hanea testvérpárt.
Szombaton a rali-2 résztvevői is a Patakfalva–Szentpár–Lövéte szelektív-hurkot teljesítették háromszor. Mindkét csíki páros panaszkodott a sok, főleg a kanyarok kijáratához az élmenők által felhordott kavicsra, éppen ezért óvatosabban vezettek. Fazakasnak a Szentpál szelektíven elrepedt az első szélvédője, ennek ellenére folytatták a viadalt. Ezt megelőzően viszont a páros is megkapta a „keresztséget”: ellopták a rajtot Patakfalván.
– 10 óra 53 perckor volt a rajtidőnk, a navigátor pedig nekem mondta, 53-kor indulunk. Én el is indultam, de hét másodperccel, azaz 52 perc 53 másodperckor – mondta a verseny után immár nevetve Fazakas Erik Zsolt. A hibáért elég nagy árat fizettek, hiszen őket is megbüntette a versenyvezetőség. – Ha nincs a tizenhat másodperces büntetés, akkor nem a harmadik, hanem a második helyen zártuk volna az A3 géposztályt, és összetettben is egy hellyel előrébb zártunk volna – mondta Fazakas.
Csató ugyanakkor nehezményezte, hogy Szentpálon a lassítót nem a legjobb helyre tették.
– Egy nagyon tempós rész végén volt a lassító, amit egy kanyar követett. Nagy sebességről kellett az autót megfogni, de végül nem okozott ez gondot, csak furcsának tartottam, hogy egy gyors rész végén és nem annak közepén volt a lassító. Biztos, hogy a szervező a biztonságra törekedve helyezte oda a lassítót, de én nem oda raktam volna ki – tette hozzá a fiatal csíki pilóta.
Mind Fazakasnak, mind pedig Csatónak a Lövéte szelektív tetszett a legjobban.
– A pályaversenyek rövidek, ez pedig nekünk jó hosszúnak tűnt ahhoz, hogy igazából megérezzük, mit is jelent a rali. Nagyon technikás, ugyanakkor gyors, tempós volt a szelektív – mondta Csató Roland. Fazakas Erik Zsolt is osztotta csapattársa véleményét, ám neki a szűk részek is tetszettek. – Nagy élmény volt a Lövéte szakaszon végigmenni, főleg a pálya második felén, az erdő közötti emelkedős részen – tette hozzá Fazakas.
– Apu, anyu, a család minden tagja nagyon sokat segített, hogy indulhassak a Hargita Ralin. Köszönettel tartozom nekik, a barátoknak, és mindazoknak, akik a pálya széléről biztattak minket. Köszönöm a navigátoromnak, Csíkos Sándornak, hogy bátorított verseny közben is, illetve Teslovan Adriannak és Cseh Vajk Imrének a sok-sok jó tanácsot – mondta Csató Roland, aki az A1 kategóriagyőzelem mellett összetettben a hatodik helyen zárt.
– Sokat segített apu és anyu, felváltva vezettek helyettem a pályabejáráson, nélkülük biztosan nem lehettem volna részese a Hargita Ralinak. Köszönöm Fésüs Lászlónak a navigálást, a Kronos Service-nek pedig a szervizelést. Úgy érzem, egy csapat volt a család, a barátok, a szerelők és mi, így pedig jól sikerült a verseny – mondta Fazakas Erik Zsolt, aki az összetett kilencedik hely mellett harmadikként végzett az A3 kategóriában..

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.